Az, hogy a ruha teszi az embert, a sportpályán és az edzőteremben is érvényes közhelynek tűnik. Ezt egy nagyon kézenfekvő kísérlettel lehet bizonyítani, egy 2014-es tanulmány szerzői pedig meg is tették. Arra voltak kíváncsiak, hogy a viselt sportruhák milyen üzenetet közvetítenek az emberek erőnlétéről. Az online kutatásba csaknem 2400 embert vontak be: olyan sportolókról mutattak nekik képet, akik vagy testhez simuló, vagy lötyögő, laza sportruházatban voltak, és meg kellett állapítaniuk róluk többek között azt, hogy szerintük milyen teljesítményt nyújtottak. A beérkezett válaszok azt mutatták, hogy a szoros ruházatot viselő sportolókról úgy gondolták, gyorsabbak és ügyesebbek voltak, mint a laza ruházatú társaik.

A tanulmány készítői azt a következtetést is levonták, hogy azok a sportolók, akik náluk jobbakkal hasonlították össze magukat, mind inkább elégedetlenekké váltak a saját megjelenésükkel, és egyre kevesebb időt töltöttek komoly testmozgással, de a kisebbségi érzéseik amúgy is negatívan befolyásolták a teljesítményüket.

A sportolók alapállapota, hogy folyamatosan keresik a lehetőségeket, amelyek javítják a teljesítményüket. És a rengeteg lehetőség között ott vannak azok a textilek, amelyeket magukra vesznek. Nagyon messze jutottunk a görög olimpiai ideáltól, amely meztelen férfiak egymásnak feszülésében látta a sport legnagyobb értékét. A sportruházat számtalan módon befolyásolja egy sportoló hozzáállását, teljesítményét, sőt még a kedvét is. Egy futó például nemcsak a fizikai előnyeit élvezheti a legújabb tervezésű cipőnek vagy nadrágnak, hanem a pszichológiaiakat is.

Shutterstock

Ma már tehát nagyon sokat számít, hogy mi borítja egy sportoló testét. Olyannyira, hogy még az Európai Unió is támogatásra érdemesnek tart egy, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem zajló projektet, amely a sportolók mozgásának és a ruházat fiziológiájának az összefüggéseire keres válaszokat. „A mozgások vizsgálatánál az egyes kiválasztott testpontok térbeli mozgását regisztráljuk az idő függvényében. A ruhatervezéshez felhasználjuk a mozgásadatokat, a testszkennerrel mért testadatokat, a ruházatfiziológiai mérési adatokat és a ruhaanyag és a test mechanikai tulajdonságait” – magyarázta Dr. Halász Marianna egyetemi docens, a projekt vezetője. A kutatástól azt remélik, hogy olyan összefüggésekre derül fény, amelyek alapján lehetőség nyílik a sportolók mozgásának optimalizálására, speciális edzéstervek kialakítására, és nem utolsó sorban a sporteredmények javítására. A BME-n zajló projekt azért is tűnhet majd ki Dr. Halász Marianna szerint, mert „a ruházatfiziológia, a testméretek, a ruhaanyagok és az emberi test mechanikai tulajdonságai, valamint a mozgásadatok külön-külön már régóta vizsgált területek, de ezek együttes vizsgálata és elemzése újdonság”.

Azokban a sportágakban, amelyekben a győzelem vagy a vereség századmásodperceken múlik, nem mindegy, hogy a ruházat mennyit tesz hozzá vagy mennyit el vesz el a teljesítményből. Az aerodinamika, a komfortérzet vagy épp a nedvességelvezető képesség is számít.

Sőt még az is, hogy milyen színeket viselnek. Tiger Woods például rendszerint pirosat viselt a tornák utolsó döntő napján, mert az édesanyja szerint ez az ő erőszíne. Az NFL-ben az Oakland Raiders tudatosan választotta a feketét az egyenruhák színéül, így alakult ki egy félelmetes kép róluk, ami versenyhelyzetben ugye nagyon jól jön. Arra pedig, hogy a színek egy-egy meccs eredményét is eldönthetik, jó példa az a kutatás, amely a taekwondo bírók elfogulatlanságát vizsgálta. Több bírónak olyan meccsekről mutattak felvételeket, ahol az egyik versenyző pirosat viselt. Kiderült, hogy 13 százalékkal több pontot adtak a pirosban taekwondózó versenyzőnek.

