szerző:
Tetszett a cikk?

Az EcoSport első változata sem dizájn, sem technika fronton nem brillírozott, most azonban itt a mindkét tekintetben alaposan átdolgozott új kiadás. De vajon sikerült-e a békát királyfivá változtatni?

A szépség szubjektív dolog, van mégis néhány olyan autó, amely százból ha egy embernek tetszik. Az Európában 2014-ben felbukkant Ford EcoSport is körülbelül ebbe a kategóriába sorolható, olyannyira, hogy kiskorúaknak nem is ajánljuk a róla készült fotók megtekintését.

Emiatt sem aratott túl nagy sikert ez a városi törpe divatterepjáró, no meg amiatt sem, hogy eredetileg nem az európai piacra szánták, és olyan távoli országokban gyártották, mint például India és Brazília.

Most azonban itt az igen alaposan ráncfelvarrt új EcoSport, amit végre már az európai igényeknek megfelelően hangoltak, nem mellesleg pedig a szomszédos Romániában, Craiovában gyártanak. Ott, ahol korábban a megboldogult Oltcitok, a közelmúltban pedig a B-Maxok készültek.

Képgaléria.
László Ferenc

Dizájn

Ha az EcoSportot már eleve olyan külsővel dobták volna piacra, mint amivel mostantól, akkor talán nem csak hatodannyit adtak volna el belőle idén Magyarországon, mint a lényegesen drágább Ford Kugából. Az új EcoSport most kis túlzással pont úgy néz ki, mint egy a mosásban alaposan összement Kuga.

A hatalmas hűtőrács a korábbinál sokkal magasabbra került, a fényszóró kevésbé lapos, a ködfényszóró jelentősen nagyobb méretű és a lökhárító alsó része is átalakult. Ezek így együtt gondoskodnak arról, hogy az eddigi esetlen bamba fizimiska sokkal menőbb, már-már kicsit agresszív arcéllé alakult.

László Ferenc

Oldalról leginkább csak az új felnik árulkodnak a változásról, illetve a tény, hogy a kétszínű változatoknak már nemcsak a teteje, hanem az oszlopai is a felső színt kapják meg. Hátul minimális a változás, a lámpák árnyalata módosult egy keveset, és körülbelül ennyi. Összességében elmondható, hogy az immár sportos ST-Line kivitelben is kapható új EcoSport sokkal szebb lett az elődjénél, de a kocsi nem túl előnyös arányain egy ilyen facelift természetesen nem tud változtatni.

Az alábbi képen egymás mellett sikerült megörökítenünk a régi és az új modellt, melynek kapcsán a fotó alatti szavazáson várjuk az olvasói tetszésnyilvánítást.

Képgaléria.
László Ferenc
--- voting control ---

Mi újság belül?

A fejlesztés során több mint 2300 alkatrészt újra cseréltek és ez a beltéren is azonnal, már az első beüléskor érződik. Az anyagok sokkal jobb minőségűek lettek – bár érzésre még nincsenek Fiesta-szinten –, illetve a fedélzeti elektronika hatalmas fejlődésen ment keresztül. Az általunk kipróbált autók mind csúcsfelszereltséggel bírtak, így a legnagyobb, 8 colos érintőkijelző trónolt a középkonzolukon.

Újdonság a Sync 3 rendszer, ami sokat fejlődött az elődjéhez képest: telefont csatlakoztatni villámgyorsan lehet az autóhoz, de például egy hidegindítás után több mint fél percet kell várni arra, hogy bepötyöghessük a naviba az úti célunkat.

Az eggyel olcsóbb EcoSportokban 6,5 colos színes érintőpanel található, a fapados szinten pedig 4,2 colos és színes, de nem érintős kijelzőt kapunk. A tolatókamera képe egész korrekt minőségű, ezenkívül pedig sebességhatárolós tempomat, holttérfigyelő, kulcs nélküli indítórendszer, illetve bi-xenon fényszóró is elérhető az új EcoSportban. Az opcionális B&O PLAY hangrendszer tíz hangszórót (köztük egy csomagtérben elhelyezett mélynyomót és egy műszerfalba épített középhang-sugárzót) vonultat fel, és a kategóriában megszokottnál jobb hangminőséget biztosít.

László Ferenc

Helykínálat, praktikum

Az emelt kivitelnek köszönhetően a beszállás nagyon könnyű, és a viszonylag magas üléspozíciónak köszönhetően a forgalomra is korrekt rálátásunk van. Az A-oszlop igen vaskos, és az oldalra-előre kilátást az ennek aljába épített mini ablak sem segíti. Elöl és hátul is korrekt a térkínálat, sem lábtér, sem pedig fejtér tekintetében nem érheti kritika a gyártót.

A 334 literes csomagtartó a formai adottságok miatt elég rövid, ha pedig szükséges, akkor maximum 1283 literestre bővíthető. Érdekesség, hogy a csomagtér alsó tálcája teljes mértékben újrahasznosított papírból készül: a 2,7 kilós lap 318 kilós terhelésre van méretezve.

