Tudja, kik azok a smombie-k? Őket kéne valahogy megvédeni

A világ legfejlettebb okostelefonos piacán 1600 embert gázoltak halálra csak azért, mert nem nézett fel a mobiljából, mielőtt lelépett az úttestre.

  • hvg.hu hvg.hu
Tudja, kik azok a smombie-k? Őket kéne valahogy megvédeni

Egy angol szóösszevonás eredménye a smombie, vagyis a „smartphone zombie”, akik egyre többen vannak, és jó esetben csak járdán mennek belefeledkezve mindenbe, de bármelyik pillanatban az úttestre is leléphetnek.

Dél-Korea az az ország, ahol az egy lakosra jutó okostelefonok aránya a világon a legmagasabb, és a fent leírt jelenség is nagyon jellemző rájuk, mert 2017-ben 1600 gyalogos halt meg, azért mert figyelmetlen volt a mobiljának köszönhetően.

Ez már a helyieknek is túl sok, valamit ki kellett találni, és a koreai Építőmérnöki és Építőmérnöki Intézet bevonásával elindítottak egy projektet, amely vörös, kék és sárga fényekkel figyelmeztet, ha valaki egy zebrához közelít.

Ilyen ötlettel már találkoztunk, de itt egy lépéssel továbbmentek, egy speciális alkalmazásnak köszönhetően az okostelefonra is elküldik a jelet. „Vigyázz, átjáró”, ami talán a legcélszerűbb módszer valahogy kihozni a magába mélyedt telefonozót.

A rendszer, úgy tűnik, rendkívül jól működik, mivel az esetek több mint 83 százalékában hatékonynak bizonyult. A beruházási költsége azonban óriási: a radarérzékelős és hőkamerás rendszer ára egy átkelőre vetítve közel 12 ezer euró.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.