Vannak szavak, amelyek 2019. december 31-én még nem is léteztek, mára mégis mindenki rengetegszer hallotta őket. Vannak, amelyeket tavaly év végén még kizárólag a szakértők vagy a tudósok használtak, mára mégis a hétköznapi életünk részévé váltak. És persze vannak az évnek olyan jellemző szavai is, amelyeknek semmi közük a koronavírushoz, 2020 után mégis egész más fog róla eszünkbe jutni, mint eddig. Összegyűjtöttünk néhányat azokból a kifejezésekből, amelyek leírják ezt a szokatlan 365 napot.

#BlackLivesMatter vagy BLM: Sokat elmond, ha egy pár betűs rövidítés a fél világ számára érthető, mint az FBI, a CIA, a LOL – és most már a BLM is, a feketék jogaiért indított mozgalom jelszava. Ami messze túlnőtt az amerikai feketék ügyén, és világszerte egyfajta kulturális forradalom jelképévé vált: hogy nézzünk végre szembe a kisebbségek évezredes elnyomásának kínzó kérdésével, és ne legyen többé természetes az élet semmilyen területén – Hollywoodtól a vidéki városok szoborállító bizottságáig –, hogy rajtuk nyugodtan át lehet nézni.

Blokád: A blokád 2020 előtt leginkább csak diplomáciai szankciót jelentett. Idén Magyarországon viszont egész más jelentést kapott a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói miatt, akik a NER fennállása óta szinte egyedülálló módon kinyilvánították: nem törődnek bele, hogy az állami kisgömböc többtucatnyi más intézmény és terület után az ő egyetemüket is felfalja, ezért blokád alá vették az épületet, és többé nem engedtek be oda senkit, aki nem volt az egyetem polgára az úgynevezett modellváltás előtt. És ezzel megmutatták:

létezhet olyan kemény anyag, amelybe az állami bicska is beletörhet.

Covidióta vagy népiesen covidinka: 2020 azt is megtanította, hogy egy vírus megjelenése együtt jár a vírustagadók megjelenésével is. Meg azokéval, akik a vírust nem tagadják ugyan, csak képtelenek felfogni a dolog súlyát. Meg azokéval, akik felfogják a súlyát, csak úgy érzik, pont rájuk azért mégse vonatkoznak az óvintézkedések. „Épp csak beszaladok, ahhoz nem kell a maszk, ugye?” „Mit hisztizel a távolságtartás miatt, nem kell úgy beszarni!" „Látja, hogy rajtam van a maszk, hát itt van a könyökömre húzva!” Ismerős, ugye?

Epidemiológus: „Idén egy ország jött rá, hogy nemcsak létezik ez a szakma, de még egy plusz i betű is van benne!” – írta Fekő Ádám kollégám a szerkesztőségi levelezőlistán, amikor az év szavait gyűjtöttük. Ha sok jót nem is lehet elmondani róla, 2020 legalább igazságot hozott tudósoknak: ki tudja, az elmúlt évszázadban volt-e olyan év, amikor az emberiség nagyobb része intenzívebben szurkolt a járványügy szakembereinek, mint bármilyen aranylabdás focistának.

Ereszcsatorna: Van olyan magyar ember, politikai pártállástól függetlenül, aki december óta röhögés nélkül tud ránézni egy ereszcsatornára? Ahogyan az alkotmány homofób passzusaiért személyesen is felelősséget vállaló, a melegeket nyíltan diszkrimináló pártban politizáló, önmagát konzervatívnak és kereszténydemokratának nevező Szájer József, hátizsákjában drogokkal, egy ereszcsatornán menekül a járványügyi korlátozások ellenére megtartott melegorgiára kiérkező rendőrök elől, az nemcsak egy szomorú év egyetlen igazán szórakoztató közéleti eseménye volt, de a politikusi képmutatás örök jelképévé is vált. És persze az Ereszténydemokrata Néppárté is.

Erkélykoncert: Egy szó, amely 2020 előtt teljesen értelmetlennek tűnt, idén tavasszal viszont az optimizmus és az életigenlés jelképévé vált. Regényben vagy filmben megjelenítve talán egyenesen giccses lenne az ötlet, hogy egymástól elzárt, az otthonaikba kényszerített, elvileg minden társasági érintkezéstől eltiltott emberek csak azért is megtalálják a módját, hogy örömöt adjanak az idegeneknek is, ha máshogy nem, hát az ablakba vagy az erkélyre kiállva zenélve. De ami írói fogásként giccsnek tűnne, az a való életben egyszerűen csak megindító.

