szerző:
Tetszett a cikk?

Ritkán fordul elő, hogy egy nagyon aktuális vita közepébe csöppen egy éppen megjelenő könyv, a Cameron Post rossz nevelése cíművel mégis ez a helyzet. Nagy drámák helyett egy tinédzser szemüvegén keresztül láthatjuk, hogyan igyekszik elfojtani a legelemibb érzéseket és vágyakat egy homoszexualitásból „kigyógyító” tábor.

Sosem tudtam igazán, mit mond a Biblia arról, amit Irene iránt érzek, és amiről tudtam, hogy más lányok iránt is képes lennék érezni. Volt valami halvány elképzelésem arról, hogy nem túl kedvezően vélekedik róla, de sosem néztem utána.

A 12 éves lány, Cameron gondtalan életét éli, 1989 júniusának elején épp a nagymamája vigyáz rá, mivel szülei a szokásos nyári kempingezésre mentek. A nyári szünetben legjobb barátnőjével, Irene-nal bóklászik a kelet-montanai Miles Cityben, fára másznak, úsznak, rágót lopnak a helyi kisboltból.

Mikor Cameront értesítik, hogy a szülei lesodródtak az útról, és mindketten meghaltak, az első érzése a megkönnyebbülés: a szülei már soha nem fogják megtudni, hogy előző nap Irene-nal csókolózott a szénapadláson. Persze tudomásul veszi ezt a hírt, mégis egyre csak az jár a fejében, hogy biztonságban van, és nem hoz szégyent a szüleire.

A Cameron Post történetéből készül filmet Sundance-nagydíjjal jutalmazták, az alapjául szolgáló, Emily M. Danforth által 2012-ben írt könyv pedig most magyarul is megjelent, és bár meg kell vele küzdeni (majdnem 500 oldal), nem érdemes kihagyni az elmúlt időszak egyik legszebb felnövéstörténetét. Mert a Cameron Post nem csak fontos darabja az LMBTQ-irodalomnak, az első, ügyetlen szerelmek, a nagy bandázások és az identitáskeresés kérdéseit is feszegeti.


A köztévé még hisz a „kigyógyításban”

A könyvet kiadó Athenaeum azonnal lecsapott a lehetőségre, hogy a közbeszéd is ráugrott a témára, miután a köztelevízió egyik műsorában halálosan komolyan beszéltek a homoszexualitás kigyógyításáról. A beszélgetés résztvevőinek a kiadó ezért elküldte Danforth könyvét, de ők a „baráti kihívás” gesztusával Joseph J. Nicolosi sokat vitatott Szégyen és kötődésvesztés – A helyreállító terápia a gyakorlatban című kötetét küldték vissza. A baráti kihívást némileg gyengíti, hogy a heteroszexualitást „biológiai rendeltetésnek” tekintő Nicolosi terápiájának a hatékonyságára az Amerikai Pszichológusok Társasága nem talált tudományos bizonyítékokat. Három éve, amikor a magyar katolikus egyház kiadta a Nicolosi házaspár A homoszexualitás megelőzése című könyvét, hosszú cikkben foglalkoztunk az átnevelő terápiákkal.

Szülei halála után Cameron Post mélyen vallásos nagynénjéhez kerül, aki rendre templomba járatja, és Istennel kapcsolatos tanácsokat oszt neki: a lány sztoikus nyugalommal hallgatja Ruth-t, de leginkább egyedül akar lenni, hogy babaházát szépítgesse, és persze filmeket nézzen, mert azt imádja, különösen, ha abban két nő csókolózik.

AFP / Beachside Films / Parkville Pict / Collection Christophel

Itt kapcsolódunk be Cameron életébe: érzi, hogy amit csinál, az más, de nem igazán tudja, mit is kezdjen ezzel. Bár barátsága Irene-nal véget ér, gyakran megfordul a fejében, hogy Isten a szülei halálával büntette meg őt azért a csókért: hiányukat így a lehető legmélyebbre temeti magában.

Ha megismerjük a másikat, már nem könnyű elítélni

Danforth könyvében semmi sem fekete vagy fehér: Cameron az otthoni környezetben is pontosan ugyanolyan, mint minden tinédzser, érzékel, figyel, keresi a helyét a világban, meg persze tapogatózik, hogy mégis hogyan kellene definiálnia magát. Aztán, ha ez megvan, a legfőbb kérdés, hogy azt hogyan rejtse majd el mások előtt. A Cameron Post rossz nevelése pont attól zseniális, amitől néha lapos is: főhősünk minden gondolatát ismerjük, velünk ül a nappaliban, a villamoson: és jól tudjuk, ha megismerjük a másikat, már nem is olyan könnyű elítélni – a könyv ezért akár még azokat is képes erővel megszólítani, akik elutasítóan közelítik meg a homoszexualitás kérdését.

AFP / Beachside Films / Parkville Pict / Collection Christophel

Emily M. Danforth könyve bővelkedik a társadalomkritikában, és tele van popkulturális utalásokkal, de érzékletesen ábrázolja azt is, hogyan viselkednek az emberek egy viszonylag kicsi közösségben. Cameron remek humorú ellenpontja például Lindsey, a nagyszájú, nagyvárosi, picit idősebb „leszbiguru”, aki az „idejétmúlt nemi szerepekről és a burzsoá párkereső rituálékról” osztja az észt.

