Carlsberg két évvel meghosszabbította szponzorációs szerződését a Bajnokok Ligája-győztes Liverpoollal, így mindenidők leghosszabb és legsikeresebb – 15 éves - szponzorációját üdvözölhetjük az Angol Bajnokságban.

A szerződést a Liverpool BL győzelme előtt már véglegesítették, így az megkoronázta az együttműködést. "Kitűnő kapcsolatban voltunk mostanáig, ezért nagy várakozással tekintünk a folytatás elé - mondta Rick Parry, a Liverpool főigazgatója. Ez a partnerség tizenhárom éve rendkívül sikeres, ezért örülünk, hogy a következő időszakban is együttműködünk majd."

A Carlsberg egyike a világ leggyorsabban növekvő és legismertebb márkájának, saját fejlesztésű sörélesztőjét ma a világ számos sörfőzdéjében használják a láger típusú sörök egyik alapanyagaként. A világ valószínűleg legjobb söre mindemellett nemzetközileg elkötelezett a futball iránt. A Carlsberg 1992 óta főszponzora a Liverpoolnak. „Nagy örömmel működünk továbbra is együtt a bajnok Liverpoollal, szeretnénk a focirajongóknak valódi élménnyé tenni a játékot.” – nyilatkozta Keld Strudahl, a Carlsberg nemzetközi marketing igazgatója.

A Carlsberg a 2008-as futball EB hivatalos szponzora, az angol válogatott hivatalos söre.



Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vajon mi köze Mága Zoltánnak a honvédelemhez?

Vajon mi köze Mága Zoltánnak a honvédelemhez?

800 ezer magyar szenved napi szinten, de alig van hatásos terápia ezekre a betegségekre

800 ezer magyar szenved napi szinten, de alig van hatásos terápia ezekre a betegségekre

Ez történt: kínosan egyszerűen buktatták le a kormány informatikai trükkjét

Ez történt: kínosan egyszerűen buktatták le a kormány informatikai trükkjét

Bécsben bulihangulat van Heinz-Christian Strache lemondása után

Bécsben bulihangulat van Heinz-Christian Strache lemondása után

Milyen volt a II. világháborús tengeralattjárókba zárt katonák élete? Realisztikus játék jött, megnéztük

Milyen volt a II. világháborús tengeralattjárókba zárt katonák élete? Realisztikus játék jött, megnéztük

A kis Lajos herceg már tud járni, és erről fotónk is van

A kis Lajos herceg már tud járni, és erről fotónk is van