Segíteni másokon – ez életünk egyik alapvető feladata

„Az unokabátyámmal van egy nagyon jó szokásunk: ha palacsintát sütünk, és kicsit sok lesz (mindig sok lesz), akkor megtöltjük őket minden jóval, lekvárral, kakaóval, és odaadjuk hajléktalanoknak. De szoktam vizet, csokit és péksütit is venni nekik. Míg alszanak a földön, odarakom eléjük.” Anna történetéből is jól láthatjuk, hogy adakozni nem csak egyféleképpen lehet. Adakozhatunk hirtelen ötlettől vezérelve, rendszeresen, tettekkel, tárgyakkal, vásárlással, online, személyesen. És mivel adományozni ilyen sokféleképpen lehet, nem csoda, hogy egy kicsit mindenki másképp is csinálja.

A biztos megoldás: alapítványok

„Rendszeresen támogatok egy emberjogi szervezetet. Nekik időközi kampányokban is szoktam adományozni” – mondja Richárd, aki az adományozók egy népszerű csoportjába tartozik: ha jótékonykodásban gondolkodik, sokszor szervezeteket választ. Olyanokat, akik intézményi keretek között tudnak segíteni embertársainknak – és mivel a segítség, amit nyújtanak, profi, így működésük sok pénzbe is kerül. Ezért fontos az anyagi hátterük folyamatos biztosítása.

Sokan azért is dönthetnek nagy szervezetek mellett, mivel azok ismertek, az ügy, amit képviselnek, látványos a társadalom számára is. Emiatt az ismertség miatt pedig könnyebb őket megtalálni – sőt, talán megbízhatóbbnak is tűnnek. Anita például minden hónapban támogatja a beteg gyerekek táboroztatásával foglalkozó Bátor Tárbort, Dávid pedig rendszeresen adakozik az SOS Gyermekfalvaknak és a Fáva Állatmentő szolgálatnak. „Az értékrendemnek megfelelő szervezeteket segíthetek, akikről tudom, hogy fontos és sokszor alulbecsült munkát végeznek, korlátozott anyagi keretek között” – mondja Dia, aki szintén sokszor szervezeteknek ajánlj fel egy-egy összeget.

Szinte minden jótékony kezdeményezés, illetve alapítvány tette mostanra lehetővé, hogy online is segíthessünk, így meglehetősen kényelmesen és persze megfontoltan tehetünk jót, hiszen ennek a formának sajátja, hogy mindenről alapos tájékoztatást kaphatunk, akár néhány kattintással: magáról a szervezetről, annak céljairól, eddig tevékenységéről stb. Azon túl, hogy mindegyiküknek utalhatunk pénzt, léteznek olyan gyűjtőoldalak is, ahol 1-1 – valamilyen szervezethez köthető– konkrét ügyet, kampányt támogathatunk, és ismerkedhetünk meg vele, velük – jóval könnyebben és többen, mint offline.

Segíteni spontán

Bár ha alapítványokról vagy más szervezetekről van szó, kiemelt segítség lehet, ha adományaink nem hébe-hóba érkeznek, így az önkéntesek mindig tudnak számolni a jótét lelkek felajánlásaival – a segítségnyújtás persze történhet kevésbé szervezett módon is. Eszter éppen ezért nem válogat, ha erről van szó: „Ha megtudom, hogy valakinek szüksége van valamire, amivel pont én tudom kisegíteni, nem habozok adni.”

Az adakozás szépsége könnyen lehet a spontaneitás. Ezt jól igazolja Anna története, aki számára bár alapvető a karácsonyi jótékonykodás, de van példája arra is, mikor egyszerűen a véletlen hozta úgy, hogy adhatott: „A munkahelyemen nyári kihívássorozat volt, és nyertem pénzt. Egy jelentős részét eladományoztam. Én ezzel a pénzzel nem számoltam, ezért úgy gondoltam, jobb helye lesz máshol, ahol jobban érzik a hiányát.”

A tett is adomány

Persze segíteni nem csak pénzzel lehet. Dávid például a szervezetek támogatásán felül folyamatosan részt vesz különböző kisebb akciókban is, mint a maszkvásárlás vagy ruhaadományozás. De segítség lehet akár az is, ha saját magunkat lepjük meg valamivel. Dia például sokszor adományok útján szerez különleges holmikat: „Szeretem a spéci alkotásokat, ezek árával pedig támogathatok egy adott szervezetet. Ilyenek a nekik tervezett pólók vagy ékszerek. Külön jó, hogy ezek sokszor online is elérhetőek. Emellett a cégnél, ahol dolgozom, a kollégák között van egy licitáló csoport – ez egy teljesen alulról induló kezdeményezés –, ahol hetente vannak elérhető, megvásárolható tárgyak, a befolyt összegről pedig közösen döntünk, hogy melyik szervezet kapja meg.”

