szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Újabb tanulmányok szerint a dinoszauruszok kihalása utat nyitott az emlősök méretének növekedése előtt. Néhány faj több elefántnyi méretűre nőtt, a legnagyobb emlős – egy orrszarvúhoz hasonlatos állat – például öt és fél méterre és 17 tonnára „cseperedett”. A faj Eurázsia vidékének erdeiben élt, és a mamut nyápicnak tűnt mellette.

A prehisztorikus óriások kutatása rávilágít a dinoszauruszok kihalása utáni evolúciós folyamatokra. Az őshüllők kihalásától számított 25 millió éven belül az emlősök elérték legnagyobb méretüket - írták tudósok a Science című tudományos folyóiratban.

A különböző földrészeken élő különböző fajok eltérő időben érték el méretük csúcspontját, de az evolúciós minta mindenütt figyelemre méltó hasonlóságokat mutatott. „Az evolúció felgyorsulhat, ha az ökológia lehetővé teszi” - mondta Felisa Smith, az Új-mexikói Egyetem paleontológusa, a tanulmány vezető szerzője. Kutatásuk során a tudósok az evolúciós folyamat hátterét akarták feltárni, az emlősök méretére fogak és csontok alapján következtettek.

Az orrszarvúhoz hasonló - csak éppen szarv nélküli - állat után nem sokkal maradt el a mai elefántokhoz hasonlító négylábú. A Deinotherium néven emlegetett emlős súlya szintén megközelítette a 17 tonnát. A mai elefántok ellenben "csak" 3-5 tonnát nyomnak. A következtetések szerint a dinoszauruszok kihalása után elsőként a növényevők mérete nőtt meg, talán azért, mert hozzájutottak mindahhoz a táplálékhoz, amely az őshüllők kihalásával elérhetővé vált.

Az emlősök mérete végül csökkent, ennek oka Smith szerint az elérhető területek mérete és a Föld hőmérséklete volt. Az elfogyasztott táplálék 90 százalékát az emlősök testhőmérsékletük fenntartására fordítják. A legnagyobb méretet pedig akkor érték el, amikor hűsebb éghajlat uralkodott. Ez alacsonyabb tengerszint feletti magassággal és nagyobb földterülettel járt együtt. Emellett a nagyobb méretű állatok tovább tartják a hőt, ez gondot jelentett, amikor melegedni kezdett a klíma.

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Mit üzennek az utókornak az olimpiai őrület szomorú emlékművei?

Több tucat halálos áldozata volt egy guineai focimeccsen kitört tömegverekedésnek

Több tucat halálos áldozata volt egy guineai focimeccsen kitört tömegverekedésnek

Halottnak nyilvánítottak egy újabb túszt Izraelben

Halottnak nyilvánítottak egy újabb túszt Izraelben

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei