Elszigetelheti Orbán Viktort, ha tovább gyengül a magyar–lengyel dacszövetség

10 perc

2022.03.17. 04:30

Időzített bomba a magyar–lengyel kapcsolatokban Orbán Viktor oroszbarátsága, súlyosan veszélyeztetheti a két ország véd- és dacszövetségét. Varsó az elmúlt hetekben igyekszik újrapozicionálni magát a nemzetközi színtéren, az odavezető úton azonban a magyaroknak egyelőre nem osztottak lapot. A visegrádi négyeknél pedig a csehek lehetnek a lengyelek új szövetségesei.

Bár a Békemenetre nem érkezett különvonat, így sem maradt lengyel vendég nélkül az idei március 15-e. Miközben a Kossuth téren Orbán Viktor mondott beszédet, a Duna túloldalán, az ellenzéki nagygyűlésen Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke szólt a közönséghez.

A legnagyobb lengyel ellenzéki pártot, a Polgári Platformot (PO) vezető Tusk – aki Budapestre is ebben a minőségében érkezett – lépése abból a szempontból semmiképpen nem meglepő, hogy az elmúlt hetekben a közösségi médiában többször is kemény kijelentéseket fogalmazott meg Orbán Viktorral és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel szemben. Tusk az ellenzéki demonstráción sem fogta vissza magát, és arról beszélt, hogy a miniszterelnök és csapata megdolgoztak azért, hogy „a leginkább Putyin-párti vélemény alakuljon ki róluk egész Európában”.

Orbán Viktor szövegírói persze valószínűleg számolhattak a Tusk-beszéddel, hiszen a miniszterelnök a Parlament előtt név szerint utalt a lengyel politikusra. „Donald Tusk maga a fekete macska, aki csak bajt hoz az ember fejére” – mondta Orbán, aki szerint a lengyel politikus előbb a saját pártját, majd az Európai Néppártot verte szét. (Arra már nem utalt, hogy az EPP egyik legnagyobb válságát éppen a Fidesz kilépése körüli vita okozta, amely még Tusk elnöksége előtt kezdődött, ám annak idején zárult le.)

Tusknak a magyar ellenzék melletti kiállása azért szembetűnő, mert néhány éve még Orbánnal ápolt 25 éves barátságáról beszélt. „Mindig igyekeztünk lojálisnak lenni egymás iránt. Akármennyit változott, nem vitás, hogy ő az én gyengém” – emlékezett vissza Tusk 2019-ben a lengyel Gazeta Wyborczának adott interjújában. Véleménye pedig jól tükrözi azt az egyértelmű törésvonalat, amely az elmúlt években keletkezett Varsó és Budapest kapcsolatában, de csak az Ukrajna ellen indított orosz háború óta mutatkozott meg teljes valójában.