Rengeteg lezárásra kell készülni Netanjahu budapesti látogatása miatt
Időszakosan több forgalmas fővárosi utat is le fognak zárni, és a parkolás is problémás lesz a belvárosban és az I. kerületben is.
Időszakosan több forgalmas fővárosi utat is le fognak zárni, és a parkolás is problémás lesz a belvárosban és az I. kerületben is.
HVG
Az ügy háttere még nem ismert, de a hétvégén zajlott az egyik legnagyobb Elon Musk-ellenes tiltakozás Amerikában.
HVG
Bár elsőre csak egy kicsit megnyújtott Dusternek tűnhet, a valaha készült legerősebb Daciaként jegyzett Bigster több ennél. Marseille környékén próbáltuk ki a négyfelé hajtással támadó román újdonságot, mely alaphangon 10 millió forintot kóstál.
Ilyen az, amikor partnerként kezelik a közlekedőket.
HVG
Ahogy instabillá válik az autó, már nagyon nehéz megfogni.
HVG
A hibridek és elektromos autók átlagos életkora jótékonyan hat a statisztikákra.
HVG
A gigantikus GMC Sierra EV mostantól egy alacsonyabb árú változatban is kapható.
HVG
Csoda, hogy le tudta reagálni.
HVG
A független hazai újságírókat felvonultató szakmai zsűrin kívül a közönség is leadhatta a voksait – jövünk a győztesekkel.
HVG
A Volvo 240R látványosan mossa el a 70-es évek és 2025 közötti éles határmezsgyét.
HVG
Az épp új gazdára váró Bugatti Veyron Super Sport Royale-lal eddig csak pár száz kilométert tettek meg.
HVG
Az előrejelzések szerint egyértelmű, hogy a környezeti aggodalmak ellenére folytatják diadalútjukat a hobbi- vagy városi terepjárók. A vásárlók elsősorban a kis és közepes méretű kocsikat keresik. A konnektorból tölthető plugin hibridek is jól fogynak majd.
Összegyűjtöttük a világszerte, így a magyar vásárlók körében is népszerű SUV kategória néhány fontos új modelljét, melyek a piac mozgatórugói lehetnek a közeljövőben.
HVG
Ennek a különleges Porsche 911-esnek az erőforrása egykoron Alain Prost F1-autójában teljesített szolgálatot.
HVG
Március végéig pályázhattak volna a vállalkozások, de a határidőt novemberig kitolták.
hvg.hu
Ismételten a brüsszeli bürokraták alkalmatlanságának árát fizeti meg az európai gazdaság, miután nem sikerült tárgyalásokkal elkerülni az amerikai vámintézkedéseket, mivel az utóbbi hónapok tétlenségben teltek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán.
HVG
Egy mexikói milliárdos kérésére alkották meg.
HVG
A két cég nyeresége nagyban függ az amerikai piactól.
HVG