Fertőtlenítés: Egy-egy csúnyább sebet, meg időnként a vécét. Ki emlékszik azokra az ősi korokra, például 2019-re, amikor még csak ezt jelentette a fertőtlenítés? Amikor egy sci-fi író élénk fantáziájának tűnt, hogy minden egyes ember táskájában, minden intézményben, sőt egyes településeken csak úgy, az utcán is legyen fertőtlenítőszer, amelyet, ha valaki netán elmulasztana a kezére kenni, akár még élete szerelme is sikítva menekülne előle? Hát, üdv 2020-ban.

Házibuli: Vidám, zenés-táncos összejövetel egy kis sörözéssel? Egy 1980-as filmklasszikus Sophie Marceu-val? Vagy a magyar kormánypártra jellemző orwelli újbeszél szimbóluma, amelyben a dolgok sosem azt jelentik, amik valójában? Ahol nincs menekült, csak illegális bevándorló, nincs független kormánykritikus, csak sorosista ügynök, nincs az egész országot lefedő brutális kormánynyomulás a médiában, csak balliberális médiatúlsúly. És ahol nincs húszfős szexparti – csak házibuli.

Home office: 2019-ig is akadt egy-két fura szerzet, többnyire életművészek és kétes dolgokkal foglalkozó vállalkozók, akik állítólag otthon „dolgoztak” – na persze! A kijárási korlátozás és a járvány egy csapásra mindenkinek megmutatta, hogy a home office sok esetben tényleg lehetséges módja a produktív munkának, de sok céget még arra is ráébreszthetett, hány meg hány millió forintot költött el addig feleslegesen irodára, mert úgy tűnik, a beosztott akkor sem csak a Facebookon és a Tinderen lóg, ha nem kukucskál a válla fölött a főnök. Az első irodaházak felépítése óta semmi sem gondolkodtatott el annyira a hatékony munkavégzés kérdéseiről, mint a koronavírus. A home office ugyanakkor rengeteg embernek – főleg a láthatatlan munkával egyébként is leterhelt nőknek – további gondokat okozott amellett, amivel a járvány amúgy is járt.

Jacht: Több Balaton, kevesebb Adria, hangzott el a miniszterelnök szájából a választópolgárokra vonatkozó ukáz a nyáron, épp csak néhány nappal azelőtt, hogy Szijjártó Péter milliárdos értékű jachtra pattant, és kihajózott az Adrián, hogy Borkai Zsolt jachtozása után 2020-ra is jusson emlékezetes versenyző a műfajban. Egy szimbólum is képes megadni a választ arra a kérdésre, egyenlő feltételek vonatkoznak-e ma Magyarországon a politika kegyeltjeire és a kívülállókra.

Járványgörbe: Új dolgokat tanulni általában jó és hasznos dolog – abban viszont semmi jó nincs, amiért idén milliárdoknak kellett megismerni a járványgörbe szót ahelyett, hogy a tudósokra hagyhatták volna a jelenség ismeretét. Mert igaz, hogy a szót definiálni igazán jól csak a szakértők tudják – de a járványgörbét lapítani csak mindenkinek együtt lehet.

Karantén: Egy szélsőséges, ritka eljárásból a mindennapok része lett 2020-ban, a karanténból meg az év egyik legfontosabb szava, minden értelemben: ez nemcsak a járvány terjedésének megfékezésének egyik legfontosabb eszköze, de a hétköznapok megkeserítésének is. Az sem véletlen, hogy még a nyelvben is alighanem ez a szó kapta a legtöbb utótagot, a kulturális szféra munka nélkül maradt alkotóinak karanténvideóitól kezdve a karantén szigorú betartásának lazulását magyarázó karanténfáradtságig, vagy az önkéntes karanténig.

Korlátozás és tilalom: Idén minden kormány annyi korlátozást vagy tilalmat hozott az alapvető szabadságjogaink kárára, amelyet aligha fogadott volna el egyetlen demokrácia társadalma sem – ha nem lett volna a koronavírus, amely idén választ jelentett minden kérdésre.

Koronaparti: A már említett covidiotizmus csúcsragadozója az ember, aki akarva vagy akaratlanul nem veszi elég komolyan a járványt, vagy tagadja azt, és csak azért is gigantikus bulit szervez, mondván, ugyan már, mi baj történhet. Na, most gondolják el, hányan csinálták ezt idén a világon, ha egyszer külön szó terjedt el a leírására.

