Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kutatók szerint mind nőknek, mind férfiaknak írt szonetteket a művész.
William Shakespeare szonettjeinek új elemzésével kutatók bizonyítékot találtak arra, hogy valójában biszexuális volt. A kutatás alapján készülő könyvből kiderül, Shakespeare-nek mind nőkkel, mind férfiakkal volt viszonya 34 éves házassága alatt.
A kutatók átrendezték Shakespeare 154 szonettjét abban a sorrendben, amelyben valószínűleg íródtak (a művek eredetileg 1609-ben jelentek meg). Ehhez hozzávették a szerző színdarabjaiban felcsendülő szonetteket is, így összesen 182 alkotást kaptak.
„Néhány szexuális tartalmú szonett határozottan egy férfinak szól, így nem marad kétség afelől, hogy Shakespeare biszexuális volt” – mondta az egyik kutató, Dr. Paul Edmondson – A ’80-as évek közepe óta tartják Shakespeare-t melegnek, azonban házas volt, és gyerekei is voltak.”
Shakespeare szexuális beállítottsága évek óta téma a tudósok körében: 2014-ben a Londoni Egyetem egyik vendégelőadója, Sir Brian Vickers beszélt arról, hogy tévedés, hogy Shakespeare 119 szonettje elsősorban homoszexuális tartalmú.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.