Felező buli, kocsmatúrák, Rumadai – miért jó egyetemistának lenni Budapesten?
Belevágni valami újba egyszerre izgalmas és ijesztő. Márpedig az egyetem első éve sok szempontból leírható ezekkel a jelzőkkel. Gólyának lenni épp elég sok bonyolult érzést jelent, ezért megpróbáljuk a praktikus oldaláról megfogni azt a sok történést, ami egy egyetemistára vár ennek az útnak az elején. Olyan fiatalokat kérdeztünk a személyes és közösségi tapasztalataikról, akik három fontos egyetemi városban – Budapesten, Szegeden és Miskolcon – képben vannak mindennel, amit egy gólyának tudnia érdemes. Nézzük, mi vár rájuk Budapesten!
Sorozatunk előző, Szegedről szóló részét itt olvashatja, a Miskolcról szóló részt pedig itt.
Miért jó egyetemistának lenni Budapesten?
Mert ez Magyarország fővárosa, és egyben legnagyobb városa is, már-már végtelennek mondható lehetőséggel. Itt van az ország legtöbb egyeteme, a legtöbb egyetemistája, valamint a számukra legtöbb munkalehetőség és legtöbb szórakozási és kikapcsolódási lehetőség is. Ha pedig tanulásról van szó, rengeteg könyvtár és számos levéltár itt működik, ami hasznos lehet hallgatóknak szakmai és tudományos munkáinkhoz.
Mi a leghasznosabb tanács, amit egy gólya megfogadhat, ha jól akarja érezni magát Budapesten?
A leghasznosabb tanács, hogy legyen nyitott másokra, illetve ha tud, csatlakozzon valamilyen közösséghez. Ha bekerül valaki egyetemre, akkor feltétlenül érdemes eljárnia azokra az eseményekre, amelyek pont ezt a célt szolgálják. Ezeket szervezhetik a Hallgatói Önkormányzatok, diákmentorprogramok, vagy különböző diákszervezetek és szakkollégiumok. Ezek a kapcsolatok és élmények fogják igazán színessé és élvezetessé tenni egy hallgató egyetemi éveit.
Ez már csak azért is lehet hasznos, mert mivel tényleg sok a lehetőség és az egyetemista is, egy gólya könnyen azt érezheti, hogy ő itt csak egy a millióból. Ha csatlakozik egy közösséghez, csoporthoz, könnyebben megtapasztalhatja azt az egyetemi életérzést, amiért végül is ide érkezett.
Milyen legendás egyetemi szokások/rendezvények vannak?
Ez teljesen egyetem specifikus. Nyilván a gólyatáborok és a gólyabál meghatározó események minden egyetemen a hallgatók számára. De vannak egyetemeken belül is kar specifikus rendezvények. Például az ELTE ÁJK-n és más helyeken is a Felező buli, ami a tanulmányaik felénél járó hallgatóknak szól, vagy esetleg a BME Old’s Club bulijai, vagy az egyes egyetemek szervezett kocsmatúrái, és még sorolhatnánk. De lehet említeni a kifejezetten egyetemistáknak szóló fesztiválokat is, mint amilyen például az utóbbi években egyre jobb és jobb lineuppal rendelkező BME Egyetemi Napok, vagy az EFOTT.
Ha pedig legendás szokások, akkor mindenképp meg kell említeni Arsenium Rumadai című számát, amelyet minden hallgató ismer, aki jár egyetemi bulikba, és minden egyes egyetem vagy kar hallgatói kicsit másképpen táncolnak rá.
Melyek az egyetemisták körében legfelkapottabb szórakozóhelyek?
Mindegyik egyetemnek, sőt egyetemeken belül karoknak van általában egy ikonikus helye, ahova rengeteg hallgatójuk jár, vagy amit mások hozzájuk kötnek. Az ELTE BTK esetében ez például a campusuk mellett lévő Könyvtár Klub, az ELTE ÁJK hallgatóinak az egyetem melletti vendéglátó ipari egységek, mint az Ibolya Espresso, Kelta Pub, Cheho Bar, Red Ruin Bar, az All-Inn Pub vagy a Billy’s Pub és hasonlók, az ELTE-s legnagyobb kolibulik pedig elsősorban a Kőrösi Csoma Sándor Kollégium szoktak lenni. A BME hallgatóinak ott vannak a kollégiumi kocsmák és klubbok, mint a Martos Csocsó Klub, Old’s Club, Drönk, Habár vagy az egyetem környéki kocsmák, mint a Műhely Pub, Borpatika vagy az Oporto Borozó.
De egyetemisták által gyakran látogatott szórakozóhelynek vagy kocsmának számít még a Morrison’s 2, az Instant-Fogas Komplexum, a Turbina, a Gólya, az Auróra, a Remix, a Madam, a Füge Udvar vagy a Lámpás. Zenei programokhoz pedig a Pontoon és az A38 hajó jön szóba.
