Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szél Bernadett

MTI Itthon

"Nem leszünk Simicska-gyarmat" – akcióztak a Házban

Kérésük ellenére nem függesztette fel a parlament kedden két LMP-s és hat, a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló független képviselő mentelmi jogát, akik tavaly nyáron a Közgép Zrt. telephelyén tiltakozásképpen egymáshoz láncolták magukat.

hvg.hu Itthon

"A kormány trükközik a minimálbérrel"

A kormány bruttó 24 500 forintos minimálbér-emelése gyakorlatban a nettó keresetek hozzávetőlegesen 4 ezer forintos növekedésével járt. Hiszen az egykulcsos adórendszer bevezetésével és az adójóváírás megszüntetésével jelentősen megnőtt az alacsony keresetűek adóterhe - írta Szél Bernadett LMP-s politikus.

hvg.hu Itthon

Mégis frakciót alakít az LMP?

A frakcióalakításról tart sajtótájékoztatót csütörtökön kora délután Schiffer András, az LMP képviselői csoportjának vezetője és Szél Bernadett, az LMP képviselői csoportjának vezető helyettese.

hvg.hu Plázs

Több mint 4000 egészségügyi dolgozónak kell döntenie a kényszernyugdíjról

Négyezernél is több egészségügyi dolgozót érint a "kettős ellátás tilalma", vagyis hogy választaniuk kell a munkájuk folytatása, valamint a kényszernyugdíjazás között - derül ki Doncsev András, az Emberi Erőforrás Minisztériumának államtitkárának egy írásbeli kérdésre adott válaszából.

MTI Itthon

A kormány ne hitegess az éhező gyermekeket!

A kormány vagy lépjen érdemben, vagy ne hitegesse az éhező gyermekeket! - írja Szél Bernadett független országgyűlési képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében. Ha a kormány lépni akar, akkor szerint az utolsó pillanatokban van: Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének a képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából mégis úgy tűnik, a súlyos problémák ellenére a kormány nem akarja orvosolni a nyári szociális gyermekétkeztetés hibáit. Az LMP számára elfogadhatatlan ez a hozzáállás és újra a miniszterhez fordul.

Kósa András Itthon

"Nem szállunk be a Mesterházy-Bajnai deathmatch-be" – Szél Bernadett az LMP-ről

November óta más sem hallatszik a párt körül, csak a csatazaj. Ezt senki sem bírta volna ki veszteségek nélkül – mondta a hvg.hu-nak Szél Bernadett azzal kapcsolatban, hogy pártja támogatottsága 1-2 százalékra csökkent. Az LMP társelnöke, a párt Országos Választmányának tagja interjúnkban arról is beszél, várhatóak-e a párttól újabb leláncolós akciók, mit gondol az ellenzéki összefogásról, és arról, el lehet-e zavarni Orbán Viktort a hatalomból tüntetésekkel.

MTI/Magyar Hírlap Itthon

"Értelmezhetetlen volt Bajnai levele" - az LMP nemet mond

Nemet mondtunk az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért legutóbbi megkeresésére is, ugyanis számunkra értelmezhetetlen volt a szövetség nevében fellépő Bajnai Gordon levele - nyilatkozta a szerdai Magyar Hírlapnak adott interjújában Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

MTI Itthon

Szél Bernadett és Schiffer András az LMP társelnökei

Szél Bernadett országgyűlési képviselőt és Schiffer András volt frakcióvezetőt választotta társelnöknek az LMP hétvégi kongresszusa - ezt a két társelnök jelentette be vasárnap. Az is kiderült, hogy a jövőben ők látják el a szóvivői feladatokat is.

hvg.hu Itthon

"Védett lápokra, barlangokra vetett szemet a Fidesz"

A hatályos törvény szerint bizonyos vizes élőhelyek a jellegüknél fogva védelmet élveznek, ám a szabályozás ellentmondásai miatt ez nem érvényesülhetett megfelelően. A Fidesz megoldás helyett egy törvényjavaslattal a védettséget szüntetné meg – írja az LMP.

hvg.hu Gazdaság

"Tragikus képet festenek a magyar munkaerőpiacról"

Tragikus képet festenek a magyar munkaerőpiacról a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat januári kimutatásai. Az előző havihoz képest több mint tizenhárom százalékkal romlottak a munkanélküliségi adatok – írta közleményében az LMP-s Szél Bernadett.

MTI Itthon

LMP: Humbug a kormány foglalkoztatáspolitikája

Szél Bernadett szerint a munkahelyvédelmi akcióterv drága és nem is megfelelő hatékonyságú, csak a már meglévő munkahelyek megőrzésére szolgál. Szerinte nem lehet tudni, pontosan hányan vesznek részt a közmunkában. Bevett trükknek nevezte, hogy kétszer számolják el azokat az embereket, akik két különböző időszakban is részt vesznek a programban.

MTI Itthon

Október 2-án lehet határozat a pusztaottlakai adatperben

Megkezdődött a pusztaottlakai polgármesteri hivatal ellen indított per kedden a Gyulai Városi Bíróságon. Szél Bernadett LMP-s országgyűlési képviselő azért perelte be a Békés megyei község hivatalát, mert az május óta, többszöri kérésre sem adott közvetlen tájékoztatást a helyi közmunkaprogramról és pénzügyi bevételeiről.

1
25 26 27 28 29 30 31
Jövőre kezdődhet meg Gobbi Hilda pusztuló nyaralójának felújítása

Jövőre kezdődhet meg Gobbi Hilda pusztuló nyaralójának felújítása

Világbajnok műkorcsolyapáros és több versenyző is van a washingtoni légi baleset áldozatai között

Világbajnok műkorcsolyapáros és több versenyző is van a washingtoni légi baleset áldozatai között

Ezek a grafikonok mutatják meg igazán, milyen brutális népszerűséget hozott Majkának az új slágere

Ezek a grafikonok mutatják meg igazán, milyen brutális népszerűséget hozott Majkának az új slágere

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

A GVH elnöke arra tett utalást, hogy a termelők és feldolgozók hírlevelei összehangolt áremelésekhez vezetnek

„Elfogadhatatlan a kormányzati kommunikáció” – feljelentést tett a pilisi polgármester az ivóvízben talált férgek miatt

„Elfogadhatatlan a kormányzati kommunikáció” – feljelentést tett a pilisi polgármester az ivóvízben talált férgek miatt

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

A címlapról ajánljuk