Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A szupersportos kompakt élményautóért több pénzt kérnek el, mint az eggyel nagyobb M4-esért.
A hamisítatlan vezetési élményre vágyók a BMW kínálatából eddig az M2 Competitionben találták meg leginkább a számításukat, ami ugyebár egy 411 lóerős motorral szerelt hátsókerék-hajtású sportkupé. Az itthon 19 millió forintos alapárú közúti rakéta kézi-, illetve automataváltóval 4,4, illetve 4,2 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet.
Aztán tavaly novemberben megérkezett a még sportosabb változat, az immár Magyarországon is elérhető M2 CS. A típus kéziváltós alapára 28,5 millió forint, a duplakuplungos automataváltós változatért pedig minimum 29,8 millió forintot kell fizetni. Összehasonlításképp: a 431 lovas BMW M4 hazai alapára 24,6 millió forint.
A számos különböző M4-es alkatrésszel mérgesített, illetve karbonelemekkel könnyített újdonság 3 literes 6 hengeres turbómotorja 450 lóerőt szabadít rá a hátsó kerekekre, még pedig 550 Nm kísértében. Ez pedig elegendő ahhoz, hogy a hatgangos manuálváltós változat 4,2, a hétfokozatú automataváltós pedig kereken 4 másodperc alatt katapultáljon 0-ról 100-ra (M4: 4,3, illetve 4,1 másodperc).
A 280 km/h végsebességű BMW M2 CS 19 colos kerekeken gördül, és felár ellenében karbonkerámia sportfékekkel is rendelhető.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.