Mi az, amit egy elsőévesnek mindenképpen ki kell próbálnia Budapesten?
Akik vidékről érkeznek Budapestre egyetemre, azok semmiképp se hagyják ki a művészmozikat, de felkutathatják az eldugott kávé- és teaházakat, hajózhatnak a Dunán, kipróbálhatják a MOL Bubit, elmehetnek antikváriumokba, múzeumokba, kiállításokra, kis és nagy színházakba és egyetemi bulikba, és a kerületi minifesztiválokra is (Bartók Feszt’, Lánchíd Fesztivál, sör- és borfesztiválok). Az egész város arra vár, hogy felfedezzék!
Mi számít az egyetemisták kedvenc ételének/italának a fővárosban?
Napközben például a belvárosban vagy környékén tanuló egyetemisták körében egyértelműen népszerű hely a Fecske Presszó, Kis Fecske, Lumen, a különböző ázsiai étkezdék, gyorséttermek, gyroszos és kebabozós helyek, és persze a péksütemények is az Aldiból és a Lidlből. Éjszaka leginkább a gyroszozás meg a mekizés a nyerő – például a Blahán.
Ami az alkoholt illeti, a sör, a fröccs és a vodka narancs-whiskey kóla-gintonik hármasa az, ami a legtöbbször megfordul az egyetemisták kezében. Az egyetemi bulikon is általában ezekre az italokra van akció. A röviditalok között pedig ott van a Tubi vagy Jägermeister, esetleg az Unicum.
Milyen a város közlekedés/lakhatás szempontjából?
Azoknak a hallgatóknak, akik a belvárostól távolabbi kerületekben laknak vagy ott találnak lakhatást, bizonyos esetekben nehézkesebb lehet a bejutás az alapvetően a város belső kerületeiben található egyetemekre, de még így sem mondható vészesnek. Ha valaki be tud kerülni kollégiumba, esetleg szakkollégiumba, akkor azok sokszor vagy az egyetem közvetlen közelségében, vagy pedig közlekedési csomópontok mellett helyezkednek el, ahonnan viszonylag hamar el tudnak jutni egyetemükre, de a város többi pontjára is. A tömegközlekedés olcsónak számít diákigazolvánnyal, és persze vannak alternatívák is, mint a roller, a bicikli vagy közbringa szolgáltatások.
Azok a hallgatók vannak nehezebb helyzetben, akiknek ingázniuk kell agglomerációból vagy esetleg távolabbi településekről, mert nem tudtak bejutni kollégiumba, vagy pedig nem tudnak egy albérletet anyagilag megengedni maguknak. Náluk szerinem különösen fontos lehet, hogy csatlakozzanak közösségekhez, és próbáljanak a lehetőségekhez mérten jelen lenni az egyetemi életben, nehogy lemaradjanak valamiről.
Hol, hogyan érdemes regenerálódni buli/vizsgák után?
Vizsgák után egy jó bulival, buli után egy jó vizsgával! A mondat első felével valószínűleg sok egyetemista egyetértene, a másodikkal talán kevésbé. Egy buli utáni jó nagy alvás követően ősszel és tavasszal valamelyik kellemes kinti kávézóban vagy kocsmában remek hangulatban át lehet beszélni mi történt előző este, és fel lehet töltődni barátok és ismerősök társaságában. Például a Zoskában egy bundáskenyeret enni az Astoria mellett, vagy meginni egy kávét a Keletben a Bartók Béla úton, de egyre kedveltebb hely a művészmozik kocsmái közül a Puskin, ami a BTK-hoz és az ÁJK-hoz is közel van, és megfizethető.
Ha buli után megtalálna minket a „mindet meg akarok enni” érzés, szerencsére, annyi gyorsétterem és thai étkezde van a város minden pontján, hogy éhen biztosan nem maradunk. Pro tipp a vidékről érkezőknek, akiknek a városában nincs meg a McDonald’s-Burger King-KFC szentháromság, hogy mindegyik étteremhez vannak kuponok és diákajánlatok, amelyekkel még spórolhatnak is a másnapos kajaflesen.
Nyáron pedig ott van rengeteg fesztivál az egész tanéves feszültség kiengedésére. De ha valaki erdőterápia gyanánt egy nyugodt erdei sétára vágyna a vizsgák után, akkor a Margit-sziget, de még inkább a Normafa és a Pilis, valamint a Budai-hegyek erdői tökéletesek lehetnek számára. Ha nem akarnak messzire menni, akkor a Margit-sziget mellett irány a Gellért-hegy vagy a Duna-part. De a bulizás a lezárt Szabadság hídon vagy a rakparton tartott egyre több szabadtéri rendezvény is szuper természetközeli regenerálódás lehet.