Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az énekes-gitáros halálhírét a Facebookon jelentette be a zenekar.
A Facebookon jelentette be hétfő délután a Lucy zenekar, hogy a frontemberük, Sajti Levente váratlan hirtelenséggel elhunyt. A poszt szerint a búcsúztatását szűk családi körben tartják.
A Lucy zenekart Sajti alapította 2013-ban, miután kilépett a Junkiesból. A banda első lemeze 2014-ben jelent meg, a Budapestről Szeretettel címmel, majd 2015-ben kijött a Hamis Szimfónia. A contextus.hu szerint a Lucy új albuma idén jelent volna meg.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.