Akinél már gyerekkorban kialakul az autók iránti rajongás az felnőttként garantáltan eljut odáig, hogy fontolóra veszi valamilyen sportautó vásárlását. Ilyenkor az egyetlen baj, hogy az álmok a legtöbb esetben sajnos nem igazodnak az anyagi lehetőségekhez, pluszban pedig azzal is számolni kell, hogy egy hobbiautó beszerzését bizony a család többi tagjával is illik megbeszélni, hiszen annak vételára valószínűleg a családi büdzséből vándorolna el. Hogy az ember elkerülje az ebből adódó konfliktust létezik egy kompromisszumos megoldás is: a családi autónak álcázott sportkocsi.

Jelen esetben ez a definíció, vagy még inkább a sportkombi kifejezés tökéletesen illik a Volvo V60 T6 R-Desginra, hiszen amikor a családi kupaktanács előtt be kell jelenteni, hogy új négykerekű érkezik, remekül lehet érvelni a svéd modellek klasszikus értékeivel. Egy kombi Volvo garantáltan kényelemes, biztonságos, praktikus és megbízható, amihez ráadásul még negatív sztereotípiák sem társulnak. Azt elég csak, amolyan zárójeles megjegyzésként hozzátenni, hogy a kiszemelt példány piros színben fog pompázni, és kivételesen nem dízelmotorja lesz, hanem benzines, de az is csak a kulturáltabb járás miatt, továbbá automataváltós, hogy a ritkán vezető családtagok is elboldoguljanak vele.

Volvo V60 - galéria

R.D.

Ennyi pozitívum mellett kevés az esély rá, hogy bárki is gyanút fogjon a turpisságról, pedig az elejtett félmondatok között egyvalami nagyon árulkodó: a piros fényezés. Egy Volvo kapcsán ez olyan gyakori, mintha öltönyt vásárolnánk ebben a színben, de utóbbival ellentétben a 4,63 méter hosszú, 1,9 széles és csupán 1,48 méter magas kombinak ez kifejezetten jól áll. A dögös összképet az R-Design csomag részeként járó látványos kiegészítők is fokozzák, például az egyedi lökhárítók, az ezüstszínű külső tükörházak, a 15 milliméterrel ültetett sportfutómű és a hátsó lökhárító diffúzor imitációja, oldalanként egy-egy méretes polírozott kipufogóvéggel. A tesztautót ráadásul a 185 ezer forintos felárat jelentő, kéttónusú 19 colos könnyfém-felnikkel szerelték, amik szintén sokat dobnak a megjelenésen.

Lesz is nagy meglepetés, amikor a családfő először hazaállít vele, de haragudni biztosan nem fognak rá, hiszen az ígért paraméterek mindegyikének megfelel. Mindez hatványozottan igaz a beltérre, ahol a skandináv belsőépítészet legjava fogad minket. A sportcsomag hozományaként ugyan monokróm hangulat uralkodik, fekete bőrkárpittal és króm kiegészítőkkel, de az ergonómia és a minőség első osztályú. Az ülések sportosabbra szabva is volvósan kényelmesek, a lebegő középkonzol még mindig menő, a térkínálat pedig passzentosabb, mint egy német vagy japán konkurensben, de négy ember számára maradéktalanul elegendő a hely. A csomagtartó mérete szintén a kategória átlaga alatt marad a maga 430 literével, de ez legalább ösztönző, hogy otthon hagyjuk a fölösleges holmikat.

Egy sportcsomagos Volvóhoz egyébként sem illik a plafonig pakolt puttony, hiszen a sofőrt bármikor elragadhatja a hév, és ha odalép, akkor bizony repkedni fognak a táskák a csomagtartóban. Erre pedig bármikor megvan az esély, ugyanis egy igazi erőmű lakozik a motortérben, amire tesztautó fenekén díszelgő T6 felirat is felhívja a figyelmet. Az Euro 6 beköszöntével ez már nem hat- vagy öthengeres motort jelent, hanem a svédek saját fejlesztésű négyhengeres benzinmotorjának legerősebb változatát.

R.D.

A 2.0 literes erőforrásból 306 lóerőt és 400 Nm maximális nyomatékot csaltak elő a mérnökök, amit egy kompresszor és egy turbó alkalmazásával értek el. Ez a megoldás nem újdonság, de nem is nagyon gyakori manapság, a Volvónál viszont mégis úgy döntöttek, hogy alacsony fordulaton a kompresszor biztosítsa a töltőnyomást, míg a fordulatszám-tartomány második felétől a turbó vegye át ezt a szerepet.

