Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Tarlós István

MTI Ingatlan

Tarlós felülvizsgálná a Római-part besorolását

Az üdülőövezeti besorolást is mérlegelni, korrigálni kell a Római-parton a főpolgármester szerint, aki az óbudai képviselő-testület állásfoglalásával kapcsolatban beszélt erről pénteki sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére.

MTI Itthon

A volt MÁV-vezér lehet a BVK új vezetője

Szarvas Ferencet, a MÁV volt vezetőjét jelöli a Budapesti Városüzemeltetési Központ vezérigazgatói posztjára a főpolgármester. Tarlós István erről a HírTV Rájátszás című műsorában beszélt csütörtökön.

hvg.hu Gazdaság

Összevonhatják a BKK-t a városüzemeltetési központtal?

Csütörtök reggel érkezett a hír, hogy lemondott posztjáról a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) igazgatósági elnöke, Fodor István, valamint a testület két másik tagja, Bienerth Gusztáv és Pap Géza. Az igazgatósági tagok távozása mellett késő délelőtt bejelentették, hogy Bán Tamás, a BVK vezérigazgatója is távozik posztjáról. A hvg.hu úgy tudja, hogy ennek hátterében az állhat, hogy a holdingot összevonnák a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK).

MTI Itthon

Már üléseznek a Fővárosi Közgyűlésben

Elkezdődött a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülése, ahol többek között hitel igénybevételéről, és az emelt szintű közvilágítás visszaállításáról szóló javaslatokról dönt a testület.

MTI Itthon

Pénzt kaphat a BRFK a graffiti-ellenes harcra

Elektronikai eszközöket és ötmillió forint értékű támogatást ajánlott fel a Szeretem Budapestet Mozgalom a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK) a falfirkák és a vadplakátolás visszaszorítására; az ajándékozási szerződést csütörtökön hagyhatja jóvá a Fővárosi Közgyűlés.

MTI Ingatlan

Elkészült az ELTE jogi karának homlokzata

Ünnepélyesen felavatta az ELTE rektora és dékánja az intézmény Állam- és Jogtudományi Kara főépületének megújult homlokzatát, az egyetem felújított Szerb utcai szárnyát és az erre emlékeztető táblát hétfőn Budapesten. Az eseményen jelen volt Darák Péter, a Kúria elnöke is.

hvg.hu Itthon

Így utaztak az Alstom-metró első útján - videó

Tarlós István főpolgármester is utazott a forgalomba állt első Alstom-metrószerelvényen, amely az Örs vezér téri végállomásról indult a Déli pályaudvar felé a 2-es vonalon péntek délelőtt 11:08 perckor. Videó.

MTI Gazdaság

Tarlós hallgatott a taxisokra

Nem terjeszti be a fővárosi taxirendelet-tervezetet Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szeptemberi ülésén - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

MTI Itthon

Túl hangosak voltak a műjégpályán, Tarlós intőt adott

Egy szombati, nagy hangerejű rendezvény miatt Tarlós István főpolgármester arra utasította Bartha Lászlót, a Városligeti Műjégpálya ügyvezető igazgatóját, hogy a budapestiek nyugalmának érdekében a jövőben ne adja ki a létesítményt hasonló rendezvénynek - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.

MTI Itthon

Levelet írtak Tarlósnak a taxisok az új rendeletről

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke levélben fordult Tarlós Istvánhoz és arra kérte a főpolgármestert, hogy a szakmai és érdekképviseletek többségi támogatása nélkül ne terjessze be a jelenlegi formájában a módosított taxi rendeletet a fővárosi közgyűlésnek - erről keddre virradóra tájékoztatta az MTI-t Metál Zoltán.

MTI Itthon

Rogánnak nagyon tetszik a pesti rakpart lefedésének terve

A belvárosi önkormányzat teljes meggyőződéssel támogatni tudja a pesti alsó rakpart lefedését és minden lehetséges segítséget megad a megvalósításhoz - közölte Rogán Antal (Fidesz-KDNP), az V. kerület polgármestere, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön.

hvg.hu Itthon

A világörökségi cím is ugorhatna a rakpart lefedésével

Rengeteg gyakorlati kérdést vetne fel Tarlós István legújabb ötletének megvalósítása, a pesti alsó rakpart befedése. Az utat például egy méterrel süllyeszteni kellene, vagy a felső rakpartot megemelni. És ez csak az egyik nehézség. Összegyűjtöttünk látványterveket is.

MTI Autó

Tarlós: lefedhetik a pesti alsó rakpart egy részét

A pesti alsó rakpart egy részének lefedése is felmerült lehetőségként a rakparti forgalom átszervezése kapcsán – mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön, a Tv2 Mokka című műsorában.

MTI/hvg.hu Kult

Tarlós: nem mutatják be a vitatott Csurka-darabot

Nem mutatják be A hatodik koporsó című Csurka István-drámát az Újszínházban – mondta Tarlós István. A főpolgármestert kedden értesítette a döntésről Dörner György igazgató.

1
78 79 80 81 82
121
Üres tűzcsapok, menekülő biztosítók: hogyan lett katasztrófa a Los Angeles-i tűzvész?

Üres tűzcsapok, menekülő biztosítók: hogyan lett katasztrófa a Los Angeles-i tűzvész?

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Novak Djokovic szerint megmérgezték a 2022-es Australian Open előtt

Hivatalos: a Tesla leleplezte a megújult Model Y-t

Hivatalos: a Tesla leleplezte a megújult Model Y-t

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Dollármilliárdokat csengethetnek ki a biztosítók a Los Angeles-i tűzvészben porrá égett otthonok után

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Hosszú Katinka megválaszolta, hogy mit jelent Hosszú Katinkának lenni

Hosszú Katinka megválaszolta, hogy mit jelent Hosszú Katinkának lenni

A címlapról ajánljuk