A Fővárosi Nagycirkusz négy artistáját kellett kimenekíteni Izraelből, amikor elkezdődött az izraeli-palesztin háború. Horváth Judit, Dobos Richárd, René Casselly és Csanády Bernát egy nemzetközi projekt miatt utaztak Tel Aviv-ba, ahol más artistákkal találkoztak, illetve fel is léptek. A munka végeztével már csak a pihenés volt hátra, a várost és Jeruzsálem felfedezését tervezték, az élet azonban úgy hozta, hogy vakációzás helyett rakéták elől kellett menekülniük.

Judit, Richárd és Bernát néhány nappal a történtek után, már Budapesten idézte fel nekünk, mi történt velük pontosan izraeli ottlétük alatt. Mint kiderült, a szombat reggeli támadás nem ugyanott érte őket: míg Richárd egy hotelben szállt meg, Judit és Bernát helyi artistáknál.

„Fél hétkor rakétázásra ébredtünk. Mi először nem is hallottuk a szirénákat. Arra keltünk, hogy dörömbölnek az ajtón, hogy azonnal menjünk ki a lépcsőházba, mert ott az volt a biztonságos hely. Először azt sem tudtuk, mi történik, azt hittük, hogy gyakorlat” – idézték fel Bernáték.

Reviczky Zsolt

Richárd eközben a tengerparton kávézott, és társaihoz hasonlóan először ő is azt hitte, hogy hadgyakorlat van, amikor a távolban látta a villanásokat. „Mindenki úszott, futott, a helyiek élték a hétköznapi életüket. Ki is raktam egy Instagram-sztorit, hogy elkezdődött a megérdemelt pihenés, mire az egyik helyi artista kollégánk rögtön felhívott, hogy mit csinálok a tengerparton, azonnal menjek vissza a hotelbe, mert elkezdték bombázni Izraelt. Először nevettem, de azt mondta, hogy ez most tényleg komoly, és még a megszokottnál is sokkal súlyosabb. Nem siettem, és a körülöttem lévő emberek sem, de egyszer csak megszólalt a sziréna. Akkor már a helyiek is elkezdtek futni”, emlékezett vissza.

Richárd a helyieket követve menekült biztonságosabb helyre, egy hotel terasza alá, amikor kilőtték a rakétát. „Konkrétan felettünk történt. Miután a sziréna elhallgatott, síri csend lett, mintha kikapcsolták volna a tengermorajlást is. Senki nem volt az utcán, olyan volt, mint egy filmben.”

SAID KHATIB / AFP

Bernát szerint az volt igazán félelmetes, amikor csak robbanást lehetett hallani, a szirénát nem. Napközben a helyi artistákkal elindultak Haifába, ami először biztonságosabbnak tűnt, de időközben kiderült, hogy a főváros mégis biztonságosabb, így visszamentek, de több rakétázásba is beleszaladtak. „Eleve nagyon közel lőtték a rakétákat, de

egyszer csak volt egy olyan robbanás, amit leírni sem nagyon tudok, nincsenek rá szavak. A vasbeton fal is megmozdult

– mondta.

A helyiek Telegramon próbáltak információkat szerezni arról, mi történik odakint – kiderült, hogy a szomszéd utcában becsapódott és felrobbant egy rakéta. Másnap maguk is látták, milyen pusztítást okozott, és sérülteket is láttak. Mindhármuk szerint nyilvánvalónak tűnt, hogy a helyiek jóval kevésbé tartottak a rakétázástól, mint amennyire a határfalon áttörő palesztin terroristáktól. „Mondták is, hogy nem messze Tel Aviv-tól délre elkaptak hármat.”

Reviczky Zsolt

Richárd nap közben otthagyta a hotelt és átment a helyi barátaihoz, akiknek volt óvóhelye. „A barátom sürgetett, hogy siessünk. Nem értettem, miért beszél arról, hogy főműsoridő, meg hogy nyolc előtt oda kell érnem hozzájuk. Kiderült, hogy nyolc és kilenc között, főműsoridőben kezdik el a lövöldözést, kifejezetten a breaking news miatt. Később, már a reptéren beszéltünk egy magyar nővel, aki már több mint tíz éve ott él, és azt mondta, hogy ez tipikus időzítés” – mondta az artista, aki az óvóhelyen alapvetően biztonságban érezte magát, bár levegő nem nagyon volt, tette hozzá.

Judit és Bernát arról beszéltek, hogy bár este még több hullámban is volt rakétatámadás, de éjszaka, éjfél után már viszonylag nyugodt volt a helyzet. „Három légiriadó után már mindent azzal a tudattal időzítettünk, úgy tusoltunk, ettünk, olyan ruhát vettünk fel, hogy lehet, hogy megint futnunk kell, és fogalmunk sincs, mennyi időt kell máshol töltenünk.”

„A cirkusz, a külügy és a konzulátus részéről nagyon hamar elindult a szervezés, hogy kimenekítenek minket. Másnapra konkréttá vált, hogy aki konzuli védelmet kért, tud regisztrálni a gépre” – mondták el. Helyi ismerőseik segítségével kijutottak a reptérre, ahol óriási fejetlenség, fegyveresek és rengeteg ember fogadta őket. Ennek ellenére hamar megtalálták a helyet, ahol a magyarok gyülekeztek, és az utazásuk is olajozottan ment a körülményekhez képest. Amikor ők eljöttek, két magyar járat indult kétszáz körüli létszámmal, mindenki fölfért, aki ott volt. „Az volt az érzésünk, hogy vigyáznak ránk, és ez jó volt” – mondta Judit.

Reviczky Zsolt

A reptéren már mindhárman biztonságban érezték magukat, ugyanakkor azt is tudták, hogy a felszállás és az első negyedóra kritikus lesz, míg elhagyják Izrael légterét. „Mindenki nézett kifelé az ablakon és izgult. Akkor nyugodtunk meg, amikor már nem láttuk a fényeket.” Szerencsésnek tartják magukat, amiért még vasárnap éjjel haza tudtak jönni, mert később a repteret is támadták.

A gépük hétfőn hajnali kettő körül landolt. Ahogy fogalmaztak: mióta itthon vannak, vannak hullámvölgyek. Most végtelenül fáradtnak érzik magukat, és folyamatosan dolgozzák fel, amit átéltek, közben nagyjából figyelik a híreket, és tartják a kapcsolatot az izraeli ismerősökkel.

Judit szerint hol könnyebb, hol nehezebb beszélni az átéltekről, neki a folyamatos készenlét és a bizonytalanság volt a legnehezebb. „Teljesen szürreális volt, hogy ott vagyunk.

Nagyon haza akartam jönni, nagyon.

Soha életemben nem éreztem még így magam” – mondta. Abban mindhárman egyetértenek, hogy még nem igazán fogták fel a történtek súlyát. Talán akkor gondoltak bele először, amikor a repülőn elkezdtek beszélgetni a pszichológussal. „Akkor egy kicsit leért, hogy ez most tényleg durva volt” – mondta Judit, aki észrevette magán, hogy zavarják a hangosabb dolgok, például az ajtócsapkodás, amit ott is rengetegszer hallottak. „Az biztos, hogy háborúról soha többet nem fogunk úgy gondolkodni, mint eddig” – tette hozzá Bernát.