Proxelan
Proxelan
Tetszett a cikk?

Olykor nem is olyan könnyű megállapítani egy hosszú élettársi kapcsolatban vagy házasságban, hogy mi az oka annak, ha olykor a férfiaknál merevedési zavar fordul elő. Vajon az elmúlt évek kissé unalmassá váló rutinja, vagy esetleg valamilyen szervi ok, mint például a prosztatagyulladás állhat a háttérben?

„Azt hittem, van valakije”

A nők ugyan hajlamosak mindjárt a legrosszabbra gondolni, ha egy párkapcsolatban nem mindig a régi formáját hozza az erősebbik nem, attól még egyáltalán nem biztos, hogy a párjuk nem kívánja már őket.

,,Arra lettem figyelmes, hogy Zoli kerüli az együttléteket. Furcsának találtam, mert régen ez elképzelhetetlen lett volna. Kifogásokat keresett, vagy úgy alakította a helyzetet, hogy végül elmaradjon a szeretkezés, illetve az is előfordult, hogy merevedési zavara volt. Nem bírtam sokáig szó nélkül, hamar rákérdeztem, hogy van-e valakije. Akkor nagy nehezen bevallotta, hogy az utóbbi együttléteink alkalmával fájdalmas volt az orgazmusa, sőt a legutóbb vért is látott a spermájában. Megrémültem, és egyből arra kértem, hogy menjen el orvoshoz!” – meséli Nóra, aki szerint a szexuális életük mindig nagyon jó volt, ezért is találta furcsának férje megváltozott viselkedését.

Nóra a legjobbat tette: figyelt és rákérdezett, tehát kommunikált a felbukkanó problémáról. Bár eredetileg lelki okokat sejtett az elmaradt szex mögött, hamar kiderült, hogy ilyesmiről szó sincs. Mikor Zoli hazaért a diagnózissal, immár világossá vált, hogy egyáltalán nem a kapcsolatuk merült ki, hanem a férfiak életét megkeserítő betegség, a prosztatagyulladás állt kettőjük közé.

Dr. Bajory Zoltán

"Sajnos sok férfi még mindig nem hajlandó a szexuális problémáival orvoshoz menni"– mondja Prof. Dr. Bajory Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Urológiai Klinikájának igazgatója. – "Azt gondolom, hogy többségük, azaz 60-70 százalékuk nem fordul szakemberhez még akkor sem, ha gond adódik a nemi életében, függetlenül attól, hogy ezt mi okozhatja."

A szakember szerint azok a férfiak, akik veszik a fáradtságot, hogy utánajárjanak a szexuális gondjaiknak, leginkább a magánrendeléseket keresik fel. Ám közülük is csupán mintegy 20 százalék jut el az állami egészségügybe, míg 80 százalékunk inkább a magánrendelést választja. Ennek fő oka, hogy a közegészségügyben kevesebb idő jut a páciensekre, mint ahogy kevésbé intim körülmények között tudnak foglalkozni velük. Pedig a férfiak jóval szemérmesebbek tudnak lenni, mint a nők, ha orvost kell felkeresniük problémájukkal.

"A férfiak leggyakoribb szexuális problémája a merevedési zavar, aminek többféle oka lehet" – magyarázza a professzor. – "Többségüknál általában pszichés eredetű okok dominálnak, ami nem azt jelenti, hogy pszichésen instabilak lennének, hiszen a háttérben állhat a stresszes, túlhajszolt életmód, egy rossz házasság vagy néhány rosszul sikerült szexuális kapcsolat, esetleg kudarcélmény is." Természetesen sok esetben különböző szervi problémák is meghúzódhatnak a szexuális zavarok hátterében, de még az sem feltétlenül egyértelműen tudható be a zavar fő vagy egyedüli indokának. A legfontosabb organikus okok közé a szív-keringési rendszer betegségei, illetve a különböző anyagcsere-betegségek (például cukorbetegség) és hormonális eltérések tartoznak. Természetesen a férfiak szexuális működését nagyban zavarhatják a környező szervek, úgymint a prosztata gyulladásos betegségei is. Az ilyen alapokon kialakuló szexuális zavarokra szinte minden esetben rárakódik egy jó adag pszichés tényező is.

Az akut, kifejezett fájdalmakkal járó, súlyos prosztatagyulladás mellé társuló szexuális zavar nem meglepő. Inkább lenne furcsa az, ha valakinek ilyen panaszok mellett szexelni támadna kedve. Sokkal több szexuális problémát okoz ellenben a krónikus prosztatagyulladás, amikor a panaszok sokszor enyhék, viszont nagyon makacsak, éveken át vissza-visszatérhetnek, így hosszú távon megkeserítik a férfiak szexuális életét. Ezért sem lehetne kérdés, hogy felkeressék-e panaszok esetén az orvost, vagy sem, s a döntsében a nőknek kiemelt szerep juthat.”

A prosztatamasszázsnál léteznek modernebb megoldások  

Ha eljut rendelésre a páciens, általános urológiai kivizsgálásra kerül sor: a nemi szervek fizikális vizsgálata után következik a prosztatavizsgálat, amely gyulladás esetén az orvos tapintására némi fájdalommal is járhat. Majd vér- és vizeletvétel is történik.

Az urológus professzor arra hívja fel a figyelmet, hogy annak ellenére, hogy a krónikus prosztatagyulladás bizony egy hosszantartó betegség és több síkon rontja a beteg életminőségét, megfelelő módszerekkel mégis jól kezelhető. Megszüntethetőek az akut fellángolások, csillapíthatók a tünetek, sőt egy hosszabb kezeléssel magát a betegséget is a hátuk mögött hagyhatják a férfiak. Érdemes ebbe időt és energiát fektetni, máskülönben szexuális problémák egész sorozata alakulhat ki, amire akár a párkapcsolat is rámehet.

