szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán a 67-es kilométernél történt baleset miatt lezárták az érintett szakaszt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A rendőrök a kecskeméti északi lehajtón a város felé irányítják a forgalmat, majd az autósok a kecskeméti déli lehajtón térhetnek vissza az autópályára.

Eddig még tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi és egy teherautó ütközött az autópályán, melynek következtében egy ember megsérült. A rendőrség először csak a külső forgalmi sávot zárta le.

Közlekedési híreinket itt követheti percről percre!

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!