A csomagtérajtó nyitója a jobb hátsólámpába került, de ami még ennél is szokatlanabb, hogy az ajtó nem felfelé nyílik, hanem balra tárható ki. Ez csak ritkán lehet praktikus, ha pedig valaki közel parkol a kocsink mögé, akkor kifejezetten bosszantó. 60 ezer forint ellenében a csomagtérajtóra szerelt pótkerék is rendelhető, ami egyrészt vicces egy ilyen törpe terepjáró-szerűségen, másrészt tovább ront a hátrafelé kilátáson.

László Ferenc
László Ferenc

Motorok, erőátvitel

Elsőként a 140 lóerős, 180 Nm-es 1 literes turbós benzinmotorral fogtuk vallatóra az új EcoSportot. A 11,8 másodperces 0-100-as gyorsulási érték elég hervasztó, ettől függetlenül a gyakorlatban nem érződik lomhának a kis Ford, melynek a hangjára sem lehet panaszunk. A 9 literes átlagfogyasztás viszont elszomorító – az az érzésünk, hogy a kis turbómotor küszködik a relatíve nagy és nehéz kasztni mozgatásával, és emiatt szökik fel a fogyasztás. Az 52 literes üzemanyagtank 10 literrel nagyobb kapacitású, mint a Fiestáé, ami viszont mindenképpen jó hír.

Ennél 2 literrel kevesebbel is beéri a 125 lóerős és 300 Nm-es új 1,5 literes turbós dízelmotor, mely remek nyomatékból autózást tesz lehetővé. Ezt a motort az ebben a típusban teljesen új, 50:50 erőelosztásra képes négykerékhajtással próbáltuk ki, ami miatt jelentősen kevesebb volt a kormányon érezhető hajtási befolyás, és még közepes terepen is remekül helytállt az Ecosport. Az offroadozás szerelmesei számára két érték: az első-, illetve hátsó terepszög 21, illetve 33,3 fok. Bár kötve hinnénk, hogy az EcoSportot tömegesen terepre vinnék a potenciális vásárlóközönség tagjai.

Az alapmotor első körben a 125 lóerős és 170 Nm-es 1 literes turbós benzinmotor, ami alá 2018 közepén érkezik ugyanennek a motornak a 100 lóerős változata. Dízel fronton a 100 lóerős és 215 Nm-es 1,5 literes egység az alap. A négykerékhajtás csak a 125 lovas új dízellel lesz párosítható, 2018 közepétől.

László Ferenc
László Ferenc

Mit fejlesztettek még?

Az elavult ötsebességes váltó helyét átvette egy hatsebesség kéziváltó, mely korrekt kapcsolási érzetet biztosít, pontosan működtethető, és egyedül talán a kicsit túl hosszú kar miatt kritizálható. Ezenkívül hatsebességes automatával is rendelhető a típus, ezt viszont a nemzetközi menetpróbán nem volt szerencsénk kipróbálni.

Sokat dolgoztak a felfüggesztésen, ami mostantól végre valódi fordos értékeket vonultat fel. Csökkent a karosszéria dőlése, a rugózás pedig valahogy egyszerre tud kemény és lágy is lenni, mikor melyikre van épp szükségünk. Nagybetűs vezetési élményt persze senki várjon egy ilyen szubkompakt crossovertől, de e tekintetben összességében pozitív meglepetést okozott az EcoSport.

A dízelmotoros változaton érződik, hogy az öngyulladós erőforrás és a négykerékhajtás jelentősen nehezebb egy fronthajtásos benzinmotoros kombónál. Ezt egyenesben remekül kompenzálja a nagyobb nyomaték, de kanyarokban nem lehet szembemenni a fizikával, még a négykerékhajtás által biztosított extra húzóerő ellenére sem. A kormány kellemes tapintású és akár fűthető is, az ülések pedig mintha egy kicsit kényelmesebbé váltak volna.

Képgaléria.
László Ferenc

Konklúzió

+ : előnyére változott külső, minőségibb beltér, fejlettebb technika, új manuálváltó, új összkerékhajtás.

: a vártnál nagyobb fogyasztás, furcsa csomagtérajtó, a Sync 3 lehetne kicsit gyorsabb, magas ár.

A Ford igen korrekt munkát végzett az EcoSport ráncfelvarrásával, és a technika is sokat fejlődött, viszont ezzel párhuzamosan sajnos kicsit még drágább lett a típus, annak ellenére, hogy most már ugye nem a világ másik végéről érkezik hozzánk.

A legolcsóbb változat alapára 5,25 millió forint, amikor 4,06 millió a Fiesta alapára és 5,09 millióért már kifutó Focus is kapható. E tekintetben némi reményre ad okot, hogy a későbbiekben 125 helyett 100 lóerős olcsóbb változatban is érkezni fog az EcoSport, melynek dízeles nyitóára 5,95 millió forint. Az automataváltó felára kiviteltől függően 400-850 ezer forint.

A riválisok közül a Nissan Juke 3,69, a Renault Capture 3,89, a Peugeot 2008 és a Seat Arona 3,99, a Vitara 4,59, az Opel Mokka X pedig 5,14 millió forintos alapáron kapható.

László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!