Cameron egyre több lánnyal és fiúval ismerkedik meg a középiskolában, de a fordulópontot mégiscsak az első nagy szerelmet hozó – amúgy heteroszexuális – barátnője, Coley jelenti. A felnőttek (a gyülekezet lelkésze és a nagynéni) a kapcsolatról értesülve úgy döntenek, hogy Cameron innentől kezdve az Isteni Ígéret bentlakásos nevelőprogramba kerül, hiszen van remény számára, hogy kiszabaduljon a „szexuális bűn és eltévelyedés béklyójából azáltal, hogy befogadja az életébe Jézus Krisztust”.

Cameron Post rossz nevelése / Athenaeum / hvg.hu

Viszonylag egyszerű a képlet: bekerül az otthonba, ahol hónapokig nem is beszélhet a családjával, de ha buzgón imádkozik, egészséges, erotikamentes, Istennek tetsző kapcsolatot alakíthat ki például azonos nemű szobatársával. És soha nem is fog úgy ránézni. Soha. És szexelni sem fognak. Soha.

A homoszexualitás bűnének ellentéte nem a heteroszexualitás, hanem a szentség. A tanítványok nem beszélhetnek egymással semmiféle esetleges vonzalomról. Valamennyi tanítvány köteles egyetérteni azzal, hogy csak a házasságon belüli, férfi és nő közti szexuális tevékenység felel meg Isten teremtő szándékának, és minden egyéb szexuális tevékenységi forma bűn

– áll a nevelőprogram prospektusában.

Nem tudják, nem értik

A szerző nem ítélkezik az átnevelőtábor vezetői, Rick és Lydia felett, nem szörnyetegként mutatja be őket: ha nem is fogadja el, de tudomásul veszi az ő „küldetésüket” is. Ettől az olvasó keze még ökölbe szorulhat, hiszen a legsérülékenyebb, legbizonytalanabb korszakukban lévő tinédzsereket nem önelfogadásra (sőt önszeretetre) biztatják, hanem a lehető legmocskosabb módszerekkel vezetik rá őket arra, hogyan fojtsák el legelemibb érzéseiket és gyűlöljék meg magukat egy egész életre.

Rájönni, elfogadni és megélni, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, nemcsak a társadalmi elvárások miatt hosszú és nehéz folyamat. Ebben a folyamatban a szakember dolga ideális esetben az önismeret, a személyiségfejlődés támogatása lenne, nem az, hogy belenyúljon más szexualitásába.

Gyógyítható melegek? - Üdv a gonosz csúsztatások birodalmában!

Egy kutatás szerint jelenleg is 77 ezer homoszexuálist kezelnek valamiféle helyreállító terápia keretein belül szerte az Egyesült Államokban. Leginkább abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a melegség betegség, azon belül is olyan lelki torzulás, amiből fel lehet, és kívánatos is felépülni. A legtöbbször bentlakásos átnevelő táborokban zajló, kemény munkával elérhető gyógyulásban súlyos dollárezrekért, -tízezrekért segítenek a szakemberek, pszichológusok, pszichiáterek.

Danforth maga is homoszexuális, viszont soha nem esett át konverziós terápián, vele ellentétben 700 ezer amerikai igen: a többségük ráadásul serdülőkorban, és úgy becsülik, a most 13 és 17 év közötti fiatalok közül húszezren kerülnek majd terápiába abban a 41 államban, ahol nem tiltott a gyakorlat, még mielőtt betöltenék a 18. születésnapjukat. Ők vajon mennyire döntöttek, döntenek önkéntes alapon a „gyógyulásukról”?

A tudománynak már van álláspontja

A homoszexualitás 1973 óta hivatalosan sem betegség, ebből kifolyólag nem lehet, és nem is kell kezelni, gyógyítani. Január végén az egyik „kigyógyító” terápia megálmodója, David Matheson bejelentette, hogy 34 év házasság után elválik feleségétől, és melegként éli az életét tovább. Matheson elismerte, hogy terápiája kárt okozhatott egyes embereknek, de nem ő az egyetlen, több guru is feladta már a küzdelmet korábban.

A homoszexuálisok úgynevezett kigyógyításának nincs tudományos alapja, miközben ezek a terápiák nemcsak hatástalanok, hanem kártékonyak is lehetnek, adott esetben súlyos tragédiával végződhetnek. A könyvből megismert táborban a homoszexualitás nem is létezik a maga valóságában, csupán bűnös tevékenységként vagy mentális zavarként jelenik meg, amelyet mindenképpen kezelni kell.

AFP / Christophe Simon

Bűnös, nem helyénvaló, beteges – nehezen találni példát arra, hogy melyik ember élt teljesebb életet attól, hogy állandóan ezt sulykolták neki. Keserédes csavar Danforth könyvében, hogy Cameron mégis ebben az ellenséges környezetben lel rá sorstársaira, a kommunából érkezett Jane Fondára (tényleg így hívják), aki a műlábában tartja a tábor melletti erdőben termesztett füvet, és a hosszú hajú, magas Adamre, aki apja polgármesteri ambíciói miatt került a programba (veszélybe sodorta volna a karrierjét, ha kiderül, meleg a fia).

És ez a három 17-18 éves végre nyíltan beszélhet arról az erdőben, hogyan is állnak saját magukkal, a családjukkal és az érzéseikkel, anélkül, hogy büntetést kapnának, amiért a „gúnyos megjegyzések és a humor használatához folyamodva dicsőítik a meleg identitást”. Cameron pedig végre foglalkozhat azzal a súlyos csomaggal, amit a szülei halála óta cipel, és talán esélyt is kap arra, hogy önmagává váljon, és feltétel nélkül szeresse magát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!