"Az irodájába érve, egyik kollégája és az ügynököm jelenlétében, azt mondta, hogy egy nálam néhány évvel idősebb színésznő egyszer már ült abban a székben, ahol én. Az a színésznő azóta főszerepeket kap és díjakat nyer, mert 'nagyon közeli kapcsolatba' került vele (Weinsteinnel - a szerk.). Ha én is ilyen 'közeli kapcsolatba' kerülnék vele, nekem is hasonló karrierem lehetne; 'így működik ez' – mondta." Így szólt Sarah Polley, a Váratlan utazásban még gyerekszínészként szereplő, majd inkább a kamera másik oldalán sikeressé váló (többek között az Apáim története, a Volt egy tánc vagy az Egyre távolabb rendezője) Sarah Polley saját Weinstein-sztorija, amit a New York Timeson osztott meg.

Polley véleménycikkének azonban nem ez az igazán fontos része, hanem az, amikor arról elmélkedik, mekkora szerencséje volt, hogy őt abban a pillanatban, 19 éves korában, mennyire nem érdekelte a színészkarrier, és hogy hány hasonló sztorival találkozott későbbi filmes karrierje során.

Sarah Polley a családjáról készített dokumentumfilmben, az Apáim történetében

Mozinet

A cikk másik döbbenetes része, amikor Polley felidézi azt a néhány évvel ezelőtti tervét, amikor néhány híres színésznőt gyűjtött maga köré, hogy együtt összehozzanak egy őrült vígjátékot a legrosszabb forgatási élményeik alapján.

"Azt hittük, elképesztő viccesek lesznek ezek a történetek. De megkönnyeztük, amikor a sztorikat – amelyek mind zaklatási ügyek voltak – megosztottuk egymással, és zavarba jöttünk attól, ahogy megpróbáltunk viccet csinálni a horrorból. (...) Elvetettük a tervet; de nem a történetek feldolgozására tett kísérletet, hogy szembenézzünk azzal, amit addig titkoltunk magunk elől" – írta a rendező, aki szerint a mostani eset talán változást hozhat a filmes szakmában, főleg akkor, ha mindenki először mélyen magába néz: "Mi az, amit elfogadtunk, pedig belül tudtuk, hogy az elfogadhatatlan? És most mihez kezdünk ezzel?"

A Harvey Weinstein-ügyről, és az azt követő vallomássorozatról szóló cikkeinket itt találja egy helyen.