„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Szerintük így hatékonyabban lehetne védekezni a kilométeróra-tekerések ellen is.
Az Európai Bizottság új javaslata radikális változásokat hozhat az autók műszaki vizsgáztatásában. A leginkább meghatározó változtatás, hogy minden tíz évnél idősebb személyautóra és furgonra évente kötelező vizsga várna. (A hatályos jogszabályok szerint minden 4 évnél idősebb személyautót – életkortól függetlenül – kétévente kell műszaki vizsgáztatni.)
Az uniós kezdeményezés célja, hogy jelentősen csökkenjen a közúti balesetek száma, valamint hatékonyabban lehessen fellépni a kilométeróra-manipulációval szemben. A régi járművek gyakrabban hibásodnak meg, és aránytalanul több káros anyagot bocsátanak ki – ezért a szigorítás elsősorban a biztonság és a tisztább levegő érdekében történne.
A tervezet szerint az évenkénti vizsga csak egy része lenne a változásoknak: új, részletesebb kibocsátásmérési szabványokat vezetnének be, köztük az ultrafinom részecskék (PN) és a nitrogén-oxidok (NOx) szintjének kötelező ellenőrzését. Emellett a digitális átállás is fontos szerepet kap: a papíralapú forgalmi engedélyeket és vizsgabizonyítványokat elektronikus változatok váltanák fel, az adatok pedig egy összehangolt európai nyilvántartási rendszerbe kerülnének.
https://hvg.hu/cegauto/20250410_Modosul-egy-fontos-bejegyzes-a-magyar-forgalmikban-motorszam-motorkod
A javaslat még nem hatályos, jelenleg az Európai Parlament és a Tanács vizsgálja. Ha elfogadják, az új szabályozás a következő években léphet életbe – ezzel minden EU-tagállamnak alkalmazkodnia kell majd az évenkénti vizsgáztatáshoz a 10 évnél idősebb járművek esetében.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.