Miattuk izzítják a rendőrdrónokat Budapesten, de kik valójában az antifák, és miért hallunk annyit róluk?

Szombaton, azaz a kitörés napján több száz rendőr özönli el Budapest utcáit, hogy a titkosszolgálatokkal együttműködve, kutyás járőrök, drónok és speciális, élő közvetítést biztosító kamerákkal felszerelt autók bevetésével megvédje a szélsőjobbos és neonáci felvonulás résztvevőit az antifasiszta embervadászoktól – Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára még januárban jelentette be, hogy készülnek.

A „becsület napja” néven elhíresült, 1997 óta rendszeresen megrendezett esemény ellen rendszeresen tiltakoznak antifasiszta szervezetek. A Széll Kálmán téren ellendemonstrálók azt vallják, hogy „amíg nácik vonulgatnak az utcákon, addig szükség van ellentüntetésre”.

A hitlerista csapatok nyolcvan évvel ezelőtti budai kitörése előtt tisztelgő, és az az ellen tiltakozó akciók napja már többször erőszakba torkollott. Két éve külföldi antifasiszták támadtak általuk szélsőjobboldalinak vélt emberekre, a neonáci felvonulók egy része pedig antifákat vert meg. Az esetet ismét a figyelem középpontjába állította, hogy az antifasiszta támadások elsőrendű vádlottja, egy olasz tanárnő, Ilaria Salis a 2024-es EP-választáson mandátumot szerzett. Magyarországi fogva tartása idején pedig többször bírálta az Orbán-rezsimet, egyebek mellett a börtönkörülmények miatt.

Cserébe a kormány kommunikációja a politikusokon keresztül és az általuk uralt média felületein napirenden tartotta az „antifa” témát,

kommunistáknak, terroristáknak és ártatlan embereket verő szélsőbaloldali támadóknak címkézte őket, akik a vörösterrort akarják visszahozni. Miközben arról kevés szó esik, hogy Magyarország évek óta külföldi neonáci szervezetek kedvelt találkozóhelye.

Kik tehát az antifasiszták, honnan jöttek, és mit akarnak?

Globális szubkultúra

Az antifasizmus a két világháború között, az 1920-as évektől jelent meg mint globális mozgalom. Egyszerre volt politikai, kulturális és társadalmi kiállás a feltörekvő fasizmus ellen egy olyan korszakban, amely kitermelte Hitlert és Mussolinit. Kezdetben széles ideológiai platformot fogott össze: baloldaliakat, vagyis kommunistákat, szociáldemokratákat, progresszív liberálisokat, de akár még katolikusokat vagy egyéb keresztényeket is, akik az új pogányságot látták a fasizmusban.

A második világháborúban még szélesebb antifasiszta koalíció jött létre, a hidegháború korában azonban a mozgalom már nem tudott olyan széles körű maradni, mint korábban. „Az 1970-es évek után tömegmozgalomként soha többé nem létezett. Viszont nem tűnt el, hálózatosan globális szintű, de szubkulturális mozgalomként, mint »antifa« él tovább” – mondja a HVG-nek Zombory Máté szociológus, az ELTE egyetemi docense, az antifasizmus kutatója.

A mauthauseni tábor felszabadítása 1945. május 6-án. Felirat spanyolul és oroszul: a spanyol antifasiszták üdvözlik a felszabadító csapatokat.

Wikipédia / Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma / Közkincs

Az antifa egy decentralizált, vezetők nélküli mozgalom, amely csoportok, hálózatok és egyének laza csoportjaiból áll. Mivel nincs irányító szerve, azt sem lehet pontosan tudni, hány követője van. Ráadásul országonként változó, hogy mennyire aktívak az antifák, de jellemző rájuk, hogy akár több száz kilométert is utaznak azért, hogy egy-egy fehér felsőbbrendűséget hirdető eseményt megakadályozzanak.