A tettek rengeteget érnek. A legnagyobb kincs sok esetben a saját szabadidőnk vagy tudásunk felhasználása egy-egy jó ügy érdekében. Luigi például az önkénteskedést a maximumra pörgeti az életében: az utóbbi időszakban vett részt ételosztáson, segített a Magyar Vöröskereszt eseményén, volt Covid-tesztelő, és járt aktivista képzésre az Háttér Társasághoz is. Emellett volt, hogy szakmai tudását ajánlotta fel „Minden egyes önkénteskedés megér egy történetet. Mindegyik a maga módján volt szép es jó. A legutóbbi MikulásGyáros élmény azért nagyon kedves számomra, mert másnap már fotósként – ami az egyik hivatásom és végzettségem – lehettem önkéntes. Mindenhol csodás embereket ismertem meg.”

„Valahogy így érzem igazságosnak”

De miért is olyan fontos sokak számára jótékonykodás? Talán mert a jótékonykodás formál minket. Hogy hogyan, a jelek szerint igencsak emberfüggő. Valaki úgy érzi, az adományozás teszi emberré, más pedig úgy látja, ezáltal tud a társadalomnak valóban fontos tagja lenni. „Segíteni másokon, illetve ahol tudunk, az életben alapvető feladat. Ez tesz minket érző lénnyé” – mondja Peti. Richárd egyfajta „jótékonykodnivaló mércét” lát a világban. Az elgondolás szerint mindig van egy bizonyos segítségigény a világban, ezt pedig nekünk, embereknek kell kielégíteni. Ha ő maga felkarol egy ügyet, örül, hogy ez a „jótékonykodnivaló” kvóta ezáltal egy picit csökken. Dia számára pedig az adakozás egyfajta önkifejezés is: hisz benne, hogy sokat elárulhat rólunk az, hogy kiknek és hogyan segítünk.

Mások arra törekednek, hogy ne őket formálja az adományozás, hanem inkább másokat segítsen felzárkóztatni. Méghozzá azzal, hogy ami nekik pluszban jutott, abból más is részesüljön. „Fontosnak tartom azt, hogy amit én megkaptam a sorstól, azt mások is átélhessék. Azt szeretném, hogy a rászorulóknak is jobb életük lehessen, és közelebb kerüljenek valamilyen formában, ha úgy tetszik, az »én élet színvonalamhoz«” – mondja Luigi.  Anita számára pedig alapvető, hogy ha rendelkezésére áll minden hónapban olyan összeg, amit nélkülözni tud, azt egy szervezetnek adja. „Valahogy így érzem igazságosnak. Ha nekem több van, abból adni kell annak, akinek kevesebb.” Hasonlóan gondolkodik Eszter is: „Szerencsés helyzetben vagyok, hogy van miből vagy van mit adnom. Jólesik tudnom, hogy a legelesettebbek, ha nem is mindenben, de bizonyos dolgokban támaszkodhatnak rám.”

Élmény, karma – önzőség?

És a jótékonykodás persze élmény is. Valakinek a lelke lesz nyugodtabb, valaki szeretné jobbá tenni a világot, valaki saját magát akarja jobb embernek érezni. Más pedig például a gyermekének szeretne példát mutatni. Egy biztos: adakozni jó érzés. Luiginak erőt ad a jövőhöz, és életerőt nyer a jó tettekből. Annát pedig önbizalommal tölti el, ha adhat másoknak.

Az adakozás egyik furcsa szereplője sokaknál a karma. Vagyis a gondolat, hogy adni egyet jelent azzal, hogy jóban maradunk a sorssal, és ha nekünk lesz szükségünk valamire, mi is kaphatunk valamit vissza. Családanyaként picit Anitában is ez a gondolat bujkál: „Titkon remélem, hogy az univerzum meghálálja azzal, hogy az én családom sosem kerül szorult helyzetbe. Vagy legalább lesz, aki segít.”

Richárdnak pedig van egy furcsa érzés is a mögött, ha valaki jótét lélek. Méghozzá az önzés. Ez elsőre tűnhet gorombaságnak, ám valójában szó sincs erről: „Talán szebb lesz tőle az életem és nyugodtabb a lelkem. Ugyanakkor ez némi önzés is. Iványi Gábor egyszer azt mondta, hogy ajándékozni háromféleképpen lehet. Az egyik, amikor az ajándékozó neve ismert, és ő is tudja, kinek ad. A másik, amikor a kiszemelt személy nem ismeri a mecénás kilétét, de ő tudja, kit ajándékoz meg. A harmadik pedig, amikor is egyik fél sem tudja a másikról, hogy kicsoda. Ez a legönzetlenebb forma szerinte. A zsinagógákban, ha jól tudom, van is olyan láda, ahol névtelenül lehet adakozni, sem a küldő, sem a rászoruló nem ismerik egymást.”