A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Bár a változókor sok nő számára kellemetlen testi és lelki változásokkal jár, az nem jelenti a női lét végét. Cikkünkben a menopauzáról, az ösztrogénszint csökkenésével járó átalakulásról, valamint arról is szó esik, hogyan tarthatjuk fenn az intimitást és a rendszeres együttléteket.
A nőknél átlagosan 50-52 évesen bekövetkező menopauza után a petefészekhormonok szintjének jelentős csökkenése miatt a szervezet már nem képes több menstruációs ciklust elindítani. Az ösztrogén nevű hormon elsősorban a petefészkekben fejlődő tüszőkben termelődik, ez a magyarázata annak, miért csökken drasztikus módon a mennyisége a menopauza idején, olyannyira, hogy a vérből gyakran már nem is mutatható ki. Az ösztrogén mellett a másik fontos nemi hormon, a progeszteron szintje is csökken, ezeket a folyamatokat pedig sokak számára kellemetlen tünetek kísérik.
Ezek közül a leggyakoribbak lehetnek az alábbiak:
Az ösztrogén szintjének csökkenésével az öregedés folyamata is felgyorsul. Ennek jelei többek között a haj és a bőr vékonnyá, rugalmatlanná válása és a felső ajak feletti függőleges ráncok megjelenése. Emellett csökken az izmok és az ízületek rugalmassága, megváltozik a hüvely váladéktermelése, a húgyutakat és a hüvelyt bélelő hám elvékonyodik, sorvad, amitől a hüvely könnyebben sérül, fogékonyabbá válik a fertőzésekre.
A változókorba belépve egy nő élete és párkapcsolata is átalakuláson megy keresztül. Szerencsére ma már egyre többet és nyíltabban beszélünk ezekről, ahogyan arról is, hogy a menopauzával nem ért véget a női lét, hanem az inkább egy új szakasz kezdetét jelenti. Sokan ilyenkor szabadabban és önfeledtebben élik meg nőiességüket és szexualitásukat.
A menopauza nemcsak testileg, de lelkileg is kihathat a változókorba lépő nőkre és így mikrokörnyezetükre, például családjukra, élettársukra is. Éppen ezért érdemes foglalkozni a klimaxszal egy párkapcsolaton belül, és beszélni arról, milyen nehézségekkel szembesülünk, legyen az fizikai vagy mentális jellegű, hogy a másik megértse a bennünk zajló folyamatokat.
Előfordulhat, hogy a menopauzát megélve egyes nők szexuális vágya megváltozik, (átmenetileg) csökkenhet a libidójuk, emiatt és az esetleges hangulatingadozásai miatt pedig a társuk úgy élheti meg ezt az időszakot, hogy párja ignorálja őt. Gyakori problémaként merül fel például, hogy a klimax kezdetén a nőknek hosszabb időre van szükségük ahhoz, hogy izgalmi állapotba kerüljenek, vagy az ösztrogénszint már említett csökkenése miatt a hüvely fala elvékonyodik és szárazabbá válik, ami fájdalmat okozhat a szexuális együttlétek során. Egyesek kifejezetten a fájdalomtól való félelem miatt mondanak le a szexuális életről. Változás állhat be az orgazmusban is, amely rövidebb és (az izomösszehúzódások miatt) kellemetlenebb lehet a korábban megtapasztaltakhoz képest.
A kellemetlenségek ellenére a menopauza után sem érdemes lemondanunk az intimitásról, hiszen a diszkomfortot okozó tünetek jelentős része kezelhető. Ráadásul van, aki a változókor idején felszabadul az addigi gátlásai alól, mivel már nem kell tartania a nem várt terhességtől, ezért önfeledtebben tudja élvezni a szexet. A klimax tüneteit enyhíti a rendszeres intim együttlét és a kiegyensúlyozott párkapcsolat, aminek egyik kulcsa a kommunikációban rejlik. Megváltozhatnak például a szexuális preferenciák, ezekről érdemes a partnereknek beszélniük. Hüvelyszárazság esetén sokat segíthetnek az aktus során a síkosítók, valamint a hosszabb előjáték, hogy testileg-lelkileg is könnyebben ráhangolódjunk az együttlétre. A hüvelyszárazság hatásos kezelésére ma már számos módszer létezik. Hogy kinél melyik a legalkalmasabb, az a tünetek súlyosságától is függ. Enyhébb esetekben elég lehet a síkosító használata az aktus során, de tartós eredményre csak a különböző hidratáló és ápoló összetevőket tartalmazó, hormonmentes hüvelykúpok és krémek kúraszerű, vagy akár hosszabb távú használatával számíthatunk, mivel azok nemcsak síkosítanak, hanem valóban hidratálják és regenerálják is a hüvelyhámot.
A természetes megoldást kedvelőknek érdemes kipróbálni a gátizomtornát, de az erősebb, folyamatosan fennálló tünetek esetén – főleg, ha változókori hőhullámok is társulnak hozzájuk – megoldást nyújthatnak a szájon át szedhető vagy hüvelyi ösztrogénpótló szerek is. Lehetséges mellékhatásaik, valamint a mell- és a méhtestrák kockázatát fokozó hatásuk miatt egyre többen választják inkább a mellékhatások és szövődmények nélküli lézeres kezelést.
A libidó fellendítésében segíthet még egyebek mellett a változatos táplálkozás és a megfelelő vitaminok bevitele, amelyek kiegyensúlyozott közérzetet biztosítanak. Sokan esküsznek a különböző gyógynövénykivonatokra, amelyek nemcsak az általános közérzetet, de a kismedencei és hüvelyi vérkeringést is javítják.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.