HVG Extra A Nő
HVG Extra A Nő

Bár az énidő vagy a mindfulness kifejezések kétpercenként jönnek szembe, és minden bokorban slow mozgalom nő, mintha mégsem követné a hétköznapi tapasztalás ezeket a trendeket. Fogyni is, izmot építeni is azonnal kell, gyászolni elég lesz két hét – jó, akkor négy –, a szülés utáni csúcsformára pedig legfeljebb néhány hónap jut, aztán irány a munka.

Az örökös időprésben gondolkodás nélkül lenyomjuk a test nevetséges igényeit, és felülkerekedünk a pszichés kínokon, de könyörtelenül benyújtják a számlát – és még csak azt sem mondhatjuk, hogy cserben hagytak a szemetek. Mert egyszer az utolsó tartalékok is kiürülnek, hiába vicsorgunk. Idő kell. Csak senkinek sincs.

Mi testnek a kenyér

A harmadik mellékállás, a többéves kialvatlanság, az állandó szorongás és készenlét, a brutális diéták nem nagyon hagynak más lehetőséget a szervezetnek, és sokszor tényleg a teljes kimerülésig húzzuk. Egy ideig segít talpon maradni a gyorsító és a vitaminkomplex, aludni az altató, a szem tikkelését és a fog csikorgatását is tudjuk enyhíteni – sminkből több fog kelleni –, de a test regenerálódását tekintve a pihenésen és az alváson tartósan spórolni képtelenség. Holott mindannyian ezeken próbálunk.

©

Dr. Pavlik Attila sportorvos szerint azért látni hozzáállásbeli változást: „A pihenés szerepe felértékelődött, és nem csak az élsportban. Régebben a minél több, intenzívebb edzésmunkában látták az eredményt, mára ez megváltozott. Megfelelő regeneráció nélkül hatástalan a sok edzés – ez a tudás egyre inkább beépülni látszik.” Egyes szerek elősegíthetik, hogy a befektetett munkának hamarabb legyen meg azt eredménye, vagy látványosabb legyen, de a mellékhatásokat hajlamosak vagyunk lebecsülni, magyarázza, másrészt ha elhagyjuk ezeket a szereket, a hatásuk is megszűnik. A túlterheléses állapotok – az izmok és az idegrendszer túlfeszítése – következtében már azok a folyamatok sem fognak rendesen működni, amelyek kompenzálni tudnának. Alapvető fontosságú, hogy ezt időben észrevegyük, illetve lehetőség szerint messze kerüljük, mondja.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra A Nő magazinban olvashat, amelyben a közösséggel foglalkozunk. Alapvető élményünk és igényünk, hogy tartozzunk valahová, sokszor már az is segíthet átlendülni a nehézségeken, ha tudjuk, nem vagyunk egyedül. Mit jelent számunkra a kiállás - önmagunkért és másokért, - és mit jelent a szolidaritás? Legújabb számunk többek között Szamosi Zsófia, Mészáros Antónia, Kornai Margit és Molnár Áron Noár segítségével próbál válaszokat nyújtani ezekre a kérdésekre.

©

Keresse az újságosoknál, vagy rendelje meg!

A tartós stressz és alváshiány hatásait listázó, a burn out tüneteit ismertető cikkek vagy a testet brutálisan kiszipolyozó fogyókúrák veszélyeire figyelmeztető írások visszatartó ereje csekély – mintha végképp nem rajtunk múlna –, a pihenést firtató kérdésre pedig tipikus a válasz: majd a sírban.

Ne már, még mindig itt tartasz?

De hogy állunk a veszteségekkel való megbirkózásra szánt idővel? A gyásznak például jól körülhatárolt szakaszai vannak, amelyeket viszonylag nehéz átugrani. Dr. Hegedűs Katalin gyászszakértő, a Létezik-e jó halál? című könyv szerzője szerint „a gyásztól nem is annyira félünk, inkább nem tudunk mit kezdeni vele. A gyászoló sokszor légüres térbe kerül, a környezete elkerüli, nem akarják zavarni, nem tudnak hogyan közeledni hozzá. Ez többeknek nagyon fájdalmas, sokan igényelnék a környezetük intenzívebb együttérzését, érdeklődését. Nem tudjuk már kimondani azokat a mondatokat, amelyekre ilyenkor szükség lenne (»Nagyon nehéz lehet most neked.« »Együttérzek.« stb.). A környezet nemcsak érzéketlen, de gyakran sürgeti is a gyászolót, hogy hagyjon fel a "hisztériázással", már eltelt egy hónap, szedje végre össze magát, és lépjen tovább. A katasztrófaturista hozzáállás is jellemző, amikor részvétet szinte senki nem kíván, de a gyászolóval százszor elmeséltetik a szerette elvesztésének pontos, számukra »izgalmas« részleteit.”

