Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#államháztartási deficit

MTI Gazdaság

GKI: 2,9 százalékos hiány várható idén

Továbbra is 2,9 százalék körüli államháztartási hiányt valószínűsít 2012-re a GKI Gazdaságkutató Zrt. A gazdaságkutató az MTI-hez eljuttatott előrejelzésében rámutat: ehhez többszöri, az év egészében 200-300 milliárd forintos korrekcióra lesz szükség.

MTI Gazdaság

Várakozáson felüli a lengyel deficit

Lengyelországban a vártnál nagyobb, 7,9 százalék lesz GDP-arányos államháztartási hiány az idén - jelentette be az ország pénzügyminisztériuma pénteken kiadott közleményében.

MTI Gazdaság

NGM: 1081 milliárd forint a hiány az első nyolc hónapban

Az államháztartás − helyi önkormányzatok nélkül számolt − pénzforgalmi egyenlege idén augusztusban 83,9 milliárd forint hiánnyal zárt, az első nyolc havi deficit 1 081,4 milliárd forint, az éves előirányzat 124,2 százaléka volt − közölte honlapján az előzetes adatokkal megegyezően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

MTI Gazdaság

A nagy deficitek csökkentését sürgeti a svéd EU-elnökség

Az EU-országok nagy államháztartási hiányainak csökkentésére irányuló stratégiát sürgetett kedden Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök, egy nappal azelőtt, hogy Svédország fél évre átveszi az EU soros elnökségének tisztét Csehországtól.

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Eltévedt, eltűnt emberek helyébe képzeli magát egy új mesterséges intelligencia, így találja meg őket

Eltévedt, eltűnt emberek helyébe képzeli magát egy új mesterséges intelligencia, így találja meg őket

Balogh Rodrigó: Addig jó, amíg nincs közünk ezekhez a srácokhoz

Balogh Rodrigó: Addig jó, amíg nincs közünk ezekhez a srácokhoz

Látványos, de értelmetlen rombolás: Sherman tankkal hajtottak át egy Teslán – videó

Látványos, de értelmetlen rombolás: Sherman tankkal hajtottak át egy Teslán – videó

Gyurcsány Ferenc utolsó napját tölti országgyűlési képviselőként

Gyurcsány Ferenc utolsó napját tölti országgyűlési képviselőként

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

A címlapról ajánljuk