Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Maradéktalanul befizetik az adóikat, a magyar adóhatóság teljes képet kap róluk – állítja a HVG-nek a magyarországi fióktelep nyitására készülődő Revolut. Pontos adatokat a cég nem közölt, de kiemelte: ugyanolyan fontos célja a profitszerzés, mint a megfizethetőség.
„Az adókat be kell fizetni, ez az üzletmenet része” – szögezte le a litván székhelyű Revolut sajtórészlege a HVG-nek. A magyar kormány azonban mintha kétségbe vonná ezt: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nemrég közölte a Revolut itt tárgyaló vezérkarával: elvárja tőlük az adók maradéktalan megfizetését. Mindez a tranzakciós illeték megemelése után vált akuttá, főleg, hogy a Revolut – saját tájékoztatása szerint – augusztusban összesen 30 millió tranzakciót bonyolított mintegy másfél millió magyar ügyfelének, 60 százalékkal többet, mint egy éve.
A konkurencia ugyanakkor azt gyanítja, hogy ennek egy része „litván számlák közti művelet”, amire nem vallják be és nem fizetik meg az illetéket. A Revolut mindenesetre azt mondja: a tetszetős adat nemcsak a magyarok megnövekedett utazási kedvét és szaporodó külföldi költéseit tükrözi, hanem azt is, hogy egyre többen őket választják az elsődleges bankjuknak. Ami, ha igaz, azt jelenti, hogy a határon átnyúló szolgáltató kilép a nagyon olcsó, sőt részben ingyenes szolgáltatási körből, s a jövőben már nem csak kis összegű pénzváltásokra vagy a gyerek havi zsebpénzének az adagolására, hanem széles körű banki műveletekre is használják.
Erre utal, hogy a külföldi tranzakciók száma ma már jóval kevesebb az összes műveleténél. A május-júliusi időszakban a cég adatai szerint 700 ezer magyar nyolcmillió kártyás tranzakciót hajtott végre külföldi utazása során. Az augusztusi összesített adatban viszont már a neobankot választó hétezer magyar vállalkozás és a befektetési ajánlatokkal élő 200 ezer ügyfél pénzmozgása is szerepel.
Ráadásul – mint írták – a magyar ügyfelek már 2023-ban az esetek 75 százalékában belföldön költekeztek, bonyolítottak fizetéseket vagy vettek fel pénzt ATM-ből. Tavaly év végén, az akkor még csak nagyjából 1,2 millió magyar kliens megközelítőleg 220 milliárd forintot tartott náluk, vagyis fejenként átlagosan mintegy 180 ezret, ami még akkor sem kevés, ha a befektetők jellemzően 500-1000 eurós, vagyis 200-400 ezer forintnyi megtakarításait is ide vesszük.
Mindamellett gondosan ügyel a Revolut arra, hogy se teljes éves tranzakciószámot ne hozzon nyilvánosságra, se azt, hogy azokból hány darabra hány milliárd forintnyi tranzakciós illetéket rótt le. Annyit elárult, hogy tavaly 85 millió fizikai (nem virtuális, hanem kártyás, illetve készpénzes) tranzakció zajlott.
Léder Tamás, a Revolut magyar vezetője a Portfolio.hu-n arról beszélt, hogy 2022 nyara óta, azaz két év alatt több tízmilliárd forintnyi illetéket fizettek be. Kérdés, reális-e ez, miután a Revolut alapvetően lakossági szolgáltató, s tavaly például a teljes magyar bankrendszer lakossági ügyfélkörére nagyjából 70 milliárdnyi illeték jutott. A Revolut üzletpolitikája alapján eddig egyáltalán nem hárította át az ügyfelekre a tranzakciós illetéket, ám 2025-re ezt már ő sem nem zárja ki.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.