A Hyundai február végén leplezte le teljesen új fejlesztésű villanyautóját, a karakteres külsejű és állami támogatással 13,5 millió forintos áron nyitó Ioniq 5-öt, nem sokkal később pedig feltűnt a színen az ugyanerre az E-GMP platformra épülő Kia testvérmodell, az EV6, melyből most megérkezett Magyarországra az első példány.
A mellékelt fotókon látható autó egy alvázszám nélküli előszériás prototípus, mely lényegében teljesen működőképes, de például az illesztésein még érződik, hogy nem egy teljesen végleges modell. Mint megtudtuk, a sorozatgyártás július közepén kezdődik, az első ügyfélautók várhatóan ősszel érkeznek hozzánk.
A 4,68 méter hosszú, 1,88 méter széles, illetve 1,55 méter magas újdonság tengelytávolsága nem kevesebb, mint 2,9 méter, ami igen tágas utasteret tesz lehetővé.
A hagyományos autós kategóriákba nehezen besorolható EV6 élőben sokkal nagyobb, mint amilyennek a fotók alapján tűnhet. A 17 centiméteres hasmagasság alapján valahol félúton járunk a Ford Mustang Mach-E és a Volkswagen ID.4 között.

Recés kerékjárati ívek
László Ferenc
Első blikkre leginkább a hatalmas szélesség és a normál szabadidő-autókénál jelentősen alacsonyabban futó tetővonal tűnhet fel, no és persze a rejtett kilincsek.
A helykínálat rendben van, bár hátul talán kicsit nagyobb fejteret reméltünk volna. A lábtér hatalmas, de a lábfejünk nem fér be az első ülések alá. Az ülések újrahasznosított műanyagból és jó minőségű vegán bőr vagy velúr felhasználásával készülnek.
A kormány mögötti digitális műszeregység 12,3 colos képátlójú és hasonló méretű a műszerfal közepén található érintőkijelző is, ezenkívül pedig a szélvédőre vetítő AR (Augmented Reality) HUD mellett sem mehetünk el szó nélkül.

A minőségérzet rendben van
László Ferenc
Alapáron 19 colos kerekeket kapunk, ezenkívül pedig 20-21 colos könnyűfém felnik is elérhetők a kínálatban. A 490-1270 literes normál-, illetve 20-52 literes első csomagtartójú elektromos autó hatótávja kiviteltől függően 380-510 kilométer magasságában mozog.

Mint egy tanulmányautó
László Ferenc
Legolcsóbban 13,5 millió forint ellenében lehet 1,6 tonna vontatókapacitású Kia EV6-osunk, konkrétan egy e170 RWD típusjelzésű modell, mely állami és gyártói támogatással kerül ennyibe. Ennek a 170 lóerős teljesítményű, hátsókerék-hajtású és 58 kWh kapacitású akkumulátoros, 400 kilométeres hatótávú alapmodellnek egyébként 16,2 millió forint a listaára.
A 235 lóerős összkerekes és ugyancsak 58 kWh-s, 380 kilométeres hatótávolságú EV6 e235 AWD 17,5 millió forinttól indul, és ugyanennyibe kerül a 228 lóerős, hátsó kerekes és 77,4 kWh-os EV6 e228 RWD is. Utóbbi kivitellel egy feltöltéssel mintegy 510 kilométeres távolság tehető meg.

Rejtett kilincs
László Ferenc
A 325 lóerős, összkerékhajtású, 77,4 kWh-s és 490 kilométeres hatótávús EV6 e325 AWD listaára 18,8 millió forint.
A csúcsot a magas GT felszereltségű e585 AWD jelenti, mely 585 lóerős, összkerekes, 77,4 kWh kapacitású kivitel árcéduláján 24,5 millió forintos összeg olvasható. Ez a 400 kilométeres hatótávolságú változat 3,5 másodperc alatt katapultál 0-ról 100 km/h-ra.

Új logó elöl...
László Ferenc

...és hátul is
László Ferenc
A gyártó büszke arra, hogy sikerült minimálisra csökkenteni a karosszéria bólintást: míg a Jaguar I-Pace orra adott esetben akár 8,1 centimétert is megemelkedhet, az EV6 csak 3,4 centimétert emeli meg az elejét. Ezt egyelőre nem tudtuk megtapasztalni, de a részletes tesztünkben erre is ki fogunk térni.
A regeneratív fékezés az ígéretek szerint igen erős, a kétkerék-hajtású EV6 esetében 0,2-0,3 G-s, az összkerekes kivitel pedig 0,4-0,5 G-s lassuláskra képes ily módon. Összehasonlításképp, a Tesla Model 3 e tekintetben csak 0,1-0,2 G-t tud.

USB-port az első ülés belső oldalán
László Ferenc

A hosszú tengelytáv megteszi hatását
László Ferenc
A 800 V-os gyorstöltő technológia révén 4,5 perc alatt akár 100 kilométeres hatótáv is nyerhető, illetve ideális esetben akár 18 perc alatt letudható egy 10-ről 80 százalékra történő feltöltés. A kisebb, illetve nagyobb akkumulátor esetében rendre 180, illetve 240 kW a legnagyobb DC töltési teljesítmény, AC-fronton 11 kW jelenti a plafont, 22 kW sajnos opcionálisan sem érhető el.
A metál fényezések felára 195-295 ezer forint, a hőszivattyút és külső eszközök áramellátásához való, 3,6 kW-os V2L csatlakozót tartalmazó Power csomagért 500 ezer forintot kérnek el. Utóbbi a GT felszereltség esetén alapáras, a típusra 7 év vagy 150 ezer kilométeres gyártói garancia vonatkozik.

Jobb oldalt hátul lehet tölteni
László Ferenc

Nem csak felvenni, leadni is képes áramot
László Ferenc

Úgynevezett motortér
László Ferenc

Jelképes első csomagtartó, amiben leginkább csak egy kábel fér el
László Ferenc

490 literes a puttony
László Ferenc

Itt is elfér egy kábel
László Ferenc

Kellemes fogású kormány
László Ferenc

USB aljzatokból nincs hiány
László Ferenc

Az analóg és digitális világ határán
László Ferenc

Egyedi klímavezérlő panel
László Ferenc

Fókuszban a légellenállás
László Ferenc

Visszapillantás
László Ferenc

Okos fényszóró
László Ferenc

Egyedi hátsó
László Ferenc

Júliustól kezdődik a sorozatgyártás
László Ferenc
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.