szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ma elvileg nem szabad semmit sem vásárolni, de az USA-ban még a hálaadás ünnepe ellenére is kinyitnak üzletek, hogy az előrehozott Black Fridayjel csábítsák fogyasztásra az amerikaiakat. A tiltakozás a túlfogyasztás ellen többféle formát öltött, és még hazánkban is van egy csökött kis hagyománya, pénteken például ingyenes filmvetítéssel emlékeznek meg a "Ne vásárolj semmit napról".

Ma van Thanksgiving azaz az amerikai hálaadás, de ez egyben a Kanadából kiinduló nemzetközi "ne vásárolj semmit nap", aminek kicsit homályos az időzítése. Több helyen – például nálunk – elvileg ugyanezt november utolsó péntekén, vagy az utolsó szombaton (Nagy-Britannia) tartják, ám ez most az USA-ban egybeesik az eszement Black Fridayjel, amikor megrohamozzák az amerikaiak a boltokat, hogy kihasználják a 60-80 százalékos leárazásokat. 2011-ben ezen a napon – ahogy ezt tavaly a hvg.hu-n megírtuk – például 2600 milliárd forintnak megfelelő dollárt is elszórtak főleg elektronikai termékekre Észak-Amerikában, de idén még inkább eldurvult a vásárlási láz: számos áruház ugyanis úgy döntött, hogy ünnepnap ide vagy oda, már ma fekete napot, azaz Black Thursdayt tartanak.

Ez viszont felháborodást gerjesztett a jobb érzésűek körében, a Facebookon pedig egy hónappal ezelőtt elkezdtek tiltakozni ellene. Egy badge-t is kitaláltak, melyet azóta majd’ egy millióan töltöttek le, és a következő felirattal hirdet a hálaadási nyitva tartás ellen: Hiszek a családban, ezért megfogadom, hogy nem vásárolok hálaadás ünnepén. Mert, ha vásárolok, akkor más dolgozik, és nem a családjával tölti az idejét. Mindenki megérdemli az ünnepet.

facebook

Bojkottal is fenyegetőznek az aktivisták, méghozzá a Kmart, Toys "R" Us, és Walmart üzletek ellen, ahol hatalmas akciókkal várják ma a pulykával jóllakott népet.

Eközben a nemzetközi "Ne vásárolj semmit napot" ünneplők már 64 országban vonják meg maguktól a vásárlással járó örömöt, van ahol zombijelmezekben, vagy ollóval felfegyverkezve mennek be a plázákba a shopping-ellenesek, egyrészt, hogy ijesztgessék a vásárlásfüggőket, másrészt, hogy elvágják a hitelkártyájukat. Vannak városok, ahol a Critical Masst is erre a napra teszik, vagy hosszú sort képeznek, és üres bevásárlókocsit toligálnak a hipermarketben azt demonstrálva, hogy ők tényleg nem vesznek semmit.

Bár Magyarországon is honos már a fogyasztásellenes nap, körülbelül annyira népszerű, mint az autómentes nap: semennyire. Bár van weboldala is, mely azt hirdeti, hogy Magyarországon először 2011-ben tartották, mi a november utolsó péntekét tartjuk a hivatalos napjának, és ezzel a felhívással próbálják elterjeszteni a köztudatban: Ezek azok a pillanatok, amikor hirtelen valamit új szemszögből látsz, és rájössz: másképp is lehetne élni. És hogy úgy kellene élni. A Ne Vásárolj Semmit! Nap egy lépés ebben az irányban. Összefogunk és kiállunk a krónikus túlfogyasztás ellen, ami szinte minden környezeti, pszichológiai és politikai gondunk forrása.

Karácsonyi- és vásárlási lázban
AFP / Alain Jocard

A Tudatos Vásárló weboldalon pedig tavaly 12 pontot is összegyűjtöttek, melyek között szerepel a kevesebb hús- és tejtermékfogyasztás, a több csapvízivás, a légkondi kikapcsolása, a megfelelő szigetelés, az itthon nyaralás, a több gyaloglás, és a vegyszerek kerülése. Idén a november 29-i naphoz fűződő esemény* a Narancslé útja - facsarva Brazíliából című film ingyenes vetítése a Kino moziban.

De bárhogy is nézzük a magyar realitás egészen más, mint a nyugati fogyasztói társadalmak valósága. Az USA-ban például volt olyan év, hogy egy eladót eltapostak a vásárlók, amikor kinyitotta a kapukat a leárazás napján, egy nő pedig paprikasprével fújta le a másikat, mert összevesztek az egyik portékán.

Itthon állítólag a bronz, ezüst és aranyvasárnapok feleltethetők meg a Black Fridaynek, de év közben is vannak olyan hétvégék, amikor megrohamozzák – főleg a nők – a plázákat, a Glamour és Joy napokon, amikor 20 százalékos kedvezménnyel lehet bizonyos termékeket kapni a magazinokból kivágott kuponok ellenében. Ebből az következne, hogy egy 60-80 százalékos leárazás ugyancsak komoly hatással lehetne a magyarokra, de ezt a lehetőséget a kereskedők még nem aknázták ki.

*A cikket november 29-én módosítottuk, mert tévesen írtuk, hogy az idén nem lesz a "Ne vásárolj semmit" naphoz kapcsolódó esemény.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!