Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#őrizetbevétel

MTI Világ

Nem emelnek vádat a Sinn Féin elnöke ellen

Nem emelnek vádat a legnagyobb észak-írországi katolikus párt, a Sinn Féin elnöke ellen, akit szerdán vettek őrizetbe egy több mint négy évtizeddel ezelőtti gyilkossági ügyben.

MTI Világ

Keményen odacsapnak a görög újnáciknak

Büntetőjogi eljárást indított a görög főügyész az Arany Hajnal nevű újnáci párt vezetője és négy parlamenti képviselője ellen, akiket szombaton vettek őrizetbe, és az éjszakát már rács mögött töltötték - közölte egy igazságügyi forrás vasárnap.

MTI Világ

Elkaptak egy lázadóvezért Szomáliában

Őrizetbe vették a szomáli biztonsági erők szombaton az al-Shabaab iszlamista lázadószervezet egyik parancsnokát, történelmi figuráját, amikor megérkezett a főváros, Mogadishu repülőterére - közölték vasárnap egybehangzó források, köztük az állami rádió.

HavariaPress Itthon

Őrizetben a bernecebaráti gyújtogató

Szándékosan tüzet okozott, majd egy felmosófával rátámadt a szomszédjára egy férfi a Pest megyei bernecebarátiban. Kiderült, a férfi nem először gyújtogatott, a rendőrök őrizetbe vették - értesült a HavariaPress.

MTI Világ

Három szlovákot vettek őrizetbe Iránban

Irán vasárnap megerősítette, hogy szlovák állampolgárokat vettek őrizetbe az országban, s azzal vádolják őket, hogy "nem megfelelően viselkedtek", továbbá, hogy "nem konvencionális felszereléssel" rendelkeztek.

MTI Bűnügy

Ismét őrizetben vesztegetéssel gyanúsított bíró

A Szegedi Nyomozó Ügyészség kedden ismét őrizetbe vette N. Norbertet, a Csongrád Megyei Bíróság bíróját, akit további négyrendbeli vesztegetés gyanúja miatt hallgattak ki - közölte az ügyészség szóvivője.

MTI Világ

Akció a Wall Streeten: több tucat Occupy-tagot vettek őrizetbe

Őrizetbe vette a rendőrség az amerikai Occupy mozgalom 68 tagját, mert szilveszter éjjelén a tüntetők ledöntötték a Wall Street-i tőzsdéhez közeli Zucotti Parkot körülvevő úttorlaszokat - közölték a hatóságok helyi idő szerint vasárnap.

MTI Világ

Az ünnep alatt sem csillapodik az erőszak Szíriában

A muszlim böjti hónapot (ramadánt) lezáró háromnapos ünnep alatt is vesznek őrizetbe embereket Szíriában. A biztonsági erők több házba törtek be az ország belsejében szerdán, rezsimellenes tüntetőket kerestek.

HavariaPress Itthon

Szilánkosra törték egy férfi koponyáját Tiszaroffon

Őrizetbe vette a rendőrség azt a fiatalembert, aki minden előzetes szóváltás nélkül, szerda éjszaka Tiszaroffon megvert egy idős férfit, akinek szilánkosra tört a koponyája - értesült a HavariaPress.

HírTV Itthon

HírTv: őrizetben Laborc Sándor is

A HírTv információi szerint Szilvásy György volt titokminiszter után őrizetbe vették Laborc Sándort is. Laborc Szilvásy György minisztersége ideje alatt irányította a Nemzetbiztonsági Hivatalt.

FH Itthon

Újabb őrizetbe vétel Gyöngyöspatán

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön arról tájékoztatott, hogy az éjszaka újabb embert - egy 28 éves helyi férfit - állítottak elő és vettek őrizetbe.

1 2 3
Tovább szigorította volna a Pride miatt kiszabott bírságot egy fideszes javaslat, de ezt már Kósa Lajos is hülyeségnek minősítette

Tovább szigorította volna a Pride miatt kiszabott bírságot egy fideszes javaslat, de ezt már Kósa Lajos is hülyeségnek minősítette

Farkas Gábor zongoraművészt választották a Zeneakadémia rektorának

Farkas Gábor zongoraművészt választották a Zeneakadémia rektorának

Már a kormányközeli Századvég is elkezdett a tanárproblémákról beszélni

Már a kormányközeli Századvég is elkezdett a tanárproblémákról beszélni

Kína szerint Trump játszmát űz a vámokkal, ezért nem érdemes foglalkozni velük

Kína szerint Trump játszmát űz a vámokkal, ezért nem érdemes foglalkozni velük

Kitiltották a vakvezető kutyás diákot az iskolájából

Kitiltották a vakvezető kutyás diákot az iskolájából

23 órányi szüntelen tiktokozás is lehetséges a Honor akkubajnok új telefonjával

23 órányi szüntelen tiktokozás is lehetséges a Honor akkubajnok új telefonjával

Felfüggeszti az Amerikába szánt csomagok szállítását a hongkongi posta

Felfüggeszti az Amerikába szánt csomagok szállítását a hongkongi posta

EP-képviselői delegáció Budapesten: A magyar kormány képviselői kifejezetten agresszívan viselkedtek

EP-képviselői delegáció Budapesten: A magyar kormány képviselői kifejezetten agresszívan viselkedtek

Vitézy válasza Lázárnak: „Értem, hogy egyszerűbb a Pride-ról beszélni, mint a lerobbanó vonatokról”

Vitézy válasza Lázárnak: „Értem, hogy egyszerűbb a Pride-ról beszélni, mint a lerobbanó vonatokról”

A címlapról ajánljuk