A pszichés manipulálás helyzetbe hozás mellett a sportruhák tervezése is legalább ilyen sokat, ha nem még többet hozzá ad az eredményhez.

Az elmúlt évek legnagyobb ilyen tervezői dobása volt az úgynevezett kompressziós darabok megjelenése: profi és amatőr sportolók kezdtek el olyan zoknikat, pólókat és nadrágokat hordani, amelyek összeszorították az izmaikat. A gyártók azt ígérték, hogy a termékek viselésével javul a teljesítményük és felgyorsul a sport utáni regenerálódásuk. A kompressziós sportruházat nemcsak a sportolók, hanem a kutatók érdeklődését is felkeltette, így több tanulmány is készült a hatékonyságának a feltérképezésére.

AFP / Odd Andersen

A kompressziós ruhák egy logikusnak hangzó elv alapján működnek: serkentik a vérkeringést, így hatékonyabban juttatják oxigénhez az izmokat, amelyek aztán jobb teljesítményt nyújtanak. Szintén a különleges technológia javára írják, hogy jó hatással van az úgynevezett propriocepcióra, azaz a különböző testrészek testhez viszonyított helyzetének az érzékelésére, ami sokkal hatékonyabbá teszi a sportolás közbeni energiafelhasználást. Mindemellett még azt a csodát is ígéri, hogy csökkenti a fáradtságérzetet és az izomlázat. A (túl) jól hangzó ígéretek egyetlen szépséghibája, hogy az állítások mögött tudományosan nem túl megalapozott bizonyítékok vannak.

Bár a sportszergyártók számolhatnak azzal, hogy az amatőr sportolók nyitottak lesznek a marketingfogásaikra, a profi sportban az eredményeknek is vissza kell igazolniuk az ígéreteket. A technológiai innováció ma már szerves része a versenyzésnek, az olimpiai verseny pedig már jó ideje nemcsak arról szól, hogy ki a legjobb, hanem arról is, hogy kinek a legokosabb a felszerelése.

Az olimpikon atléták testének minden négyzetcentiméterét feltérképezik, hogy egyénileg testre szabják a felszereléseiket. Az evezősök nanorészecskékkel ellátott víztaszító ruházatot kapnak. A bokszolókat kamerákkal szerelik fel, hogy hatékonyabban kielemezhessék a meccseiket. Szintén a fejlesztőmérnökök munkájának köszönhetően kaptak a ruhatervezők olyan útmutatásokat, amelyek segítették a brit kerékpárosok izmait melegen tartani a bemelegítés és a verseny között is.

Ami pedig a jövőt illeti, a fejlődés joggal emlékeztet valamiféle sci-fire. A mérnököket tömörítő nemzetközi Institution of Mechanical Engineers a 2012-es londoni olimpiai idejére időzített egy jelentést, amelyben egészen csodálatos lehetőségeket vázol fel. A triatlonosok például egy spraykamrában válthatnának ruhát a számok között. 3D-nyomtatóval készülnek majd az időjáráshoz igazodó futócipők, és lesz olyan víztaszító sportruházat is, amelyet spray formájában fújnak majd fel a sportolókra.

A technológia ma már ugyanolyan része egy versenyző felkészülésének, mint az edzés és a táplálkozás. A szakemberek konkrétan technológiai fegyverkezési versenyről beszélnek, amelynek az állása dönthet az arany- és az ezüstéremről – ami nyilván a szegényebb országokból érkező sportolókat eleve hátrányba hozza. Vagyis a technológia a sportszerűség és a fair versenyzés kritériumait is átértelmezi. A szabályozó testületek pedig loholnak a fejlődés nyomában.

AFP / Martin Bureau

Mint például a Nemzetközi Úszó Szövetség, a Fina, amelynek a pekingi olimpián kellett szembesülnie a statisztikával, hogy az úszóversenyek 94 százalékát high-tech úszódresszben nyerték, a szövetség ezért aztán be is tiltotta. A különleges dressz a fejlesztők szerint két százalékkal javította az úszók idejét, ennek a technológiai doppingnak köszönhetően pedig egymást követték a világcsúcsok.

De meddig lehet belenyúlni és megakasztani a fejlődést a szabályozással? Nyilván a versenysport igyekszik egyenlő játékteret biztosítani, ezt azonban felülírhatja az, ha a technológia túlságosan hangsúlyosan biztosít előnyt. A szabályozó testületek viszont nem vitathatják el a nagyon emberi törekvést a folyamatos fejlődésre sem.

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.