Mégis, minek a nevében kezdjük cenzúrázni százéves könyvek kényelmetlenné vált részeit?
Az angolszász világban terjedő könyvátdolgozási hullám Agatha Christie és Ian Fleming művei mellett Roald Dahl Magyarországon is népszerű regényeit is elérte. Miért nem jó, ha a gyerekolvasókat burokban tartjuk? – erről, valamint az átszerkesztések következményeiről, a választás szabadságáról beszéltünk gyermek- és ifjúsági irodalmat jól ismerő szakértőkkel.
Ian Fleming újrakiadott James Bond-regényeiből eltávolítják a feketéket lealacsonyító, rasszista kifejezéseket és elhagyják a mellékszereplők etnikai hovatartozására vonatkozó utalásokat is. Agatha Christie közönségkedvenc krimijeit, az 1920 és 1976 között írt Poirot- és Miss Marple-regényeket felülvizsgálták, és az új kiadásokban átdolgoztak, vagy akár ki is vettek olyan részeket, amelyek a mai olvasóközönség számára sértőnek számító nyelvezetet és leírásokat tartalmaztak. Ez csak néhány példa arra a főként a brit és az amerikai könyvpiacon elindult folyamatra, amely során közismert irodalmi művek tartalmát módosítják, vagy akár ki is törlik.
Az átdolgozási hullám a gyermek- és ifjúsági irodalmat sem kerülte el, Roald Dahl könyveinek átdolgozása kifejezetten nagy felzúdulást keltett szakmai berkekben is. A Puffin Books kiadó a „modern” olvasók számára igyekezett „elfogadhatóbbá” tenni a Charlie és a csokoládégyár, valamint a Matilda című könyveket; volt, ahol a kövért írták át, máshol a fekete jelzőt törölték. Számos kritikus mellett felszólalt a változtatások ellen Salman Rushdie, de még Kamilla királyné, Rishi Sunak brit miniszterelnök és Tom Hanks is. (A kritikákra reagálva a kiadó végül közölte, hogy a szerző műveit az új szövegek mellett az eredeti változatban is kiadja.) Dahl műveinek népszerűségét egyébként jól jelzi, hogy tavaly musicalfilm készült a Matildából és került fel a Netflix kínálatába, hamarosan kijön egy előzményfilm is a Charlie és a csokoládégyár történetéhez, amiben Timothée Chalamet, Rowan Atkinson és Hugh Grant is szerepel, illetve ugyancsak a Netflixen tűnhet fel két animációs sorozat is a témában, Taika Waititi rendezésében.
Mennyire tekinthetők indokoltnak ezek a változtatások? Milyen jelentőségük van a gyerekek szempontjából? Lehetséges, hogy előbb-utóbb Magyarországon is feltűnik ez a jelenség, akár az idegen-, akár magyar nyelvű gyermekirodalomban? Szakértőket kérdeztünk.
Nagytakarítás és kompromisszumok
Az angolszász világ mindig hevesen reagál a „píszí kérdésben” felmerülő problémákra, ami látható a #metoo, a #womanpower vagy a #blacklivesmatter mozgalmak esetében is – mondta a hvg.hu-nak Balázs Eszter Anna, a Lampion Könyvek főszerkesztője. Szerinte ez egyfelől jó, hiszen a hangos problémafelvetés gyors reakciót vált ki a társadalomból és gyakran a döntéshozókból is, ám időnként együtt jár egy túlzott, túlkapásoktól sem mentes időszakkal – jó esetben ezt egy élhető és észszerű egyensúly kialakulása követi. „Amerikában és Angliában, sőt Németországban (lásd Winnetou esetét) most gyakorlatilag »nagytakarítanak«. Ezekre az országokra amúgy is jellemző, hogy bátran szembenéznek a múltjukkal, és megtanulnak másként, korszerűbben, felelősségteljesen nézni a világra. Nem csoda hát, hogy ők a legszigorúbbak. Ebben például nem bánnám, ha tanulnánk tőlük.”
Hasznosnak tartja, ha beszélünk a mára már vállalhatatlanná vált, de a régi művekben továbbra is megjelenő beszéd- és látásmódokról, ám „politikai korrektséget számonkérni egy olyan művön, amely egy egészen más gondolkodásmódú időszakban keletkezett, botorság”. Úgy véli, hogy a gondolkodásmódunk, a világról való tudásunk folyamatosan alakul és bővül, már csak ezért is érdemes időnként újraolvasni és újraértékelni egyes műveket. A könyvkiadóknak is érdekük, hogy a saját listájukat időnként újragondolják: hitelesnek, vállalhatónak éreznek-e még rajta minden könyvet.