"A prosztatagyulladások legtöbbször húgyúti fertőzésből erednek, tehát bakteriális eredetűek. Többé-kevésbé ki lehet kezelni ebből a beteget antibiotikumokkal, de ha ez nem sikerül tökéletesen, vagy nem megfelelően áll helyre a védőrendszer, ami a kórokozó bejutását meggátolná, akkor újra és újra kialakulhat fertőzés" – figyelmeztet a professzor.

A betegség azonban, sajnálatos módon, kimutatható fertőzés nélkül is jelentkezhet, de ez már a nem-bakteriális krónikus prosztatagyulladás, amely a tünetei alapján igen nehezen különíthető el az úgynevezett krónikus kismedencei fájdalom szindrómától. Ilyenkor már nemcsak a prosztata, hanem az egész kismedence érzékeny, gyulladásos jellegű, fájdalmas állapotáról beszélünk.

Mindezekből jól látható, miféle ördögi kör alakulhat ki a prosztatagyulladás kapcsán. Mivel nagyon makacs betegségről van szó, kijelenthető, hogy krónikus változata a férfiak nagy keresztjévé válhat, mert igen „ragaszkodó típus”, ezért hosszú időn át elkísérheti őket. A professzor szerint olykor az orvos is mintha szélmalomharcot vívna a betegséggel, mert sokszor előfordul, hogy a tünetek kezelése ellenére az alapbetegség időről időre újra fellángol. Kijelenthető az is, hogy a krónikus prosztatagyulladás hasonló természetű kórkép, mint a nőknél a visszatérő hólyaggyulladás (felfázás): ugyan nem különösebben súlyos betegség, ennek ellenére nagyon is képes megkeseríteni a páciensek életét.

A prosztatagyulladás kezelési módszerei egyébként jelentősen változtak az elmúlt időben. Korábban ha kellett, ha nem, heteken keresztül antibiotikumokkal bombázták a betegeket, amitől kipusztult a bélflórájuk, vagy csúnya baktériumrezisztenciák alakultak ki, azaz elszaporodtak az antibiotikumoknak ellenálló baktériumtörzsek.

"Ma már egyre célzottabban kezelünk. Csak rövid időszakokra írunk fel antibiotikumot, hosszabb időre kizárólag nagyon indokolt esetben, és inkább alternatív módszerekkel, kombinált kezelésekkel gyógyítunk" – mondja Bajory professzor.

Például prosztatamasszást már nemigen alkalmaznak, mert számos, sokkal hatékonyabb kezelési módszerrel rendelkeznek. Egyre gyakrabban nem vényköteles gyógyhatású készítményeket is javasolnak, gyulladáscsökkentőket, vagy a beteg pszichés jóllétét segítő, szorongáscsökkentő tablettákat is latba vetnek, illetve növényi alapú gyógyhatású készítményeket. Olyan speciális alternatív kezelésekkel is jó eredményeket lehet elérni, mint a magnetoterápia vagy a lökéshullámkezelések.

Ugyanakkor napjainkban, a COVID-fertőzéstől való félelmükben, sajnos egyre kevesebben fordulnak szakemberekhez. A rendelésekről elmaradó férfiak pedig nem meggyógyultak, mindössze eltűntek a látókörből, és csupán várják a kedvező alkalmat, hogy orvoshoz mehessenek. De nem árt tudni, hogy a késlekedés nem tesz jót sem a tüneteknek, sem a betegség lefolyásának. Bár a krónikus prosztatagyulladás önmagában nem okoz prosztatarákot, de kutatók azt figyelték meg, hogy a hosszú ideig fennálló gyulladásos betegségek következtében mégis gyakrabban fordulhatnak elő később daganatos elváltozások, tehát nem árt az óvatosság ebből a szempontból sem.

 

Fájdalmas szexuális tünetek:

  • merevedési zavar
  • fájdalmas magömlés, esetenként csípő érzéssel
  • véres ondó
  • kismedencei érzékenység vagy fájdalom
  • herékbe, végbélbe sugárzó fájdalom
Hirdetés

OTT ENYHÍTI A TÜNETEKET, AHOL A PROBLÉMA VAN

A Proxelan végbélkúp hialuronsav és gyógynövények kombinációja a prosztatagyulladás okozta panaszok enyhítésére.

www.proxelan.hu/

Proxelan Vény nélkül kapható gyógyászati segédeszköz


Az oldalon elhelyezett tartalom a Proxelan forgalmazója, a Phytotec Hungária Bt. közreműködésével jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Proxelan BrandChannel

A járvány a férfiak szexuális teljesítményére is hatott

Az elmúlt időszakban teljesen átrendeződött az életünk: egyesek home office-ra vagy hibrid munkavégzésre kényszerültek, mások elveszítették a munkahelyüket, ami miatt kénytelenek voltak a végzettségüktől teljesen eltérő pénzkereseti lehetőséget vállalni, hogy eltartsák magukat és a családjukat. A mai férfiak talán még sosem éltek át ekkora mértékű stresszt, ami egyúttal a szexuális teljesítményükre is negatív hatással lehetett.

Proxelan BrandChannel

Nagyon kicsi, és ez a férfiak egyik legfontosabb szerve! Mi az?

Létezik egy kis szerv a férfiakban, amely attól még, hogy láthatatlan, igen sok mindenben meghatározó szerepet játszik. Egy biztos: amíg nincs vele gond, az erősebb nem képviselői szinte nem is tudnak a létezéséről, ám ha egyszer begyullad, abban nincs köszönet!