Túl az Európa-bajnokságon, máris kezdődik az olimpia – és ilyenkor fixen két dolgot hallgathatunk négyévente. Az egyik a vita: túl sokat költ-e az ország sportra, vagy minden fillér jó helyre megy? A másik pedig a büszkélkedés: mekkora sportnemzet vagyunk, hiszen még az olimpiai éremtáblázaton is csak a legnépesebb országok vannak előttünk!
Sztojcsev Iván vagyok és szeretem a számokat. Elég rövidre fogott bemutatkozásom lehetne ez, de egész precíz. Unalmas számok szerintem igazából nincsenek, csak olyanok, amiket rosszul magyaráznak el – na, én ebben a hírlevélben jól próbálom őket elmagyarázni.
Mindenekelőtt tisztázzuk: nem az ön hibája, ha gyakran érthetetlennek találja, amit a befektetések felkent szakértőiként mondunk vagy írunk önnek.
A hvg360 hasábjain megjelenő hírlevelében a Concorde Csoport azt szeretné megmutatni mindenkinek – tényleg mindenkinek – hogy a megtakarításainkról hozott döntéseink ugyanúgy követhetik a hétköznapi józan ész útjait, mint bármi más az életben.
A Boston Consulting Group vezető menedzsment-tanácsadó cég kéthetente megjelenő hírlevelében kutatásai és elemzései közül válogat a hvg360 olvasóinak.
Az elmúlt években úgy érezhettük, hogy az előző válság távozásával szinte egy pillanatban a következő már türelmesen nyomta a bejárati csengőt. Kiszámíthatatlan és egymást érő globális krízisek miatt sokszor kellett mélyebben a zsebünkbe nyúlni, most viszont úgy látszik, az inga az üzleti világban is kezd visszalengeni a költséghatékonyság irányába. A Boston Consulting Group (BCG) elemzői viszont a Harvard Business Review számára írt cikkükben azt mondják: ne várjunk a költségcsökkentéssel addig, amíg újra meg nem halljuk a csengőt.
Üdvözlöm a kedves olvasókat, ez volna itten akkor mostantól a hírlevél.
Rohanó, sőt, Matolcsy Ádám Porsche 911 Targáját megszégyenítő sebességgel száguldó világunkkal nem könnyű lépést tartani. Ez a hírlevél azért van, hogy mindebben mégis segítsen.
Miért foglalkozna bárki egy ilyen obskúrus témával, ha nincs hedge fundja vagy kapucnis pulcsija?
Bármihez is fogunk hozzá, a nulladik lépés, hogy fejben rászánjuk magunkat az elvégezendő feladatra. Ám mi van akkor, ha már a legelején elvérzik az ember, ha már ez a nulladik lépés, az elhatározás is nehezünkre esik? Ha már a kisujjunkat is „lusták” vagyunk megmozdítani valamiért, amiről tudjuk, hogy előbb vagy utóbb úgyis meg kell vele birkóznunk? Hírlevelünkben két olyan technikát mutatunk, amelyek alkalmazásával talán néhányan megtanulnak egy roppant kellemetlen és bosszantó problémát, a dolgok elodázását orvosolni.
Van úgy, hogy minden erőfeszítésünk hiábavalónak tűnik egy adott cél elérése érdekében, és van úgy, hogy már az erőfeszítéshez sincs sem kedvünk, sem energiánk. Mark Manson amerikai bestsellerszerző szerint ahhoz, hogy az életünk valamely területén új lendületet vegyünk, meg kell tanulnunk elengedni az erőlködést, mert lehet, hogy az, amit annyira el akarunk érni, nem is a mi célunk. Eric Berne pszichiáter szerint pedig a lelkünknek és szellemünknek épp úgy szüksége van bizonyos tápanyagokra a működéshez, mint a szervezetünknek. Nézzük, melyek ezek!
Mindennapjaink teli vannak kisebb-nagyobb kudarcokkal, sikertelenségekkel, hibákkal, apró bosszúságokkal. Nem intéztük el a hivatali ügyeinket ma sem, az orrunk előtt zárt be a bolt, mert késve indultunk el otthonról, a főnök visszautasította egy ötletünket, rossz helyen parkoltunk. Mi lenne azonban, ha ezek helyett a pozitív történésekre és az apró sikerekre koncentrálnánk? Ha nem erőltetnénk azt, ami nem igazán megy? Ha megbecsülnénk minden jót, amit kapunk és amit elérünk az adott napon? Hogy mindezt hogy is kell csinálni? Mutatunk két módszert.
Semmiképpen se pánikoljunk. Véletlenül se roskadjunk magunkba, váltsunk inkább ritmust – ezt üzeni Ezópusz egyik meséje is a számunkra. Ha megnyugodtunk, akkor pedig kezdjünk hozzá a feladatok rendszerezéséhez. Ehhez kínál egyszerű, de nagyszerű megoldást a japán kanbantábla. Hírlevelünk e heti részében két tippet adunk arra, hogyan kezeljünk, ha hirtelen túl sok lett életünkben a multitasking.