Itthon például az iskolai kötelező irodalomról folyik évek óta a vita, a szakértők mihamarabbi módosítást sürgetnek, komoly szakmai érveket sorolva föl. A politikai korrektség mellett ebben a témában például sok más, fontos szempont is érvényesül: értik-e még a fiatalok az adott művet (nyelvét, hátterét, világát)? Érvényes-e még az üzenete? Megvan-e még az irodalmi értéke?
– sorolja, példaként említve Salinger Zabhegyezőjének újrafordítását. „Egy, a fiatalok életérzését és szlengjét visszaadó könyv egyszerűen nem működik olyan fordulatokkal, amit a mai fiatalok már nem értenek, a kérdés összetettségét ugyanakkor jól mutatja, hogy az újrafordítás is nagy vitát kavart. Ezt a lépést a kiadó kezdeményezte, de rögtön adódik egy másik jellegű példa is: Agatha Christie leghíresebb krimijének átdolgozását például már a jogtulaj írta elő a külföldi kiadóknak is, így lett a Tíz kicsi néger mostanra Mert többen nincsenek.”
Szerinte nem kérdés, hogy kompromisszumokra van szükség, ám szubjektív azok határvonala. „A művek természetéből fakad, hogy elavulnak. Vannak könyvek, amelyek fokozatosan kikopnak a közegükből, mert a világképük, a nyelvük, az üzenetünk mára üresen kong. Nyilas Misi története ma csak döbbenetet és értetlenséget vált ki a fiatalokból. Ezeket, jelképesen és fizikailag is, hátrébb tolhatjuk a könyvtárak könyvespolcain: legyen elérhető, de semmiképp sem ajánlott iskolai olvasmány. Más esetben, ha a mű egyébként is értékes, akkor az elavult részleteivel kell kezdeni valamit. Az olvasót például segíthetjük egy rövid, de a mű születésének körülményeit, korának nézeteit ismertető, szükség esetén kritizáló előszóval, utószóval vagy lábjegyzettel.”
Kié a döntés?
Lovász Andrea kritikus, gyermekirodalom-kutató a már említett átdolgozásokat egyfajta cenzúrának tekinti. „Bármilyen jó szándék vezérelje is, akkor is cenzúra. Ahogy a pozitív diszkrimináció is diszkrimináció. Az, hogy az irodalom (értsd fikció) miről írhat és miről nem, a lehető legtávolabb áll önnön meghatározottságától, hiszen eredendően szabad.”
Egyetért abban, hogy teljesen észszerűtlen visszamenőleg számonkérni művektől, alkotóktól olyan normák követését, melyekről nem is tudhattak, úgy, hogy ezek a normák konvencionálisan meghatározottak, azaz korok, országok, kultúrák, népcsoportok alakítják, formálják, nagyon is képlékenyek. „Ha el is fogadjuk e normák létezését, s azt, hogy bárkitől, bármikor számonkérhetők, akkor már csak az a kérdés, hogy ki vagy mi az az instancia, akinek a nevében törölni, ignorálni kellene bizonyos szerzőket, műveket. A józan ész? Az erkölcsi érzék? A szociális érzékenység? És ki az, aki teljes bizonyossággal, kérdések nélkül meri eldönteni erről vagy arról a műről, hogy elvetendő? Egy egyesület? Egyetlen személy? A közvélemény? Erkölcscsőszök? Érzékenység-szakértők?”– teszi fel a kérdést.
„Az irodalom a maga szabad mivoltában sokszínű. Sokféle. Lehet válogatni benne, minden olvasni vágyó ember eldöntheti, kitől és mit szeretni olvasni. Döntse el. Talán bíznunk kellene úgy általában, hogy képes minden gondolkodó ember dönteni, választani, talán vagyunk már annyira érettek, hogy merünk is legalább olvasmányt választani magunknak.”
Dahl esetében az átdolgozás a Charlie és a csokoládégyár, valamint a Matilda című könyveket érintette, ezekben többek között a testsúlyra, a mentális egészségre, a nemre és a faji hovatartozásra vonatkozó szövegrészleteket változtatta meg a Puffin Books kiadó. Lovász Andrea szerint – hacsak nem a szerző teszi vagy a szerző engedélyével történik – bármilyen szövegbeli változtatással egy másik mű születik. „Mondjuk, lesz egy 1.1 változat belőle. Görgessük tovább a gondolatkísérletet: néhány év múlva kiderítik, hogy a cukor nemcsak megbetegít, de egyenesen halálos méreg, vagy teszem azt, kipusztulnak a kakaócserjék, és ötven év múlva azt sem tudják majd a gyerekek, mi volt a csokoládé. Akkor húzzunk megint a műből, lesz egy 1.2, majd egy 1.3 – ennek sosem lesz vége.”