©

Nem vagyunk tisztában a gyász lefolyásával, sokszor maguk a benne lévők is azt hiszik, néhány hét alatt át lehet esni rajta. „Sokan tervezik úgy, hogy jön majd a temetés vagy az urna elhelyezésének szertartása, kettő–négy hét, addig normális, hogy gyászolnak, ám utána ennek vége, elmúlik a fájdalom. Sokan keresnek meg olyasmivel, hogy már két hónapja, hogy elvesztették a hozzátartozójukat, de még mindig gyászolnak, valami baj lehet velük? Többen ilyenkor a háziorvoshoz fordulnak, kapnak nyugtatót, antidepresszánsokat, de erre – a valóban indokolt esetektől eltekintve – nem lenne szükség. Sokan úgy képzelik, hogy a temetés után minden könnyebb lesz, miközben utána kezdődik csak az igazán mély gyász. Jellemzően a második, harmadik, negyedik hónap a legnehezebb. Hat hónap után kezd valamelyest javulni a helyzet, többen ilyenkor kezdenek el új terveket szövögetni.”

Ha nem hagyunk magunknak időt megélni a gyászt, ha valóban elhisszük, hogy két hét alatt túl tudunk jutni rajta, az nem marad következmények nélkül. „Nem lehet elégszer elismételni – mondja Hegedűs Katalin. – Fizikai és lelki következményekkel kell olykor számolnunk, ha sietni akarunk. Pszichoszomatikus tünetekkel, magas vérnyomással, akár szívproblémákkal is. A gyász hullámzó folyamat, de kemény munka. Szerencsére látok pozitív elmozdulást: egyre több könyv jelenik meg a témában, szépen szaporodnak az önsegítő csoportok, többféle szolgálathoz fordulhatunk. A valódi segítség tehát nem a nyugtatók bekapkodása lesz, hanem ha megkeressük a nekünk legmegfelelőbb segítő közeget. És ha türelmesek vagyunk.”

Munkaerő, húspiac

Ami a túlhajszoltság társadalmi vetületeit illeti, Gulya Fruzsina szociológus, jogász szerint a nők egyes szerepein túl nagy a nyomás: „Dolgoznunk kell, karriert építeni, a külsőnkre is oda kell figyelni, és feleségként/anyaként is helyt kell állni. Nincs idő semmilyen regenerációra. A családon belüli munkamegosztást tekintve máig jóval több hárul a nőkre – ami egyúttal rengeteg fizetetlen munkát is jelent –: jellemzően ők gondoskodnak a gyerekről, az idős, beteg hozzátartozóról, ott a rengeteg házimunka is, és többnyire a saját igényeiket, a saját magukra szánt időt szorítják háttérbe. Ez a nagy átlag. Akinek jobbak az anyagi lehetőségei, több munkát tud kiszervezni, megbízható segítséget vehet igénybe (gyerekfelügyelet, takarítás stb.), időt nyer. Ha valaki nem teheti meg, és semmilyen segítségre nem támaszkodhat, ott hamar megroppanhat a rendszer.”

©

Gulya Fruzsina szerint sajnálatos, hogy itthon nem tudunk mit kezdeni az atipikus foglalkoztatással – a rugalmas munkaidő, a rugalmas hozzáállás, a home office, a céges óvoda sok nőnek jelentene megoldást. „Elképesztő a rohanás, ijesztően keveset alszunk, és a szépségipari nyomásnak sem a kellő idejű pihenéssel, sportolással szoktunk megfelelni, inkább a rapid megoldások jönnek szóba. Az életritmusunk le van maradva az életstílusunktól. Egyre bővülnek a feladatkörök, az idő viszont ugyanannyi, és arányaiban a nők dobnak be több munkát és áldozatot a közösbe.”

Ha a nők munkaerőpiaci bizonytalanságán néhány jól irányzott szabállyal enyhítenének, az idővel egy tucat más problémát is megoldana, állítja. „A gyerekvállalási hajlandóság nagyobb lenne, ami egy ilyen elöregedő társadalomban, amilyenben élünk, különösen fontos. A változásnak a nők megítélésének változtatásával, felszabadításával kell kezdődnie. Be kell vonni őket, érdemi párbeszédeket kell indítani. E mellett a cél mellett nem látok politikai elköteleződést itthon – ha lesz, változás is lesz. És több idő mindenre.”

Szerző: Fiáth Marianna



Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.