A rendező szerint az egyik legfontosabb célja a kiállításnak a kommunikáció megindítása, a kérdések feltevése – hogy valaki a tárlatról ne csak esztétikai élményekkel térjen haza, hanem történjen is benne valami.

A kiállított képeket, videóanyagokat és képzőművészeti alkotásokat a barátság fogalma hozza közös nevezőre: ez lehet ugyanis az egyetlen olyan része, kapcsolattípusa az életünknek, ami nincsen társadalmilag szabályozva. Ez a fajta, két ember között létrejövő viszony, szövetség az, amiben mindenki megélheti a szabadságát – véli Alföldi.

Épp ezért nagyon sokféle lehet ez a barátság. Láthatunk például fotósorozatot egy AIDS beteg fiatalemberről, aki az egész életét végigkísérő kirekesztettség után végül a gyógykezelések során találta meg azt a közeget, aminek teljes értékű tagjává tudott válni. Családra lelt a hasonló, vagy ugyanolyan betegségben szenvedő emberek társaságában.

Alföldi megemlítette a melegházasságot is: szerinte azt kellene elérni, hogy választható legyen, hogy az ember hogyan él és kit szeret. Hogy ne ránk kényszerített, hanem miáltalunk választott szabadságban éljünk. Úgy véli, a szabadság nem csak azt jelenti, hogy az ember eldöntheti, akar-e családot, vagy sem, hanem hogy megvan-e lehetősége arra, hogy elrugaszkodjon a család kulturálisan és normák által terhelt ideálképétől.

Ryan Trecatrtin: Wayne's World, 2003

Facebook

A tárlat során néhány fotót meghökkentő tapétán láthatunk, melyen Donald kacsa figurája szorongatja az AIDS-szó betűit, reflektálva arra, hogy korábban a homoszexualitásról való társadalmi diskurzus mennyire le volt maradva a keleti blokkban a nyugatihoz képest.

Alföldi felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotók kérlelhetetlenül jelezni és érvényesíteni próbálják létezésüket, és ez a felfokozottság a kiállított műveken is megjelenik.

A tér közepén elhelyezett, széttördelt téglahalomhoz lépve a rendező arról beszélt, hogy az installáció szépen szimbolizálja, milyen állapotban lehetünk belülről, de ha akarjuk, bármikor leülhetünk a romokra együtt, így ha akarjuk, ezek a romok akár találkozási pontot is jelenthetnek.

„Ahol beszélgethetsz, ismerkedhetsz, vagy csak ülhetsz és bámulhatod a tájat – már amennyi marad belőle. El lehet kezdeni a barátkozást a félig ledőlt… vagy félig felépített falakon."

Alföldi szerint mindenesetre annyiban jobb a helyzet ma, mint a 80-as évek végén, hogy „már nem annyira földalatti, hanem föld fölötti ügy ez, amit ha nem próbálnánk meg elásni, csodálatos lenne”.

A kiállítás erős és egyértelmű, már-már provokatív üzenetéről szólva a rendező kifejtette, hogy szerinte igenis hangosan kell minderről beszélni.  „Lehet erre azt mondani, hogy nem kell ez a plakátszerűség, és lehet erre azt mondani, hogy a halkabbat jobban lehet érteni, hogy nem kell a pofánkba vágni, ha szimbolikusabban fogalmazunk, akkor az jobban érthető. Én azt mondom, hogy egyre inkább alá kell húzni, mert valahogy annak van ereje, vagy az jut el. Ez a kiállítás is ezt vizsgálja, ezt keresi. Ahhoz, hogy valódi nemzeti konzultációt tudjunk valamikor létrehozni, ahhoz ezek iszonyatosan fontosak" - zárta gondolatmenetét Alföldi.

A kiállító művészek (Pauline Boudry & Renate Lorenz, Anetta Mona Chişa & Lucia Tkáčová, Elmgreen & Dragset, G. B. Jones & Bruce LaBruce, Rodolf Hervé, Király Tamás, pr csoport, Karol Radziszewski, Schmied Andi, Szász Lilla, Ryan Trecartin, Jana Želibská) azt a problémakört is érintik, hogy milyen akadályokkal kerül szembe az, aki képtelen elfogadtatni másságát környezetével, és ezáltal hogyan válhat könnyen saját családjának számkivetettjévé. Vagy akinek sorsa tragikus fordulatot vesz, és HIV fertőzést diagnosztizálnak nála.

A tranzit.hu "Választott család" című kutatási projektjének egyik állomásaként létrejött kiállítás július 30-ig tekinthető meg.