Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Jobban van a Budapesten kórházban ápolt Böjte Csaba. A ferences szerzetes vasárnap este élőben jelentkezett be a közösségi oldalán, és az általa létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában lévő gyerekekhez szólt.
Istennek hála, jobban vagyok, remélem, ti is jól vagytok”
– kezdte üzenetét, majd Krisztus közbenjárását kérte azért, hogy a karanténnal, bezártsággal és az online oktatással járó nehézségeket el tudják viselni a gyerekek. Végül imát mondott, és megáldotta nézőit, akiktől elnézést kért, amiért mindezt pizsamában tette.
Böjte Csaba a múlt hétfőn közölte, hogy megfertőződött a koronavírussal, a hét második felében pedig megerősítette, hogy Budapestre szállították kórházba.