Vissza a jövőből: mit látszik majd belőlünk, ma élő emberekből?
Betondarabokból, megkövesedett műszálas ruhákból és sörösdobozokból, valamint mérhetetlen mennyiségű csirkecsontból kell majd a távoli jövő őslénykutatóinak következtetéseket levonniuk az emberiség XXI. századi civilizációjáról – állítja két brit paleobiológus. De mit tanulhatunk ma a fosszilizáció folyamatának megértéséből?
Gondolunk-e arra, amikor a kőműves a nyaralónk teraszát betonozza vagy a szomszéd utcában épülő irodaház vasbeton szerkezetét zsaluzza, hogy éppen a Földön – a víz után – a második legelterjedtebb anyagot állítja elő, ami a szó szoros értelmében örök darab? Hiszen az összetevői földtörténeti léptékben elpusztíthatatlanok, így ami ebből készül, nemcsak a mi életünket szolgálja majd ki, hanem évmilliókig fennmarad. Ráadásul ebből a matériából már most is több van, mint kellene. Mindannak az össztömegét, amit az emberiség valaha készített, 1154 gigatonnára becsülik – ez pár éve haladta meg a bolygó biomasszája, vagyis az összes növény, állat, ember, mikroba tömegét –, és ennek harmadát a beton teszi ki. Ma már a Föld felszínének minden négyzetméterére egy kilogramm jut belőle.
Erre az aggasztó összefüggésre is ráirányítja a figyelmet egy új könyv, amelyet a Leicesteri Egyetem két paleobiológusa, Sarah Gabbott és Jan Zalasiewicz jegyzett (Eldobva – Hogyan válik a technofosszília végső örökségünkké?). A tekintélyes Oxford University Pressnél megjelent kötet szerzői által használt „technofosszília” kifejezés tíz éve bukkant fel a tudományos közleményekben. Elsőként éppen Zalasiewicz használta azokra a hétköznapi tárgyakra (a műanyag zacskótól a golyóstollakon és mobiltelefonokon át a vasbeton hidakig és felhőkarcolókig), amelyek évtízezredekig vagy akár évmilliókig is fennmaradó tartós anyagokból készültek, és a földtani rétegekbe beépülve éppoly megkövesedett ősmaradványoknak tűnnek majd a távoli jövendő paleontológusai számára, mint mai kollégáiknak a különféle kagyló- vagy hüllőfosszíliák. Bár hivatalosan a geológusok még nem ismerték el önálló földtörténeti korszaknak az antropocént (amikor az emberi tevékenység számottevően megváltoztatta a természetet), Zalasiewiczék szerint egyértelmű, hogy az említett humán eredetű tárgyak tömege földtani értelemben is markáns nyomokat hagy világunkon.
A tudósok a beton mellett néhány különösen jellemző tárgycsoportra és alapanyagra irányítják a figyelmet.