Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Davis Petraeus amerikai tábornok, volt CIA-vezető egyetért azzal, hogy nyugati harcigépeket, nagyobb hatótávolságú rakétákat kell adni Kijevnek. Paul Krugman szerint teljesen tudatlanok vagy álnokok, akik azt mondják, hogy sokba kerül a Nyugatnak az Ukrajnának nyújtott segítség. Putyin háborújának Irán és Törökország a nyertese. Válogatás a világlapok írásaiból.
Le Monde
A holnap hivatalba lépő cseh elnök Petr Pavel úgy nyilatkozott az újságnak, hogy Magyarország miatt a V4-eknek esélyük nincs a közös álláspont kialakítására Ukrajna, illetve Oroszország ügyében. De a magyar kormány nem lesz örökké hatalmon, előbb vagy utóbb lelép a színről. Viszont addig ki kell használni, hogy az év második felében Csehország lesz a csoport soros elnöke, és meg kell vitatni a hogyantovábbot. Persze sokkal könnyebb valamit szétverni, mint újjászervezni.
Petr Pavel arról is beszélt, hogy öt éve, katonai (tábornoki) pályafutása befejeztével azért adta a fejét a politikára, mert azt látta, hogy sok helyen jönnek fel a populisták és Csehország ugyanarra az útra lépett, mint Magyarország. Andrej Babis távozó cseh államfő egy az egyben vett át ötleteket a magyar miniszterelnöktől. Ám itt nem létezik köztes álláspont, szürke övezet, be kell állni a demokrácia mögé, szó sem lehet a tekintélyuralomról.
Ám, hogy Pavel lett az államfő, az még nem jelenti azt, hogy a jogállam megnyerte a háborút a demagógia ellen. A populizmus változatlanul virul és rájátszik a félelemre. Háború idején roppant csábító békére felhívni, és azt állítani, hogy azt könnyedén el lehet érni. Ám ez felelőtlenség, hiszen nagy várakozásokat kelt a közvéleményben, miközben nem látni, miként lehetne elérni a fegyvernyugvást.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.