Szerbiában a tömegtüntetések hatására az egész politikai rendszer léte forog kockán – nyilatkozta a Spiegelnek Vedran Dzihic, az Osztrák Külpolitikai Intézet elemzője, a Bécsi Egyetem tanára, a washingtoni Johns Hopkins Egyetem rendszeres vendégoktatója.
Úgy értékeli, hogy ekkora tiltakozást Milosevic bukása óta eltelt csaknem 30 évben nem élt át az ország, amire a hatalom fenyegetéssel, agresszióval, békeígéretekkel és nemzeti pátosszal reagál. És még mindig akad vevő rá. Az uralkodó Haladó Párt jóformán minden települést a kezében tart, a kérdés csak az, mennyire hajlandó erőszakot bevetni.
Vucic úgy állítja be, mintha pótolhatatlan lenne, de ezt már Orbánnál is láttuk, sőt Ausztriában a feltörekvő Herbert Kickl is él vele. A despoták, illetve a tekintélyuralmi populisták örök időkig maradni kívánnak. Azt állítják, hogy nélkülük vége a történelemnek.
Az egész szerbiai erjedési folyamat kiindulópontja az volt, hogy 15-en életüket vesztették, amikor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előteteje. Ám a dühöt csak fokozta, hogy rengeteg feszültség gyülemlett fel már korábban a járvány kezelési módja, valamint a két évvel ezelőtti iskolai ámokfutás miatt is.
Ami rendkívüli, az az, hogy a demonstrációkat a diákok vezetik, noha ők állítólag passzívak, egykedvűek és ki akarnak vándorolni. Ám szerepvállalásuknak jelképes ereje van, mert ezúttal nem ellenzéki politikusok haladnak a menet élén. Az egyetemisták nem szeretnék, ha a pártok bekebeleznék őket, ettől aztán reszket is a hatalom térde.
Mindez a bázisdemokrácia megnyilvánulása, de hogy mennyire hat a politikára, az kétséges.
