Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#késelés

hvg.hu Itthon

Feladták magukat a késelők

Önként jelentkezett a Szentesi Rendőrkapitányságon a körözés alatt álló testvérpár - olvasható a police.hu-n.

MTI Itthon

Többen tiltakoznak egy késelésbe keveredett iskolaigazgató miatt

Egy családi vita során késsel sebezte meg magát és férjét a kővágószőlősi iskolaigazgató, ezért több szülő fél attól, hogy a helyi iskolába engedje a gyermekét. Mások jó pedagógusnak tartják az igazgatónőt, és kiállnak mellette – írta az Új Dunántúli Napló csütörtökön.

HavariaPress Itthon

Késsel támadtak egy férfira Komáromban

Késsel támadt rá egy férfira egy fiatalember vasárnap hajnalban, Komáromban. A társával elmenekülő támadót a rendőrök percek alatt elfogták.

MTI Világ

Egy csecsemőt is megkéselt egy kínai ámokfutó

Egy férfi Peking egyik áruházában megszurkált négy embert, köztük egy csecsemőt, akit a hasán súlyosan megsebesített. Egy héten belül ez volt a második késeléses eset a kínai fővárosban - jelentette hétfőn a kínai média.

HavariaPress Itthon

Vádemelés a barátnőjét arcon szúró férfi ellen

Vádemeléssel zárta a nyomozást a Pest megye rendőrség azzal a budapesti férfivel szemben, aki tavaly nyáron monori lakásánál többször arcon, nyakon és tarkón szúrta, majd fojtogatta és virágcseréppel fejbe vágta barátnőjét, mert az elhagyta - értesült a HavariaPress.

1
46 47 48 49 50
67
Karrierdiplomata érkezett ideiglenesen az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének élére

Karrierdiplomata érkezett ideiglenesen az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének élére

Bíróságon tiltanák el a Pornhubot attól, hogy olyan videókat tegyen közzé, amelyeknek a szereplői ehhez nem járultak hozzá

Bíróságon tiltanák el a Pornhubot attól, hogy olyan videókat tegyen közzé, amelyeknek a szereplői ehhez nem járultak hozzá

Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen

Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen

Zelenszkij engedett Trumpnak, sajnálja a Fehér Házban történteket, és hálálkodott is

Zelenszkij engedett Trumpnak, sajnálja a Fehér Házban történteket, és hálálkodott is

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Megszűnik a Skype: itt van minden, amit az átállásról tudni kell

Horrortörténet lett a vége egy bölcsességfog kihúzásának Üllőn

Horrortörténet lett a vége egy bölcsességfog kihúzásának Üllőn

Itt a válasz Trump gázai terveire Egyiptomból: a Hamászt kizárnák a kormányzásból, a lakosság marad

Itt a válasz Trump gázai terveire Egyiptomból: a Hamászt kizárnák a kormányzásból, a lakosság marad

A cseh civileket annyira felháborította Trump, hogy két hét alatt összedobtak 2,9 millió eurót az ukránoknak

A cseh civileket annyira felháborította Trump, hogy két hét alatt összedobtak 2,9 millió eurót az ukránoknak

Orbán vadul fenyegetőzik, de vétózni aligha fog – nemzetközi lapszemle

Orbán vadul fenyegetőzik, de vétózni aligha fog – nemzetközi lapszemle

A címlapról ajánljuk