A kémszoftverek azonosítását és kiirtását tűzte ki maga elé célul egy szoftver-gyártókból alakult érdekvédelmi szövetség.
Az Anti-Spyware Coalition (ASC) tagjai között olyan vállalatok találhatóak, mint a Microsoft, a Symantec, a Computer Associates, illetve újabb nevén CA, a Yahoo!, a McAfee és az America Online. A szövetség múlt héten tette közzé azokat az irányelveket, amely alapján kémszoftvernek minősítenek egyes alkalmazásokat.
A szempontokat tartalmazó listát egyszer már publikálták tavaly októberben, most pedig az azóta beérkezett észrevételekkel, módosításokkal bővített változatot hozták nyilvánosságra. Az internet-felhasználók életét megkeserítő, kéretlen hirdetéseket megjelenítő, adatlopó szoftverek amellett, hogy beavatkoznak az internetező magánszférájába, a hálózati kapcsolatot, illetve a számítógép erőforrásait is leterhelik.
Az ASC irányelvei bizonyos kritériumokat szabnak meg. Azok a programok, amelyekre igazak a listában foglaltak, spyware-nek minősül, s mint ilyen, azok közé az alkalmazások közé tartozik, amelyek ellen a szövetségbe tömörült szoftvercégek háborút hirdettek. Az irányelvek között javaslatok is helyet kaptak, amelyek alapján meg lehet akadályozni ezen programok működését.
A szóban forgó szoftverek működésének nem kívánatos tünete többek között, ha önmagát sokszorosítja tömeges e-mailküldés, féreg-, és egyéb típusú vírusok útján. Feketelistára kerülnek az önmagukat a felhasználó nélkül telepítő, esetleges biztonsági réseket kihasználó alkalmazások, s szintén „magas kockázati” besorolást kaptak az e-maileket és egyéb elektronikus üzeneteket eltérítő szoftverek. Szintén nem kívánatos a személyes adatokat begyűjtő, illetve a komputer biztonsági beállításait a felhasználó engedélye nélkül felülíró programok.
Az ASC reményét fejezte ki, hogy a fenti irányelvek betartásával hatékonyabb spyware-ellenes szoftverek jöhetnek létre. A hitelesség érdekében a Cybertrust nevű cég vállalta a kémprogramok ellen védő alkalmazások bevizsgálását, hogy azok megfelelnek-e az útmutatásnak. A ZDNet szerint az első Cybertrust-ajánlással ellátott szoftverek néhány hónapon belül megjelenhetnek a piacon.
„Az ASC irányelvei tisztázzák azokat a szürke zónákat is, amelyek korábban előfordultak” – utalt a Sony BMG rootkiteket használó, ezáltal a számítógépet sebezehetővé tévő másolásvédelemmel ellátott CD-ire Ari Schwartz, az ASC szóvivője. Mint emlékezetes, a vállalat nemrégiben járt bíróságon az eset kapcsán, majd a közfelháborodás hatására visszahívta a szóban forgó hanghordozókat.
Az ASC irányelveinek kritikusai szerint aggodalomra adhat okot a megfelelőnek bélyegzett programok auditálása, illetve az irányelvek rögzítése, így ugyanis megjelenhetnek a fenti szabályokat kijátszó szoftverek, s ezzel kvázi „legitim spyware” jöhetne létre.
Az ASC február 9-én Washingtonban rendez egy konferenciát, ahol bővebben foglalkoznak majd a kérdéssel.