Van egy pont, amikor az ember önkéntelenül is eltöpreng: vajon jól osztotta be az eddigi életét? Vajon nem kéne a jövőben több időt fordítani a családra vagy éppen az önfejlesztésre? Van egyáltalán még egy 180 fokos fordulathoz elég ideje, energiája? Ehhez a ponthoz sokan valamikor 40-50 éves kor környékén érkeznek el, és a jó hírünk az, hogy szakértők szerint, sokkal több időnk van életünk felén megvalósítani régi álmainkat, belekezdeni valami teljesen újba, meglódítani a karrierünket, mint eddig bármikor az emberiség történetében. Egyszerűen azért, mert tovább élünk, így a munkaerőpiacon is tovább lehet szükség ránk. Mélyüljünk hát el végre abban, amiben szeretnénk! Két tippet is adunk hozzá, hogy ezt miként csináljuk.
Nem árt tisztában lenni mindazzal, hogy mire van ráhatásunk a magánéletünkben és a munkánkban, mi az, amit teljes kontroll alatt tudunk tartani, és mi minden az, amire nemhogy ráhatásunk nincs, de a tudásunkat, képességeinket is meghaladja. Ha ezeket a jól beazonosítható köröket látjuk, könnyebben tudunk bizonyos dolgokra nemet mondani, ezzel megspórolva időt és energiát magunknak az igazán fontos dolgokra. Ehhez adunk most segítséget kétféle módszerrel.
Olykor igencsak nehéz rávenni magunkat, hogy a másikkal negatív híreket közöljünk, esetleg szóvá tegyük, ha valamit vele kapcsolatban helytelenítünk. Nehéz az ilyesmit kommunikálni a munkahelyen éppúgy, mint otthon a négy fal között, ezért gyakran húzzuk-halasztjuk, hogy hangosan kimondjuk a másik számára kellemetlen, akár bántó, elkedvetlenítő megjegyzéseket. De előbb vagy utóbb a dolog elkerülhetetlen. E heti hírlevelünkben így arra szeretnénk motiválni két példával is az olvasót: érdemes nyitottan fogadni a bírálatot, és ügyesen adagolni a rossz híreket.
Azt mondják, sok felesleges kört megspórolhat magának az ember, ha tudja, mit akar, és hogyan akarja azt elérni. Persze, olykor lehetnek annyira összetett és csak a homályos távolból halványan pislákoló céljaink is, hogy azok elérésének útvonala a legkevésbé sem egyértelmű a számunkra. Egy jó stratégia megalkotásával a cél világosabbá válhat, a megfelelő taktikai lépésekkel az odavezető út kikövezetté. Ha pedig még rutinokat is beépítünk a hétköznapokba, akkor a legfontosabb dolgot, időt nyerünk a megvalósításhoz.
E heti hírlevelünkben egy amerikai bestsellerírónak, a Georgetowni Egyetem docensének, Cal Newportnak az elmélyülést segítő két módszerét mutatjuk be. Egy korábbi cikkünkben azt írtuk róla, hogy „ha Marie Kondo a rendrakás nagymestere, akkor a szellemi nagytakarítás Marie Kondója Cal Newport”. Ő aztán igazán ért ahhoz, hogyan miként ne forgácsolja szét a napunkat az okostelefonunk állandó közelsége, hogyan tehet minket hatékonyabbá néhány unalommal eltöltött félóra, és miként írjunk tennivalólistát. Utóbbihoz Ivy Lee, a 20. század egyik legjelentősebb PR-szakembere is ellát egy jótanáccsal.
Gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor nem elég a saját megérzéseinkre vagy a hozzánk legközelebb álló személyre hallgatni egy döntés meghozatalához, és olykor már ahhoz is több ember meglátására van szükség, hogy kitaláljuk, egyáltalán hogyan tovább. Például akkor, amikor el kell dönteni, hogy mi legyen a kampánystratégia, hogy bevezessük-e a rövidített munkahetet vagy inkább emeljük meg az alkalmazottak bérét? Az alábbiakban az amerikai hadsereg által kifejlesztett Delphi-módszert és a Reklámőrültek című sorozatot inspiráló Alex Osborn brainstorming technikáját hívjuk segítségül ahhoz, hogy mások bevonásával hatékonyan tudjunk döntést hozni és ötletelni.
A mai digitalizált, atomjaira szétforgácsolódott és részben távmunkával töltött, elfoglalt mindennapjainkban egyre nehezebb abba az állapotba kerülni, amit Csíkszentmihályi Mihály óta „flow-ként” emlegetünk. A mámoros tevékenység állapotába. Mindegy, hogy mosogatásról vagy egy nagy projekt megvalósításáról van szó, sokszor nehéz az adott elfoglaltságba belekezdeni és azt végig vinni, mert menet közben megannyi dolog pillanatok alatt elterelheti a figyelmünket, akadályokba ütközhetünk, az akadályoktól bepánikolhatunk, szoronghatunk. Hírlevelünk első körében két módszert is mutatunk arra, hogyan tudjuk fókuszáltan, produktívabban végezni a munkánkat, és ezáltal nagyobb örömünket lelni abban, amit éppen csinálunk.
