Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Lajtai Péter

Műértő Műértő

Óriásművek – exkluzív térben / Pető Fanni Galéria, Budapest

A Jókai utca megszokott belvárosi kopottságából a galériába lépve az emberrel nagyot fordul a világ. Egy nagyvonalú, világvárosi whitecube kiállítótér tárul föl a műtárgyakhoz választott remek világítással, megfelelő belmagassággal, rafináltan egyszerű tértervezéssel és óriási méretű, egyéni technikai megoldásokat alkalmazó, gyönyörűen kivitelezett műtárgyakkal. A galériaként és részben lakásként is használt helyet a tulajdonos, Lajtai Péter képzőművész tervezte és rendezte be. Volt honnan tapasztalatokat szereznie, hiszen műkereskedőként az elmúlt két-három évtizedben Párizsban, Antwerpenben és New Yorkban forgott a műtárgypiacon, és galériát is működtetett. Pető Fanni segítségével talált rá a Jókai utcában a 200 négyzetméteres első emeleti térre, melyet galériává alakított.

Műértő Műértő

Személyes vonalkód / Beszélgetés Lajtai Péterrel

Az 1970-es évek elején költőként és a Halász-színház tagjaként ismerték Lajtai Pétert Budapesten. 1972-ben disszidált, 2004-ben tért vissza Magyarországra. Irodalmi, színházi sikerei addigra – a saját szemében – a múlt részévé váltak. Másfajta alkotótevékenység került előtérbe: a képzőművészet. Ez sem volt ismeretlen terep, hiszen a megelőző húsz évben is ebben a világban élt, csak más minőségben. Rangos galériák korábbi vezetőjeként 2005-ben a vizuális kifejezési formát választotta a benne felgyülemlett kérdések és válaszok számára. Az eddigi eredmény: tíz év megfeszített munka, nagyszámú elkészült mű: digitális fotók, valamint textilt, papírt és más alapanyagokat alkalmazó installációk. Az előzményekről, műkereskedői tapasztalatairól is kérdeztük.

Műértő Műértő

Megjelent a Műértő februári lapszáma

Hasonlóság és másság – Maillol és Rippl-Rónai / Két nap, három letartóztatás – Tania Bruguera performansza Havannában / Sorslogika – Csinszka, a kétarcú nőideál / Budapesti könyvrablások 1944-ben – német-magyar együttműködés / Közpénz nélkül – Off-biennále Budapest / Az átkozott Remény – Roskó Gábor az acb Galériában / 26 milliós Bolyai – történelmi csúcs a Központi Antikváriumban / Polihisztorok és parafenomének – Déri Miklós fotói a Deák Erika Galériában

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

A Mohu elárulta, a hét mely napjain érdemes palackvisszaváltással próbálkozni

Arne Slot: Kétlem, hogy Szoboszlai pályára tudna lépni a következő meccsen

Arne Slot: Kétlem, hogy Szoboszlai pályára tudna lépni a következő meccsen

A dán király címert változtatott, miután Trump belengette, hogy Amerikának kell Grönland

A dán király címert változtatott, miután Trump belengette, hogy Amerikának kell Grönland

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Visszahelyezték a fóti gyermekotthon felfüggesztett igazgatóját

Visszahelyezték a fóti gyermekotthon felfüggesztett igazgatóját

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

A címlapról ajánljuk