szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy új technológia gondoskodik róla, hogy kevésbé legyen lelkiismeret-furdalásunk, ha megjön a kedvünk a nassoláshoz.

Egy olyan élelmiszeripari technológiát sikerült egy 14 fős brit startupnak, a CCm-nek fejlesztenie, amely akár 70 százalékkal kevesebb széndioxid-kibocsátással jár. A fejlesztésre azonnal le is csapott a Walkers snackgyártó vállalat – írja a BBC.

Mivel csupán az a tény, hogy eszünk és élelmiszerre van szükségünk – így az élelmet meg kell termelni, elő kell állítani, be kell csomagolni, és el kell szállítani –, az összes károsanyag-kibocsátásunk egyharmadért felelős, a fejlesztés fontos mérföldkő lehet.

A technológia lényege, hogy a sör erjesztése során keletkező szén-dioxidot a burgonyahulladékhoz használják fel, így műtrágya keletkezik, amit aztán következő évben a chipsek alapanyagának, a burgonyának a földjébe lehet keverni. Ezzel egyrészt mérsékelik a sörfőzde károsanyag-kibocsátását, másrészt a műtrágya előállítása is megúszható jelentős emisszió nélkül.

A környezetkímélő módon előállított műtrágyát idén tesztelték, jövőre élesben is elkezdődhet az alkalmazása a Walkers leicesteri gyárában, és 2022-ben már a sörfermentálás során keletkezett szén-dioxiddal készített műtrágyát fognak a burgonyatermesztéshez használni.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!