Az olvasó nem hülye, akkor sem, ha gyerek
És hogy miként viszonyulnak mindehhez a gyerekek? „Adott kor, adott kultúra eszmerendszerét, gondolkodásmódját megismerni legalább annyira izgalmas kaland lehet egy gyerekolvasónak, mint magának a könyvnek a cselekménye, akkor is, ha rácsodálkozik, akkor is, ha netalán felháborodik vagy elszörnyülködik, miket gondoltak, miket mondtak anno. Az irodalmi hagyomány legalább annyira szerves része kell legyen a gyerekirodalomnak is, amennyire a kortárs szövegek, azokat csonkítani, darabolni teljesen fölösleges. Annak az esélyét is megszüntetjük, hogy a gyerekolvasóknak rálátásuk legyen erre a hagyományra – úgy néz ki, kis bugyuta, csökkent értelmű lényeknek tartjuk őket, akiket óvni kell, burokban tartani, nehogy szembesüljenek a múlt sértő vagy kellemetlen vonatkozásaival. De erről már olvastunk valahol, Az emlékek őrében. Disztópia amúgy” – mondja Lovász Andrea.
Balázs Eszter szerkesztőként az eredeti szöveg minél pontosabb visszaadásában hisz, ugyanakkor fontosnak tartja figyelembe venni a kulturális közeget is, amibe a mű érkezik. A cél, hogy az aktuális olvasók minél inkább úgy és azt értsék, amit a szerző szeretett volna közvetíteni, és ezek a körülmények néha nagyon gyorsan változnak. Példaként említi, hogy 5-6 éve még stiláris értéke volt a szövegben az ikes igék helytelen használatának – jellemzően aluliskolázott, igénytelen beszédet jelzett –, mára ez a pluszértéke kiveszett, az olvasók (sőt a fordítók, szerkesztők) sokkal kisebb aránya érzékeli az „eszek, iszok” formák helytelenségét.
Ehhez hasonlóan a másokra nézve bántó kifejezéseket (külsőre, belsőre egyaránt) fordításkor és szerkesztéskor aszerint érdemes mérlegelni, hogy az adott szövegben, az adott szereplő karakteréhez passzol-e, nélkülözhetetlen-e.
Dahl könyveiben gyakran szerepelnek rémes figurák, sokszor a főhős ellenpontjaként, vagy épp – mint a Matilda esetében – indikátoraként működnek. Márpedig egy ilyen folyton gonoszkodó, kegyetlen szereplő szájából nem hangzana túl hitelesen egy politikailag korrektre finomított kifejezés. Vagyis indokolt esetben jogosnak érzem a bántó, durva szavak használatát, mert a karaktert bántó és durva akar lenni
– mondja, hozzátéve, hogy a káromkodásról ugyanezt gondolja. „Indokolt esetben helyénvaló a szövegben való jelenléte, de – nem mellesleg – mindig a célkorosztálynak megfelelő formában.” Szerencsére a magyar nyelv különösen gazdag szókinccsel bír, könnyű a helyzetnek és a szereplőnek megfelelő szinonimát találni, jegyzi meg.
A külföldi Dahl-átdolgozásokhoz hasonló átszerkesztésekről egyelőre nincs tudomása a hazai piacon. „Szerkesztői finomításokat, frissítéseket szerintem minden kiadó végez a régebbi szövegein újrakiadáskor, vérmérsékletéhez és hozzáállásához mérten. De ugyanezt az automatikus »kiszerkesztést« alkalmazzuk szülőként is, amikor olyan mesét olvasunk fel a gyerekünknek, amit nem ismertünk, és hirtelen olyan mondatok bukkannak fel a szövegben, amik ellentmondanak a világnézetünknek vagy a nevelési elveinknek” – veti fel, saját tapasztalatként említve a Grimm-meséket. Ezek mértéke és intenzitása egyénfüggő, és ez szerinte így van jól.