Koronavírus: Az alfa és az ómega. Gondoljon vissza: ön kimondta ezt a szót életében egyszer is épp csak 365 nappal ezelőttig? Ma viszont csak magyar nyelven 50 millió találatot ad ki rá a Google, angol nyelven viszont több mint 2,5 milliárdot. 2019 decemberében még le se írták; 2020 decemberében 7,5 milliárd ember életét határozta meg alapvetően.

Kovász: Bár nagy volt a verseny, és szorosan ott van a dobogón az élesztő is, amely a rendszerváltás után újra megmutatta Magyarországnak, milyen is az, ha áruhiány van egy termékből a boltok polcain, mégis a kovász volt az év konyhai szava, hiába próbálkozott nagy tudású Müller Cecília kiszorítani a hipózással. Bár valahol mókás, hogy mennyien kezdtek tavasszal a saját kovászuk nevelgetésébe, az ok valójában egyszerre szomorú és felemelő: szomorú, mert sokan jogosan féltek nap mint nap boltba menni a kenyérért, és felemelő, mert sokan a tizenegyedik parancsolatnak, a „maradj otthon”-nak engedelmeskedve szoktak le a bolti kenyérről a járványgörbe agyonkalapálása érdekében.

Könyvdarálás: Bár a könyvégetés fogalmát a nácik annak idején már sikeresen bevezették a köztudatba, a könyvdarálás szó megalkotásához a magyarok messze földön híres leleményessége kellett. A Mi Hazánk politikusának akciója egyszerre volt rémisztő példa az államilag tűrt, sőt talán támogatott, sötét és durva homofóbiára, és nevetséges demonstrációja a politikai hülyeségnek: Dúró Dóra darálója egy csapásra több ezer olvasót és sosem várt bevételeket hozott a hirtelen világhírűvé váló könyvet kiadó Labrisz leszbikus civil szervezetnek.

Krónikus: A „többségében idős és krónikus beteg” állandó eposzi jelzőt a kormánykommunikáció lényegében minden áldott nap hozzáteszi a koronavírusban elhunytak tragikus statisztikájához. És vagy nem tűnik fel nekik, vagy nem érdekli őket, mennyire megalázó ez, hiszen akarva-akaratlanul is benne van a bagatellizálás. Mintha nem minden halálnak lenne egyenlő súlya.

Kurzustevékenység: Nem, ez nem valami vitrinfelirat a Kommunista Szellem Múzeumából, hanem maga a modern technika. A kurzustevékenység szót ugyanis azok látták az elmúlt évben legalább hetente egyszer, akiknek a gyereke részt kényszerült venni a digitális oktatás csodájában: a tanár heti egyszer értékelte a tanuló – és a monitor mögül súgó szülő – fejlődését, azaz az elmúlt hét kurzustevékenységét, a Google Classroom szép szavával élve. Alighanem sok szülőben okoz pavlovi kínokat, ha a jövőben még egyszer meg kell látniuk ezt a termelési riportokba illő szót.

Maszk: Aki egyetlen motívummal szeretné megtapasztalni, hogyan fordult ki önmagából a világ, menjen el a járvány alatt bankba, ahol egyik pillanatról a másikra leszedték a bankrablók kiszűrése miatt kint lévő „maszkban bejönni tilos” táblát, és a helyére akasztották a „kötelező maszkban bejönni” táblát – hány novellát tudott volna írni csak erről Örkény István? És arról, ahogyan a divatmárkák is beszálltak a maszkgyártásba, vagy ahogy a mágnesek, golyóstollak és bögrék mellett egy pillanat alatt ajándéktárgyakká váltak a maszkok is? A világjárvány leglátványosabb hétköznapi jelképe sok minden mást képes elmondani a világról: mennyire hajlandóak felelősséget viselni egymásért egy társadalom tagjai önként, és mennyit, ha félni kell a büntetéstől?

Milyen szájmaszk jut a kórházi főorvosnak, és milyen az őt egy reklámvideó kedvéért meglátogató miniszterelnöknek?

