#Prémium hírlevelek

A „Nagy” átszervezés: Nagy Márton alá kerül a fogyasztóvédelem, de mit tehetünk addig is, ha sérelem ér minket?

Augusztus elsejétől az Igazságügyi Minisztériumtól a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) vándorolt a fogyasztóvédelmi hatáskör. Ennek apropóján érdemes sorra venni, hogy itthon egyáltalán mi fán terem ma a fogyasztóvédelem és mire lehet számítani a jövőben Nagy Mártontól és tervezett új szuperhatóságától, a Nemzeti Kereskedelmi Hivataltól.


Az ökölbe szorult, láthatatlan kéz

Kamala Harris, a következő potenciális amerikai elnök megtalálta az infláció okozóit: ők a kényük, s kedvük szerint áremelgető gonosz kapitalisták. Azaz a republikánusok. Vagy, ahogy más országokban hívják őket: a „multik”. De szerencsére megvan az ellenszer: az áremelés betiltása, vagyis az ársapkák bevezetése.


A szintetikus biológia már a valóság része, és hasznosítani is tudjuk

A nagy találmányokat általában a szükség hívja életre. Sokszor még a futurisztikusnak tűnő technológiák megvalósításának ütemét is a világválságok pörgetik fel. A klímaváltozás, az összeomló ellátási rendszerek, a pandémia és a többi globális kihívás mozgósítja a befektetőket, a vállalatokat, a kutatókat, a kormányokat – és a fejlesztések komoly gazdasági következményekkel járhatnak.


Így ássa alá a radikális jobb az EU egységét

Nő az EU-ban a radikális jobboldal befolyása, hogy mennyire, arról a Carnegie Europe elemzőintézet közölt érdekes és alapos tanulmányt. Arról pedig a BBC írt, hogy egy háborúban mi tekinthető valódi árulásnak, illetve olyan cselekedetnek, ami révén egy két éve orosz megszállás alatt lévő városban is életben lehet maradni. Ennek kapcsán az is érdekes, hogy Donald Trump exelnök Moszkva-politikája mennyire tekinthető az USA-érdekek elárulásának.


Tizenegy árut is sikerült találni, amely most olcsóbb, mint a Nagy Infláció kezdete előtt

Minden borzasztó drága és egyre drágább – aki erdőben elbújva töltötte az elmúlt három évet, az esetleg nem találkozhatott ilyen hírekkel. De még így is van néhány áru, amely sokkal olcsóbb, mint tavaly ilyenkor volt, és ami még furcsább, pár olyanra is rá lehet bukkanni, amely most kevesebbe kerül, mint mielőtt pár éve bedurrant volna a súlyos infláció.



A párizsi érmek nyomában

Bő egy héttel az olimpiai záróünnepség után érdemes a szemünket még Párizsra vetni, hiszen csodálatos heteket, hatalmas sikereket, néha csalódásokat, de mindenképpen feledhetetlen időszakot élhettünk át. Bár a Covid sajnálatosan Párizsban is felütötte a fejét, maga az olimpiai visszatért a normalitáshoz, sőt azzal, hogy a szervezők minden eddiginél közelebb vitték az eseményeket és a versenyzőket, a hősöket a mindennapokhoz, talán még túl is szárnyalta a korábbiakat.



Limezöld nyár, rembrandti ragyogás és olimpiai harang

Kamala Harris továbbra is rajta van a limezöld brathullámon, Ukrajna a már sokat látott Kurszk régiónál tört be ellenséges területre, az olimpia szervezői szimbolikus ajándékot adnak az újjáépülő Notre-Dame-nak, új információt fedeztek fel Rembrandt egy sokat elemzett festményéről, a Netflixen pedig jól ismert irodalmat dolgoz fel egy új sorozat.


Az egyszerűség és a személyesség vezet a bankoló Z generációnál

Kevés generációt elemeztek már annyira atomjaira, mint a Z-t. Ismerjük az összes létező sztereotípiát és azok cáfolatát is. Mémekkel és reelekkel dolgozó komikusok serege építi poénjait generációs különbségekre, a globális felületeken pedig rengetegen magukra ismerhetnek. A „szüleim a húszas éveikben: ház, gyerek, kocsi VS én a húszas éveimben: megvehetem magamnak ezt a kávét?” típusú viccelődésen teljes generációk nevethetnek (és sírhatnak). A Z még mindig az egyik legvonzóbb, fiatal, költeni képes célcsoport, amit minden szektor szeretne elcsábítani – köztük a banki is. A PwC szakértője, Kiss Virág most sorba veszi, hogy az ismert sztereotípiákon túl – Revolut, Crypto, NFT, fintech, online ügyintézés – miként érdemes a fiatal felnőtt generációhoz közelíteni, ha pénzügyekről van szó.


