Nemzetközi lapszemle: Donald Trump alatt az Egyesült Államok egoista birodalom lesz

Joe Biden engedélyezte Kijevnek, hogy az oroszországi katonai célpontokra irányítsa az USA-tól kapott nagy hatótávolságú rakétákat, erről ír a Wall Street Journal és a Die Zeit. Michael Ignatieff volt CEU-rektor sajnálatosnak tartja, hogy a nyugati közvéleményt egyre kevésbé foglalkoztatja az ukrajnai háború. Európának sok pénzt kell áldoznia, ha bármilyen szerepet akar játszani az amerikai választás után még inkább átrendeződő világban, írja egy eszmetörténész a Spiegelben. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.




Hivatalos: a kormány még 500 ezer munkahelyet akar – öregeknek, fiataloknak és vendégmunkásoknak

Az uniós túlzottdeficit-eljárásban beadott költségvetési terv szerint a magyar kormány 500 ezer új munkahellyel számol 2030-ra. Addigra a munkaerőtartalék optimista számítás szerint is csak 250 ezer fő lesz, tehát vendégmunkások nélkül nem lehet majd betölteni az új munkahelyeket. A kormány a 20-64 éves korcsoportban nem számít a foglalkoztatottak számának érdemi növekedésére, így a fiatalok és az idősebbek (főleg nők) töltenék be az új állásokat.



„Fantasztikus lesz!” Nem, miniszterelnök úr, nem lesz, már most is az! – ez volt Krusovszky Dénes hete

Az én hetem című sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt pár napot. Krusovszky Dénesnek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: Watergate, fantasztikus, jogtekervény, kambekk, kiklikkelés. Arra jut, hogy „ez, amiről szó van, nem egy hét, ez egy egész kibaszott élet.”




„Az ember pillanatokon belül ott lehet a gödör alján” – az állam inkább évekig pereskedik, csak ne kelljen betartania a saját törvényeit

„Olyan filmet akartunk készíteni, amit ha húsz év múlva levesznek a polcról, megértik, milyen volt itt az élet” – mondta Rubi Anna dokumentumfilmes, aki hét éven át követte kamerájával az államot beperlő anyákat. A súlyos fogyatékossággal élő gyermekeiket nevelő nők arra akarták rávenni a magyar államot, hogy teljesítse kötelességét, és építsen lakóotthont, ahol gyerekeik a szülők halála után élhetnek.






Frankfurter Allgemeine-vélemény: Trump bosszút akar állni az őt kritizáló sajtón, újságírókat fenyeget börtönnel

Üzletelni akarnak a leendő amerikai elnökkel kelet-európai barátai. Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai kapuján dörömbölnek. Háború leselkedik a világra, de az emberek zöme még mindig nem veszi észre. Netanjahu izraeli kormányfő a maga megmentésére használja ki az izraeliek félelmeit, hogy újabb holokauszt lesz. Témák nemzetközi lapszemlénkből.




És azt ismerik, hogy a miniszter táskáját ellopják egy rendőrtiszti konferencián? – a Duma Aktuál bizarr bűnügyekről

Különleges bűntényekről nyújt át a nekünk egy helyre kis válogatást KAP. Bedobná-e ön a bankbetétjeit egy fára aggatott vasládába? Milyenek a tisztelettudó betörők, akik rendezik a kárt, ha rossz helyre mentek be lopni? Mi történt a kétségbeesettre befüvezett rendőrökkel? Mi minden fér el egy börtönbe csempésző ember testében? Közben az is kiderül, hogyan lett Litkai Gergely felesége kerületi Robin Hood?