A gyakorlatban ebből annyit érezni, hogy a 306 lóerő és a 2100-tól jelenlévő csúcsnyomaték bármikor csőre töltve várja, hogy (egy kis képzavarral élve) elsüljön a jobb lábunk. Ebben a szintén újdonságnak számító Aisin által szállított nyolcfokozatú automataváltó is remek partner, igaz forszírozva egy picit lassabb a BMW ZF szerkezeténél. A hajtás kapcsán egy újabb szokatlan megoldáshoz érkezünk, ugyanis a tesztautó kizárólag az első kerekeit hajtja, ami 306 lóerő esetében igen bátor húzásnak tűnik, ekkora teljesítményt ugyanis kormányzott keréken átvinni az aszfaltra szinte lehetetlen feladatnak tűnik.

Szerencsére a Volvo mérnökei úgy ahogy legyűrték a kihívást, és meleg, száraz időben szépen betapadnak a piros sportkombi 235/40 R19-es első papucsai, amiben a folyamatosan dolgozó menetstabilizáló elektronika is segítségére van. Az említett körülmények között hat másodperc alatt abszolválja a nulla százas sprintet, ami egészen elképesztő érték egy 1750 kilogrammos családi kombitól. A 230 kilométer/órás végsebesség már nem annyira, de ez legfeljebb a német autópályán ingázókat zavarhatja, a hazai viszonylatban a V60 T6 minden esetben pokolian gyors, csak közben nem árt határozottan markolni a sebességfüggő szervókormányt.

R.D.

Ezzel és a feszesebbre hangolt sportfutóművel együtt élmény a legerősebb V60-nal kanyarogni az alsóbbrendű utakon, és még városi használat során is képes tűrhető komfortot nyújtani. Kevésbé teljesítményorientált sofőröknek azért ajánlott az alapáras, szintén remekül kinéző 18 colos felnikkel és eggyel ballonosabb gumikkal rendelni. A tempós kanyarokon kívül az autópályán érzi legjobban magát az autó, ahol a biztonsági arzenál, élén az adaptív tempomattal, a sávelhagyásra, ráfutásra és elalvásra figyelmeztető rendszerrel, valamint a holttér-figyelővel, észrevétlenül garantálja a biztos célbeérést.

Utóbbi olyannyira igaz, hogy egy zsúfolt nyári Budapest-Balaton táv után is kisimult ráncokkal száll ki az ember az autóból, mert akármennyire is sportkivitelről van szó, a V60 olyan nyugalmat és magabiztosságot áraszt magából, hogy eszünk ágában sincs felvenni a belső sávban villogó reflektorral közlekedő, nemrég behozott német prémiumautók tempóját. A nyugodt utazást a kipufogó is támogatja, hiszen a marcona kinézet ellenére meglepően szelíd az orgánuma.

Legális sztrádatempónál a fogyasztás is azonnal barátibb számokban jelenik meg a többféle nézetet biztosító digitális műszerfalon, ami a teszthét során megtett mintegy 500 kilométeren 8,6 literes átlaggal jelentkezett. Ennek a fele autópálya volt, vagyis városban nehezebb jobb lábbal nyugodtan számolhatunk 10 literrel, amin nem kell fennakadni, hiszen egy utasokkal együtt majd 2 tonnás, 300 lóerős, automataváltós kombiról beszélünk.

R.D.

A klímaberendezés működését és a gázpedált tompító Eco módban lehet még faragni a fogyasztáson, de sanszos, hogy, aki alsó hangon kifizet egy ilyen sportkombiért (egyébként abszolút kedvezőnek mondható) 12 millió forintot, az nem a benzinkútnál fogja számolgatni a filléreket. Hanem inkább még jól tele is extrázza, amit a Volvo csomagokban olcsóbban ad, mintha egyesével válogatnánk, például az összes biztonsági felszerelést magába foglaló Intellisafe csomagot 740 ezerért, vagyonbiztonsági csomagot (nagy szilárdságú első oldalüvegekkel) 440-ért, adaptív xenon-fényszórós világításcsomagot 430-ért, továbbá a tolatókamerát, napfénytetőt, elektromos üléseket spéci bőrkárpittal 880 ezer forintért.

És ha már itt tartunk, akkor nem érdemes spórolni az összkerékhajtáson sem (650 ezer forint), hiszen így esőben és télen sem kell majd izzadó tenyérrel markolni a remek fogású sportkormányt, mint a fronthajtás esetén. Ezzel együtt 15-16 millió forint környékén kapunk egy mindentudó bivalyerős kombit, amit a család is elfogad és Apu is elmondhatja róla az esti sörözésnél, hogy két tizedmásodperc híján ugyanúgy gyorsul, mint a gyerekkorban körülrajongott Ferrari Testarossa. Ezt nevezik win-win helyzetnek.