Nyunyóka: A Müller Cecília tiszti főorvos által halhatatlanná tett, a gyerekek kedves takaróját, plüssét vagy más játékát jelölő szót választották olvasóink az év szavául, de aligha az aranyos kis ovisokra gondoltak közben. Inkább a kormány kommunikációjának minőségére és színvonalára, meg arra, hogy az operatív törzs ülésein a nem kormánypárti sajtó és az általuk képviselt milliók érdeklődését lesodorva, a sajtószabadságot folyamatosan korlátozva, valós, fontos információk közlése helyett hogyan tart a tiszti főorvos népmesébe vagy fekete-fehér szocialista tévéműsorba illő életvezetési tanácsadást tojáshipózásról, a gyerekek szellőztetéséről – és a nyunyókák tisztításáról.

Pozitív: A pozitívnál negatívabb hangzású szó nem létezett 2020-ban. Vagy máshogy fogalmazva: a pozitív gondolkodás alapja idén az volt, hogy bíztunk benne, a mi és szeretteink teszteredménye sosem lesz pozitív. 2020: az év, amikor még a pozitívból is negatív lett.

Streaming: Egy év bizonytalanság és korlátozás teljes iparágakat alakíthat át. 2019-ben a streaming még fejlődő kiegészítése volt a mozinak, 2020 végén viszont ott tartunk, hogy egyre többen vizionálják miatta a mozi halálát, miután a világ egyik legnagyobb stúdiója bejelentette, a sikerfilmek a jövőben várakozás nélkül nézhetőek lesznek otthon is. De a streaming azért is lett 2020 egyik legfontosabb szava, mert a filmkészítőkön kívül sokan mások rátaláltak ennek a formának a lehetőségeire, az élőben, üres nézőtérről közvetítő színházaktól az egyszeri filmfesztiválokon át a koncertszervezőkig.

Távolságtartás: Egy viszonylag egyszerű rendelkezést – legyünk szívesek nem egymás szájába lihegni a boltokban és az intézményekben – jelző szó, amely mégis messze túlmutat önmagán, és amely meghatározott most már csaknem egy teljes évet. Benne van a távolság a barátainktól, hogy ne legyünk szuperterjesztők, benne van a távolság a szeretteinktől, akiket féltünk a bennünk esetleg észrevétlenül is jelenlévő vírustól, távolság az idős rokonoktól, akiknek akaratlanul akár a halálukat is okozhatjuk, még ha ezt felfogni is nehéz. És benne van még az a teljes bizalomvesztés is, amelyet az emberiség láthatatlan ellensége okozott, amelyről sosem tudhatjuk, hogy jelen van-e épp ott, ahol vagyunk, akár a levegőben, akár egy másik emberben.

Vasalódeszka: Van bárki, akinek 2020 végén nem mond semmit az a szóösszetétel, hogy „a vasalódeszkás tanár”? Azaz Vezsenyi László, aki próbált egy kis humort vinni az online testnevelésórák abszurditásába, és egy vasalódeszkán fekve tartott úszásleckét, és akit ezért széles nyilvánosság előtt és a munkahelyén is megalázott a helyi tankerület. A vasalódeszka egyfajta kicsit sárga, kicsit savanyú, már-már kafkai szimbólum lett: a szabad, vidám kisember és a karót nyelt, merev, de hatalommal rendelkező Hivatal szembenállásáé.

Vírus: Az elmúlt év 180 fokos fordulatot hozott nemcsak a pozitív szó, hanem a vírus hangzásában is. Eddig a vírus általában az „á, semmiség, ez csak valami vírus, nincs is semmi tennivaló, pihenj és igyál teát” mondatban hangzott el, és ha meghallottuk, csak legyintettünk, hogy hálisten, nincs semmi komoly. Most meg…

Zoom: A Zoom régen csak online videós csevegőprogram volt – ma viszont életünk legfontosabb színtere. Amikor a sci-fiket böngészve arra gondolunk, milyen rosszul is jósolták meg a jövőt, akik valamilyen virtuális szimulációban képzelték el az életet a harmadik évezredben, jusson eszünkbe a Zoom, ez a virtuális tér, ahol fontos munkamegbeszélés, berúgással végződő buli, jógakurzus, könyvbemutató és gyakorlatilag bármilyen más program is megtartható, anélkül, hogy kilépnénk a szobánkból. És persze a tanórák is, amellyel kapcsolatban viszont a sci-fik egy speciális alfaja juthat eszünkbe: ha nincs valós interakció és feladat az órán, és a gyereknek elég napi nyolc-tíz órában némán a monitort bámulnia, könnyen zoombi válhat belőle.