szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

20 éves buszmániás férfi kötött el egy buszt Kecskeméten a múlt héten. Jogosítványa ugyan nem volt, de a Kunság Volán formaruháját viselte, és utasokat is szállított.

Jogosítvány nélkül, de a Kunság Volán egyenruhájában kötött el egy buszt egy 20 éves fiatalember Kecskeméten múlt csütörtökön. Egyenruhájában nem keltett gyanakvást a Dél-alföldi Közlekedési Központ (DAKK) kecskeméti telephelyének személyzetben, így reggel 9 óra tájban sikeresen kiállt a az Ikarus 263-as busszal, és végigment a 10-es vonalán – adta hírül a Blikk.

P. Attila annak rendje és módja szerint fel is vette az utasokat, de a végállomáson lekapcsolták a rendőrök. A buszon igazoltatták, majd előállították a buszmániás álsofőrt.

Képünk illusztráció
MTI

A DAKK Zrt. közölte, valóságos buszimádóról van szó, aki már régóta tervezte a buszkalózkodást. Az ügyben a cég belső vizsgálatot indít, mert felmerült a gyanú, hogy néhány munkatárs segített P. Attilának. Az érintettek munkaviszonyát a vizsgálat lezárultáig felfüggesztették.

Egy név nélkül nyilatkozó munkatárs szerint rejtély, hogy juthatott hozzá a busztolvaj a cég formaruhájához.

A rendőrség jármű önkényes elvétele miatt nyomoz.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!