Kétségbeesett autósiskolák követhetik a kormány új ötletét

Szeptembertől részben elstartolhat a középiskolások ingyenes jogosítványszerzési lehetősége, bár az összes tanfolyamot és vizsgát magába foglaló rendszerig elő kellene teremtenie a költségvetésnek pár tízmilliárdot. Az ifjakon és a szülőkön kívül nem mindenki örülhet a lehetőségnek: a túlterhelt iskolai adminisztrációra újabb feladatok várnak, az autósiskolák a bevételi forrásukat féltik, míg azok a vezetni vágyók, akik már nem koptatják az iskolapadot, jelentős áremelkedésre számíthatnak.


Lakásom van, vagyonom nincs?

Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval – mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül – csak a baj van.Prominens közgazdász bárhol a világon: a lakhatási mobilitás fontos alkotóeleme a társadalmi mobilitásnak, ami pedig elengedhetetlen a prosperitás és az esélyegyenlőség szempontjából.


Ha énekelni nem is, sok mást tanulhatnának a márkák Taylor Swifttől

Április 19-én jött ki Taylor Swift 14. stúdióalbuma, a The Tortured Poets Department: The Anthology. A lemez megjelenése felért egy mesterkurzussal bevételmenedzsment és kereskedelmi stratégiák tantárgyakból is – és itt jön képbe elemzőként az általában nem zeneiparban tevékenykedő Boston Consulting Group (BCG).


Azt tudjuk, mit akar Putyin, de mi Musk célja?

Radikalizálódik a világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk, és nem igazán lehet tudni, mi a valódi célja. Az éppen 25 éve hatalmon lévő Vlagyimir Putyin orosz elnök is gazdag, de róla sejthetjük, mit akar, azt pedig sokan elemzik, hogyan képes ennyi ideig vezető szerepben maradni. Hatalmasok fejtegetése, sportpszichológia és néhány biztató hír az e heti Kilátóban.


Minden, amit a fenntarthatósági jelentésekről tudni érdemes

Különösen a mostani nyárban megsülve senkinek nem kell bemutatni a globális klímaválságot: átmenés hüllőbe, jégakkuk, hajvizezés, folyamatosan zúgó klímák, vitatkozás a megfelelő beállításokon, vizes törölköző, hidegzuhany, csapkodás átmelegedett tavakban. Aki számára mindez ismerős, még nagyon jól is járt, mert áramhoz és vízhez jutott. A kilátás nem biztató, de az európai szabályozás igyekszik utolérni a helyzetet.Nagy Julianna, a KPMG senior managere az első ESG-hírlevelben gyorstalpaló összefoglalót ad az alapfogalmakról: mi az a természetvesztés, mit jelent a klímakockázat, és miért érdemes összebarátkozni ezekkel a betűkkel: CSRD, CSDDD, SFDR.


KPMG - ESG

A hvg360-al közösen elindított ESG tudásmegosztó hírlevelünk célja, hogy olvasóinkat széles körben és magas színvonalon tájékoztassuk, a fenntarthatóság és az ESG témákhoz kapcsolódó szakmai tartalmakat strukturáltan adjuk át.



Ezek már nem a békeévek, de akkor hogyan gondolkodjunk a befektetésekről?

2016-ot korábban sci-finek tűnő világtörténeti események határozták meg, 2020-2021-et senkinek nem kell erős jelzőkkel ellátni, majd kitört két háború, miközben egyre inkább előretörő digitális életünket elkezdték megenni az algoritmusok, a nyarainkat pedig a hőhullámok és az erdőtüzek. Mostanra a polikrízis szó is közhellyé vált, de negatívumok halmozása helyett nézzük meg, mit tehetünk, ha mégis olyan szerencsések vagyunk 2024-ben, hogy lehetnek befektetéseink. A Concorde Csoport friss hírlevelében Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója, portfóliómenedzser ír az elkövetkezendő harminc évről.


Nem kell a luxi, mindent visz a valódi élet – friss Gen Z trendeket vizsgált a BCG

A nyár legszebb pillanatai közé tartoztak azok a médiatartalmak, amikben harmincnál idősebb riporterek próbálták megfejteni többi nem Z generációs embertársuk számára, hogy mi is az a brat. Ez a hírlevél ugyan nem vállalkozik erre, de a Gen Z-gondolkodásmóddal foglalkozik: a ’90-es és a 2010-es évek közepe között született, sokat elemzett generáció tagjai a jelen és a jövő meghatározó fogyasztói. A Boston Consulting Group (BCG) friss kutatásában arra kereste a választ, hogy miben különböznek vásárlási szokásaikban a többitől, mit részesítenek előnyben, hogyan hoznak vásárlási döntéseket – és hogy mi is következik mindebből?