„Én a cenzúra helyett a bizalomban és a kritikában hiszek: az olvasó, a gyerek, a tanár, a könyvtáros nem hülye, nem kell neki megmondani, mit olvasson, mit gondoljon. Szeretem, ha a könyvvásárlónak lehetősége van eldönteni, hogy mit vesz meg (például LMBTQ-tematikában), a gyereknek meg joga, hogy egy könyvet letegyen, vagy ne szeressen (még ha kötelező is). Szerintem mindenkinek az a jó, ha tanár dönthet róla, hogy mit olvastat az osztállyal, mert ő ismeri a gyerekeket, az olvasottságukat, a befogadóképességüket, vagy éppen azt, hogy mi izgatja őket. A könyvtáros meg úgyis azokat a könyveket fogja ajánlani és a polcon előre tenni, amit jónak tart. Bízzunk bennük, ez a szakmájuk!”
A hagyomány gazdagítása
A Matildát épp a közelmúltban adta ki a Kolibri Kiadó, melynek akkoriban Balázs Eszter volt a főszerkesztője. Totth Benedek fordítása először 2016-ban jelent meg, a szöveget Vereckei Andrea szerkesztette. „Kifejezetten sokat vitáztunk hármasban azon, mi hogyan szerepeljen. De ezek sokkal inkább szóhasználatbeli viták voltak, és stiláris döntések, a karakterek jellemrajzához kapcsolódóan. Szerettük volna, hogy egy nagyon mai, friss, de időtálló (vagyis nem szlenges) fordítás szülessen, és ez szerintem sikerült is”, mondja a munkafolyamatról.
De vajon min múlik, hogy az új fordításokat jól fogadja-e a szakma és az olvasók? Lovász Andrea Nádasdy Ádám és Varró Dani Shakespeare-újrafordítását, illetve Salinger Zabhegyezőjét (már Rozsban a fogó) emeli ki. „Attól jók, hogy nem tartalmi, hanem nyelvi frissítések, mit sem nyúltak a szüzséhez – kortásunkká tették azt, amitől úgy hittük, nem a mi nyelvünkön beszél, vagy szólhatna jobban is, hogy többen is értsék. Gimesi Dóra Maeterlinck A kék madár drámájából írt szerethető, mai mesekönyvet – a sok csonkolt, gyerekek számára adaptált változat után egy teljeset; és hát több évtizede van teljes Grimm-kötetünk, Andersen, Az Ezeregyéjszaka meséi, a napokban jelent meg Afanaszjev orosz mesegyűjteményének javított új kiadása. Lehet tehát gazdagítani is az irodalmi hagyományt.”
Balázs Eszter úgy látja, hogy a múlttal kapcsolatban felmerülő nézetkülönbségek minden esetben jó alkalmat teremtenek a társadalmi-történelmi változások végiggondolására. „Megismerhetjük az adott irodalmi mű társadalmi hátterét, és az olvasó kritikai élménnyel is gazdagodik. Az iskolákban pedig ez remek alkalom arra, hogy egy kiterjesztett irodalomóra keretében a történelmi és társadalmi hátteret is megvizsgáljuk. Ha csak szimplán töröljük a cancel culture jegyében a ma nem »megfelelő« irodalmat, akkor magunkat fosztjuk meg a kritikai gondolkodás lehetőségétől és a rácsodálkozástól, hogy mennyit változott a világ. Márpedig ez az egyik legértékesebb része az olvasásnak, nem?”
Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Papp Dóra a könyvei áthelyezéséről: Én előbb voltam itt ifjúsági szerzőként, mint ez a törvény
Papp Dóra kamaszokról szóló Tükörlelkek 1-2. című könyvei, illetve az Interferencia című regénye átkerülhetnek az ifjúsági irodalomnak helyt adó polcokról a felnőtt kategóriának számító, szórakoztató irodalom polcaira, mert mint kiderült, van a könyvekben néhány meleg vagy biszexuális karakter. Az áthelyezés kapcsán megszólalt a szerző, a Libri és Papp Dóra kiadója is. Az író szerint a kortárs ifjúsági regények közt nagyítóval kell keresni azokat a műveket, amelyekben nem tűnik fel egy-egy LMBTQ+ mellékszereplő.
Tényleg bajuk lesz a gyerekeknek attól, hogy művészi aktokat mutatnak nekik?
A Dávid-szobor körül fellángolt prüdéria-botrány nem egyedi eset, bár 2023-at írunk, időről időre hallani hasonlókról, volt, aki a Bibliát is ki akarta tiltani az iskolákból, mondván az pornográf. De mi különbözteti meg a meztelen test művészi ábrázolását a pornográfiától? Művészeti szakértőkkel beszélgettünk.
