A boldogság hajszolása az élet legitim céljának tűnik, egyúttal egy szinte elérhetetlen célnak is, legalábbis ez a kép alakulhat ki bennünk, ha megnézzük az emberek komor és csüggedt arcát a villamoson. Arra talán kevesen gondolnának, hogy a boldogság feltétele egy cselekvési terv, és hogy ezt akár tudományos kutatások és eredmények gyakorlatba ültetésével is össze lehet állítani és végre lehet hajtani. A Harvard professzora, Arthur C. Brooks ezt a tudományos hátteret gyúrta össze saját személyes tapasztalataival, kutatásaival és eddigi munkájával, hogy egy tényleg használható cselekvési tervet állítson össze, amelynek segítségével végre szerezhetünk némi kontrollt a saját boldogságunk felett.

A könyv címe – Élj úgy, ahogy élni akarsz – is azt sugallja, hogy sokkal több hatalmunk van a saját életünk fölött, mint amennyit feltételezünk, a tudomány pedig megmutatja, hogy hogyan élhetünk vele. Az épp a dalai lámától Bostonba haza érkező szerzővel Zoomon keresztül beszéltük át a módszere elméletét és gyakorlatát.

Arthur C. Brooks 25 évvel ezelőtt, még PhD-hallgatóként kezdte el kutatni a boldogságot, de évtizedek teltek el, mire a kutatásait elkezdte a saját szokásai megváltoztatására felhasználni. „Én is egész életemben a boldogságot kerestem, és sokáig hittem azt, hogy kívülről kell hajszolnom. Karriert váltottam, munkahelyet váltottam, lakóhelyet váltottam, csak feleséget nem váltottam (nevet), mire rájöttem, hogy ha társadalomtudósként gondolkodom, akkor önmagamban kell keresnem a megoldást.” Brooks – mint fogalmaz – újratervezte az életét, 55 évesen otthagyta az igazgatói állását, elfogadott egy professzori posztot a Harvard Egyetemen, és azóta a boldogság tudományáról ír, beszél és tanít.

View this post on Instagram

A post shared by Arthur Brooks (@arthurcbrooks)

Hogy miért állunk ennyire hadilábon a boldogsággal, arra az egyik magyarázata az, hogy sok tévképzetünk van róla. Sokan talán nem fognak örülni, amikor megtudják, hogy a boldogsághoz szükséges összetevőkben ott van például a boldogtalanság is. Ahogy az is a meglepetés erejével hathat, hogy a boldogságot nem várni kell, hanem tanulni és megvalósítani, mert az nem csak úgy megtörténik velünk. A kérdésünkre, hogy honnan vannak ezek a tévképzeteink, és miért tartják magukat ilyen makacsul, Arthur C. Brooks azt mondta: „Leginkább azért, mert úgy hisszük, hogy a boldogság egy érzés, és hogy az érzéseinket nem tudjuk kontrollálni. Mindenki tudja, hogy milyen érzés boldognak lenni, és a boldogságot nagyon könnyű összekeverni ezzel az érzéssel, és ezt üldözzük. El kell választanunk az érzést magától a boldogságtól, és az előbbi helyett az utóbbira kell fókuszálnunk. De ez nem olyan egyértelmű, mert egyáltalán nem természetes. A természetet, az evolúciót ugyanis nem igazán érdekli a mi boldogságunk, a célja a túlélésünk, a fajunk fenntartása. Pedig a boldogságot keresni nagyon is emberi dolog.”   

Brooks a könyvében azt próbálja megértetni: a tény, hogy a teljes boldogság elérése lehetetlen, nem csalódást keltő, hanem a lehető legjobb hír, hiszen kiindulhatunk abból, hogy akkor is lehetünk boldogabbak, ha vannak problémáink, sőt bizonyos esetekben éppen a problémák miatt lehetünk boldogabbak. Ahogy fogalmaz: a boldogsághoz egész egyszerűen el kell fogadnunk a boldogtalanságot.  

