Kurier: Trump fű alatt bevásárol Magyarországon, Albániában és Szerbiában?
Az osztrák lap a már meghiúsult Mini-Dubajjal hozta összefüggésbe az amerikai elnök vejét. Albániában ennél sokkal konkrétabb üzlet formálódik.
Az osztrák lap a már meghiúsult Mini-Dubajjal hozta összefüggésbe az amerikai elnök vejét. Albániában ennél sokkal konkrétabb üzlet formálódik.
HVG
A nagy cégek elköteleződése töretlen a munkavállalók egészsége iránt, az állami szférában és a kkv-szektorban azonban sokan lemondtak a munkaalkalmassági vizsgálatokról. A Belügyminisztérium nem siet a magyarázattal.
A három tekintélyuralmi nagyhatalom vezetői közti fura jó viszony dermesztő hatással van a világra – írja Simon Tisdall a The Guardianben.
hvg360
A rövid válasz az, hogy igen, de részletesebb válasz is van arra, hogy miként tudott Orbán Viktor kormányfő lánya egyik évről a másikra berobbanni a magyar művészetpártolók világába, és miként tudott aktív vásárlóként megjelenni a műalkotások piacán.
Március 9-én mutatja be a Radnóti Színház az Angyalok Amerikában első részét. Tony Kushner drámaírót meglepte, hogy újra színpadra állítják Budapesten az AIDS-krízis idején, a Reagan-érában játszódó darabját, amelyben majdnem minden szereplő meleg. Miért nem tűrte meg Al Pacino Kushnert a forgatáson? Tart-e az amerikai LMBTQ-közösség Donald Trumptól? Interjú Steven Spielberg állandó forgatókönyvírójával.
A rendszer nagyon buta. De abban nem vagyok teljesen biztos, hogy érdemes hosszabb távon is hozzábutulnunk. – Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: egykepolitika, véleményes, békeosztalék, szankcióakció, premiNER.
Krusovszky Dénes
Kontinensünk lakóit nagy többségében a világos bőrszín jellemzi. Azonban ez nem mindig volt így, sőt – amire egy új kutatás rávilágít – a korábban hittnél jóval tovább laktak Európában sötét bőrű emberek.
HVG
Nem igazán jól kezdődött az élete, és nem úgy ért véget, ahogy az angyalok talán megálmodták, de a kettő között pergő hat évtized jutott a múlt héten, máig tisztázatlan körülmények között, 95 évesen elhunyt Gene Hackmannek.
Petróczi András mindenkit megtévesztett, amikor kétségbeesetten nyilatkozott a médiában. A ma 25 éve történt, megdöbbentő gyilkosságot szenvtelenül mesélte el újra és újra, majd a tárgyalóteremben már azt mondta, nagyon szerette az édesanyját. Védője szerint a sajtóban azzal is szították a közhangulatot, hogy a színésznő fiatalkori fotóját mutogatták, amin még csinos volt. Petróczi valódi motivációi valószínűleg örökre rejtve maradnak, ami tény, hogy felbujtóként súlyosabb ítéletet kapott, mint maga a gyilkos.
Dulai Péter
Viking felfedezők, egykori betelepülők, norvég meteorológusok és egy hazaáruló után most Donald Trump gondolja úgy, hogy kell neki Grönland. De hogyan kerültek oda a dánok, akiké a sziget több mint 600 éve?
A kongói anarchia gyökerei jól tetten érhetők az M23 lázadó tuszi csoport kérlelhetetlen vezérének, Szultani Makengának az életútján.
Magyar Péter arról beszélt: nemrég megsúgták neki, hogy a rendőrség át akarja kutatni az irodáját és munkatársainak lakását. A cél az, hogy a párt ne folytathassa a kampányt. A Tisza Pártról készített riportot a brit lap tudósítója.
HVG
Még 2022-ben vezették be, azóta már évente több mint 2000 Okosleletet készít ügyfelei számára a Synlab, amely a laborvizsgálatot mesterséges intelligenciával értékelteti ki, és jelzi a betegségek kockázatát. Póda Tamással, a vállalat kereskedelmi és marketingigazgatójával beszélgettünk.
Új-Zélandon nemrég jogi személyként ismerték el a Taranaki-hegyet, és ez nem az első ilyen döntés a távoli országban. Ilyen intézkedésekre szükség van, hiszen nem tiszteljük eléggé a természetet. Litkai Gergely össze is gyűjtotte, hogy miből ért(ene) az ember, így került teljes más megvilágításba a Piroska és a farkas meséje, a három kismalac építkezési projektjei, de Tiborcz István befektetései és Deutsch Tamás bizottsági szereplése is az Európai Parlamentben.
hvg360
Három egymást követő estén játszik a Fesztiválzenekarral az orosz-német zongoraművész.
HVG
Összeurópai mozgalom indult az amerikai termékek és szolgáltatások bojkottjára Donald Trump külpolitikai ámokfutásának hatására. Sok mindent kiválthatunk európai alternatívákkal, de a Google-nak, a Facebooknak és a Microsoftnak egyelőre nem kell attól tartania, hogy bevételei a kontinensen úgy visszazuhannának, mint Elon Musk Teslájának.
A zsenik különc, bogaras világába tekinthetünk be a Centrál Színházban.
HVG
Az anyatejhez akár csak hasonló táplálékot gyártani még a tudomány mai állása mellett is lehetetlen, de újabban sokat ígérő kísérletek folynak.
HVG
Kovácsné Magyari Hajnalka kozmetikus és társadalomtörténész most lett ötvenéves, amit a legszebb női korként él meg, már nem akar megfelelni senkinek. Nagyváradról áttelepülve előbb társközvetítéssel kezdte, majd kozmetikusként dolgozott, és közben kutatóként a szocialista divat és nőideál szakértőjévé képezte magát. Milyen káros szépségtrendek terjednek manapság? Mennyire hígult föl a kozmetikus szakma? Mi mindent tettek a szépségért a Kádár-korszakban élő nők?
Reakció a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara gazdasági évnyitóján elhangzottakra. Vélemény.