Slava Malamud újságíró és matematikatanár jelenleg az Egyesült Államokban él, de moldovai gyökerei vannak. Az HBO minisorozatáról szóló tweetjei elég népszerűek, több ezren kedvelik és osztják őket, még maga Craig Mazin, a sorozat alkotója is. Malamud nemrég úgy döntött, hogy megmutatja a Csernobilt nevelőapjának, és teljesen megdöbbent, amikor rájött, hogy a férfi a csernobili atomerőmű környékének egyik likvidátoraként dolgozott. Pedig erről eddig soha nem beszélt.

"No, I won't", he said. "Don't want to."
"Why not? It's very well made and you can get the dubbed Russian version online..."
"Because I was there, that's why. And I don't need this again."
Turns out, my step-father, then Captain Veytsman, was sent to the Exclusion Zone in 1986... pic.twitter.com/jkF39fz7tl

— Slava Malamud (@SlavaMalamud) 2019. május 28.

Az újságíró nemrég publikált cikkében többek között arról ír, hogy 1986 nagyon emlékezetes év volt számára, és jól emlékszik az eseményekre: megdöbbent, hogy a sorozat mennyire élethűen mutatja be ezeket.

"Amit Mazin csinál, az igazi művészet. Egy másik korszakba, egy másik országban élő emberek helyébe képzeli magát. Nyilvánvaló, hogy Szvjatlana Aljakszandravna Csernobili ima című könyve óriási hatással volt rá. A sorozatban szereplő tűzoltó, Vaszilij Ignatyenko és felesége története szintén ebből a kötetből származik. De a szovjet Jöjj és lásd! című film is mély benyomást gyakorolt rá" – elemzi a sorozat születésének körülményeit Malamud.

I have just finished watching Episode 1 of Chernobyl on @HBO. My perspective is that of someone born and raised in the Soviet Union who has vivid memories of 1986, the catastrophe itself and how it was handled by the Soviet politicians and the state media...

— Slava Malamud (@SlavaMalamud) 2019. május 24.

"A nevelőapám, Vlagyimir Veytsman ezredes már nyugdíjba vonult, és New York államban lakik. Mindig a Pervij Kanalt nézi (oroszországi televíziós csatorna – a szerk.), szóval gondoltam, megmutatok neki valami mást. Mondtam neki, itt egy sorozat, így működött a szovjet gépezet. Arra is kíváncsi voltam, hogy készítették a katonai egyenruhákat, és hát, ő a szakértője volt a témának. És hirtelen azt mondja a nevelőapám: 'ott voltam, és nem akarom többé látni'. Teljesen kiakadtam, hiszen nem volt az a titokzatos típus. Beszélt a korábbi szolgálatairól, de erről egy szót sem szólt még soha" – írja a cikkben Malamud.

Kiderült, hogy két-három héttel a robbanás után, 1986 májusában riasztották a férfit, aki azt mondta nevelt fiának, először nem is hitte el, hogy hiba történt. Azt mondták neki, gyűjtse össze a vegyi fegyveres alakulatait, és menjenek a kijevi régióba. Így vitte Pripjatyba a likvidátorokat Moldovából. A férfi rangidős tisztségviselő volt, így helyettes kerületi felügyelővé nevezték ki.

Ő lett a felelős az evakuálásért, és azért, hogy elkapják a fosztogatókat. "Rengeteg rablás volt akkoriban, mindenki elhagyta a területet, az emberek pedig csak átmentek oda, és vitték, amire szükségük volt. A nevelőapám azt mondta, úgy tudták, a katonák csak alacsony dózisnak vannak kitéve, ám mint később megtudták, az érték jóval magasabb volt."

Malamud azt írja, a nevelőapja összesen két-három hetet töltött ott, majd visszaküldték Moldovába. Tulajdonképpen szerencséje volt, mert amíg őt egy tüzérségi osztály vezetésével bízták meg, addig az alakulat egy része hosszú ideig megrekedt a területen, hogy felszámolja a károkat.

Bár békeidőben szolgált, nagyon rossz emlékei vannak. Nem hajlandó Csernobilról beszélni senkinek, csak nekem, és ennek egy igazán szovjet oka van: "aláírtam egy dokumentumot" – mondta. Hiába magyaráztam meg neki, hogy ez már régen volt, és a Szovjetunió már nem is létezik, azt mondja, ez olyan, mint egy eskü.