View this post on Instagram

A post shared by Oprah (@oprah)

Arthur C. Brooks a magyarázataival és a módszereivel rávilágít arra, hogy a boldogságot táplálni kell, és ehhez ő úgynevezett makrotápanyagokat azonosít be. Ezek  

• az élvezet – ami még véletlenül sem a könnyen szerzett öröm. Az élvezet időt és erőfeszítést igényel, és gyakran azt is, hogy nemet mondjunk a vágyakra és a kísértésekre. Hogy jobban megértsük a különbséget, itt egy képletes példa: minden függőség örömöt hordoz magában, nem élvezetet.
• az elégedettség – ami szintén nem könnyen elérhető, hiszen, ha nem szenvedünk meg valamiért legalább egy kicsit, akkor egyáltalán nem leszünk elégedettek.  
• a cél – ez az, ami nélkül teljesen elveszünk, és ami reménnyel és belső békével tölthet el, és Brooks ezt nevezi a legfontosabb makrotápanyagnak.

A képlet pedig viszonylag egyszerű: a boldogság nem más, mint az élvezet, az elégedettség és a cél kombinációja.  

„Ahhoz, hogy boldog ember legyen belőlünk, meg kell tanulnunk elfogadni az életet a maga teljességében. Azt, hogy hibákat követünk el, hogy rossz érzéseink vannak, de ennél is fontosabb, hogy tanuljunk és fejlődjünk – márpedig ez szenvedéssel jár” – mondja Brooks. – „A szenvedés nagyon szép és szent dolog, és ha megpróbálod elkerülni, soha nem lehetsz boldog, mert csak a rossz irányba haladsz. Ha viszont elfogadod a boldogtalanságot mint a tanulás és fejlődés folyamatának a részét, sokkal jobban megbékülsz vele. Ha valaki nehéz időszakon megy keresztül, azt javaslom, hogy írjon naplót a fájdalmas élményeiről, és minden bejegyzés alatt hagyjon ki két sort. Egy hónap múlva térjen vissza hozzá, és az első üres sorba írja le, mit tanult abból a rossz élményből az eltelt időszakban. Fél év múlva pedig írja le az esetből származó pozitívumokat.”

A könyvben nagyon sok módszer és gondolat visszavezethető nemcsak tudományos kutatásokra, hanem ősi vallásokra, filozófiákra, bölcsességekre is, például a buddhizmus, a sztoicizmus, a kereszténység elemei is visszaköszönnek az iránymutatásokban. Viszont alapvetően egy szekuláris világban élünk, adódik tehát a kérdés, hogy ennek lehet-e szerepe abban, hogy nem tudjuk, hogyan is lehetnénk boldogok. Arthur C. Brooks pedig egyértelművé teszi, hogy „a hit alapvetően fontos forrása a boldogságnak, még csak nem is kell vallásos vagy spirituális hitnek lennie, lehet filozofikus is akár, de a lényeg, hogy legyen benne valami transzcendens, valami rácsodálkozás a világra. A kultúra, a hírek, a tévé, a munka, sőt még a család sem teszi ezt lehetővé. Szükség van valamire, amitől az ember kicsinek érzi magát, és amitől az univerzum hatalmas lesz. És ezt egyre kevesebb lehetőségünk van megélni, mert elvonja a figyelmünket az életünk, a munkánk, a közösségi média. Mindenkinek javaslom, hogy az áhítatot tegye gyakorlattá az életében.” 

Amikor felvetem, hogy az ateisták elég rosszul jönnek ki ebből, Brooks gyorsan egyértelművé teszi, hogy mindez rájuk is vonatkozik. „Tanulmányozhatnak sztoikus filozófiát, csillagászatot, sétálhatnak a természetben, hallgathatnak zenét. Az áhítatot nemcsak a vallásban lehet megtalálni” – mondja.

