Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Navracsics Tibor

MTI Itthon

Navracsics: jobban meg kell ismerni a környező országokat

Jobban meg kell ismerni a térség országainak történelmét, a régió államainak kölcsönösen tisztelniük kell egymást, ez jelentős lépés a békés Közép-Európa megteremtése felé - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Budapesten.

MTI Itthon

Navracsics: tudtuk, hogy lesznek a népszerűséget rontó lépések

A miniszterelnök-helyettes az MTI-nek adott, a kormány egyéves munkáját értékelő interjúban elmondta, a minisztériumi struktúrát nem tartja presztízskérdésnek, a rendvédelmi dolgozók tiltakozását nyugdíjügyben "problémásnak" érzi. Kitért arra is, hogy az új Ptk. és Btk. várhatóan csak 2012-ben kerül a Ház elé. Kormányátalakítási tervekről nem tud a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

hvg.hu Itthon

Fizetések a KIM-ben: ennyit keres Navracsics és az államtitkári kar

Navracsics Tibor kormányfő-helyettes, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetője miniszterként a tavalyihoz képest változatlan összegű, havi 1 101 900 forint bruttó illetményben részesül idén - tette közzé a KIM. Az adatok szerint a tárcavezető és a KIM államtitkárainak cafetéria-kerete viszont csökkent.

MTI Itthon

Navracsics Tibor: nő az államigazgatás szerepe

Nagyobb szerepe lesz az államigazgatásnak területi, megyei, 2013. januártól pedig járási szinten nemcsak a hatósági ügyekben, hanem az egészségügyben és az oktatásban is - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Szekszárdon.

MTI Itthon

Navracsics: bővülnek a kormányhivatalok feladatkörei

A közigazgatási rendszer korszerűsítése nem csorbítja a megyei és a települési önkormányzatok eddigi önállóságát, nem jelent államosítást, hanem magasabb szintű partneri viszony kiépítését jelenti - közölte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Kecskeméten.

MTI Itthon

Navracsics: a közigazgatásban társadalmi költséget kell mérni

A közigazgatásban a költségszámítás nem elsősorban azon múlik, hogy hányan dolgoznak és hány intézményt működtetnek, ugyanis "társadalmi költséget" kell mérni, mert ha a polgároknak többet kell utazniuk ügyeik intézése érdekében, akkor társadalmi szempontból drágább a közigazgatás - jelentette ki Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter csütörtökön Zalaegerszegen, a Zala Megyei Kormányhivatal állománygyűlésén.

MTI Itthon

Összefog az EU és az USA a korrupció visszaszorítása érdekében

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta, a csütörtöki gödöllői amerikai-uniós bel- és igazságügyi miniszteri találkozón teljes volt az egyetértés arról, hogy mind a korrupció, mind a terrorizmus elleni harcban az eddigieknél is szorosabb együttműködésre van szükség.

MTI Itthon

Az USA tanulna tőlünk

Az USA felajánlotta segítségét Magyarországnak a korrupció elleni küzdelemben, várhatóan a közeljövőben kidolgozzák az együttműködés formáit, és megkezdődhet a közös munka - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapesten, szerdán.

Szegő Péter Itthon

Jelentős változások várhatóak a közigazgatásban is

A magyar közigazgatás tükre címmel tartottak pénteken pódiumbeszélgetést Budapesten az ELTE TTK szervezésében, többek közt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes részvételével. A pódiumbeszélgetés a Nagyító alatt a megújulás éve – a II. Orbán-kormány első évének megítélése című, kétnapos konferencia része volt.

MTI Itthon

Navracsics: a köztársaság legyen mindenki köztársasága

Az V. Európai Roma Platform tanácskozásán Navracsics Tibor és Balog Zoltán, Viviane Reding és Andor László uniós biztosok felszólaltak. A miniszterelnök-helyette szerint a romák számára is meg kell nyitni az utat Magyarországon az érvényesülés előtt.

MTI Itthon

Navracsics: az öntisztulást mindenkinek saját magán kell kezdeni

A magyar kormány elkötelezett a korrupció elleni harcban - hangsúlyozta Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Budapesten az "Öntisztulás" című korrupcióellenes konferencián. A miniszter az AmCham Hungary rendezvényén kifejtette azt is, hogy az öntisztulást mindenkinek saját magán kell kezdeni.

FH/Hírszerző Gazdaság

Navracsics: nem kell szűkebbre húzni a nadrágszíjat

A 250 milliárdos zárolás úgy tűnik elegendő tartalék, ezért nincs szükség további rendkívüli intézkedésekre - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a köztévé Ma reggel című műsorában.

MTI Itthon

Navracsics a Velencei Bizottsággal tárgyalt

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a tanácskozás után elmondta: a testület sajnálatosnak tartotta, hogy költségvetési és adótörvényekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság (Ab) jogköre korlátozott maradna, abban viszont egyetértettek a kormányoldallal, hogy konkrét jogi érdek nélkül ne fordulhasson bárki az Ab-hoz.

1
43 44 45 46 47
53
A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

Ez az otthoni nyomtató elég furcsára képes: dombornyomott 3D-s effekteket is csinál

Ez az otthoni nyomtató elég furcsára képes: dombornyomott 3D-s effekteket is csinál

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

320 wattos töltés, 10 000 mAh-s akkumulátor: szédületes mobilt villantott a Realme

320 wattos töltés, 10 000 mAh-s akkumulátor: szédületes mobilt villantott a Realme

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

Felgyorsultak az események, 2026-ban űrhajó indulhat a Marsra

Felgyorsultak az események, 2026-ban űrhajó indulhat a Marsra

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

A szélsőjobboldali Simion elleni szavazásra kérik a híveiket a romániai magyar egyházak

Bekérette a dán külügy az amerikai nagykövetet, miután kiderült, hogy Grönlandon kémkednek

Bekérette a dán külügy az amerikai nagykövetet, miután kiderült, hogy Grönlandon kémkednek

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

Új start menüre vált a Windows – mutatjuk

A címlapról ajánljuk