A bibliatörténészeket régóta izgatja, hogy milyen ételek és italok kerültek az asztalra az utolsó vacsorán. Abban közmegegyezés van, hogy Jézus és tanítványai szinte biztosan ittak bort, az utolsó vacsora sok más eleme viszont még ma is vita tárgya. Az evangéliumok pedig még abban sem igazítanak el biztosan, hogy a nagy közös étkezés mikor is történt: a négyből három azt írja, hogy Jézusék egy széder estén ültek asztalhoz, János evangéliuma szerint viszont pészach előtt. Az időpontot már csak azért is lenne jó tudni, mert abból következtetni lehetne arra, hogy mit fogyasztottak.

Bármikor ültek is asztalhoz, az biztos, hogy Jézus idejében egy átlagos zsidó étkezésnek része volt a bor. A szőlőtermesztés és borkészítés kutatók szerint ötezeréves múltra tekint vissza a Közel-Keleten, ebből kifolyólag nincs mit csodálkozni azon, hogy a szent írások is tele vannak boros referenciákkal.

A régészeket és a borászokat ma mindenekelőtt az izgatja, hogy vajon milyen íze lehetett ennek az ősi bornak. DNS-tesztek segítségével próbálják rekonstruálni az italokat Dávid király és Jézus korából. A kutatásokból az derült ki, hogy az Örményország területén honos Dabuki szőlő lehetett az egyik legrégebbi fajta a régióban, és így esélyes, hogy Jézus is ihatott belőle.

A kutatásoknak köszönhetően ma már azt is tudjuk, hogy Jézus idejében a borokat gyakran ízesítették mézzel, szárított gyümölcsökkel vagy fűszerekkel, például mentával, borssal és curryvel. A borászok az eltarthatóság érdekében gyakran adagoltak a borhoz mirhát vagy tömjént.  Biztosat persze nem tudhatunk, de a szakemberek szerint az utolsó vacsorán felszolgált bor íze valószínűleg olyan volt, mint az Észak-Olaszországban készülő gazdag vörösbor, az Amarone íze.