De nemcsak az áhítat megélést nehezíti meg a környezetünk, az életünket mind inkább meghatározó technológia is – bár sok mindent megkönnyít – sok szempontból megnehezíti a boldogságunkat. „A fajunk személyes kapcsolatokra fejlődött ki” – magyarázza Brooks. –

A boldogságot a szeretet táplálja, a szeretetet pedig a neurokémia, egész pontosan az oxitocin fűti, amit viszont főképpen szemkontaktusból és érintésből tudunk nyerni. Így aztán, amikor a közösségi médiát pörgetjük a mobilunkon, vagy egész nap Zoomon dolgozunk, nem jutunk hozzá az oxitocinhoz, egyre magányosabbak leszünk, és nem értjük, mi fordult rosszra.

Itt vannak a hihetetlen találmányaink, amelyeknek boldogabbá kellene tenniük minket, de nem ez történik, mert az agyunk nem dolgozik jól az új technológiával. Talán majd ezer év múlva, de akkor én már halott leszek. Ezért is az egyik legfontosabb dolog, különösen a fiataloknak, hogy szabaduljanak meg a közösségi médiától, vagy legalábbis korlátozzák a használatát. Kevesebbet zoomoljanak, kevesebbet dolgozzanak otthonról, és töltsenek több időt személyesen a barátaikkal és a családjukkal. Ez a legjobb módja annak, hogy boldogabbak legyenek.”

A témának van egy másik, társadalomba ágyazott vetülete is, a boldogtalan emberek ugyanis – mint Brooks mondja – nagyszerű fogyasztók. „Milliónyi reklámopció segíti elő a figyelemelterelést, amely ideiglenes érzéstelenítőként hat, viszont nem gyógyítják meg a problémákat. Ennek a legfőbb ellenszere a tudatosság, az odafigyelés: hogy észrevegyük, amikor eltereljük a saját figyelmünket. Nem könnyű rálátni a saját szokásainkra és mintázatainkra, de csak így tudunk megszabadulni tőlük” – magyarázza a szerző. Szerinte most nagyon szétszórt időket élünk, eltereli a figyelmünket a közösségi média, a politika vagy épp a Netflix, de ezekből mind csak sekélyes, nem kielégítő értelmet tudunk mindössze nyerni. „Ez van, amikor csak hagyjuk, hogy teljen az idő. Csakhogy az idő így is, úgy is el fog telni, de közben nem vagyunk jelen az életünkben. Csak korlátozott idő áll rendelkezésünkre” – fordítja komolyra a beszélgetést.

Magyarország általános lelkiállapotából kiindulva adódik a kérdés, hogy lehetséges-e nemcsak az egyes embereket, hanem adott esetben egy egész ország társadalmát felültetni a boldogságvonatra. Arthur C. Brooksnak rögtön lenne is ehhez egy kampányszlogenje: Make Hungary Happy Again, azaz Donald Trump mottóján csavarva egyet, tegyük Magyarországot ismét boldoggá. Ha a boldogságnak az általa megjelölt négy oszlopát – család, barátság, munka és hit – vesszük alapul, végül is érthető, miért áll rozoga lábakon a boldogságunk. „Az emberek több okból boldogtalanabbak, a hit visszaszorulóban van, a családi kapcsolatok szétesnek, Magyarországnak a legalacsonyabb a születési rátája Európában, márpedig ez nem segít a boldogságon. Meg kell nézni, hogy mit csinálunk rosszul, hogy miért magányosak az emberek, hogy miért nem találják meg a hivatást a munkájukban, miért nincsenek kapaszkodóik. Egy kormánynak egész egyszerűen nem lenne szabad boldogtalanná tennie az embereket”.  

Addig is itt van néhány tipp a könyvben felsorolt rengeteg eszközből, amellyel közelebb kerülhetünk a kötet címében is megfogalmazott élethez, amelyet élni akarunk.

• Kerüljük a saját tükörképünket, mert a tükör nem a barátunk. Igen, ez vonatkozik a szelfikre is.
• Ne ítélkezzünk annyit a körülöttünk lévő dolgokról.
• Töltsünk több időt a minket körülvevő világ csodálatával, vagyis rendszeresen dobjuk el az agyunkat.
• Az irigység a boldogság gyilkosa, így hát ne irigykedjünk.
• És ne töröljük ki magunkból a boldogtalanság érzését.

Nyitóképünk illusztráció! Fotó: Túry Gergely