Egy hipermodern irodában ülünk Baden-Württemberg német tartomány egyik vidéki részén. A tartomány központja Stuttgart. A Hermaringen településen székelő Hauff-Technik vállalkozás, amely kábelátvezetőket készít, pár hónapja átadott gyáregysége csillog-villog, minden hihetetlen tiszta, a dolgozók katonás rendben teszik a dolgukat. A cég vezetői mindeközben pedig azt magyarázzák nekünk, hogyan is tudott egy mindössze 200 fős vállalkozás saját területén a piac egyik vezetőjévé válni, illetve mi is a titka annak, hogy Németországnak ezen a területén a kis- és középvállalkozások hihetetlen mértékben burjánzanak, és rendkívül sikeresek. Magyarországról nézve csak kapkodjuk a fejünket, olyan hihetetlennek tűnik mindez.

A tartományban, Európában talán egyedülálló módon a kkv-k adják a helyi GDP 50 százalékát – az EU egészét tekintve ennek a szektornak a hozzájárulása a gazdasági teljesítményhez 20 százalék körüli (itt viszont a 250 fő alatti vállalkozásokat értik, nem az 500 fő alattiakat). Ezer cégből a tartományban 998-nak 500-nál kevesebb munkavállalója van, a régiót hajtó exportból pedig a kkv-k is kiveszik a részüket: az export ötödét az egészen kicsi, 1-49 főt foglalkoztató vállalkozások adják. 

A térség hihetetlenül exportorientált. Baden-Württemberg adja a német GDP körülbelül 15 százalékát, az itt található cégek jelentős része bevételének nagyobbik részét az exportból szerzi. Ursula Bilger, Kelet-Württemberg gazdaságfejlesztésért felelős szervezetének (WiRO) ügyvezető igazgatója szerint 50 százalék feletti a cégeknél az exportarány, de van, ahol még ennél is magasabb. A Carl Zeiss vállalatnál például Németországból csak a cég bevételének körülbelül 10 százaléka származik, a többi más országokból érkezik.

A baden-württembergi kkv-k ugyanakkor nem a semmiből bukkantak elő, a legtöbb mögött több évtizedes tradíció, konzervatív tervezés és hihetetlen szorgalom áll.

A második világháború romjain építkeztek

A tartományban található kis- és középvállalkozásokra jellemző, hogy a második világháború vége után kezdtek el gombamód kinőni a földből. Bár a térségben korábban is jelen voltak az erős kkv-k, a háború romba döntötte a térséget, viszont az újjáépítés következtében szinte mindenre szükség volt. A cégek ráadásul felismerték, hogy akkor tudnak igazán sikeresek lenni, ha rendkívül specializált termékeket kezdenek el gyártani.

A szelepeket és mérési eszközöket gyártó GEMÜ-t 1964-ben alapította Gerhard Müller, aki különböző kémiai folyamatoknak ellenálló szelepeket szeretett volna létrehozni. A társaság olyannyira egy érintetlen szegmensre tapintott rá, hogy az az óta eltelt 5 évtized alatt a gyógyszeripar területén piacvezetővé léptek elő, mára már 53 államban vannak jelen, Németországon túl pedig még további 5 országban is gyártanak. Az időközben 1400 fősre duzzadó cég továbbra is családi tulajdonban található.

Megbecsülik a munkavállalót

A cégvezetőkkel, illetve a helyi gazdaság fejlesztésért felelős szervezetekkel – ilyen például a Baden Württemberg International, vagy a WiRO – folytatott beszélgetés alapján egy igen fontos kép kirajzolódik, mely a helyi vállalkozások erejét adják. Ez pedig az, hogy a munkavállalót nagyon megbecsülik.

A helyi cégek rendkívül be vannak ágyazódva az egyes települések társadalmaiba, sok esetben egyik-másik az adott kisváros legnagyobb munkaadója. A települések és a cégek legtöbbször szimbiózisban működnek. A cégek, melyek jelentős részben még most is családi tulajdonban vannak, ráadásul nagy felelősséget is éreznek a munkavállalóik iránt: gazdasági válság idején nem bocsátják el munkavállalóikat, hanem inkább csökkentik fizetésüket, fizetés nélküli szabadságra küldik őket, de igyekeznek arra koncentrálni, hogy megmaradjanak a munkahelyek.

A helyi vállalatok, ilyen például az energiaiparban is tevékenykedő, turbinákat gyártó Voith – mely Európa egyik legnagyobb még családi tulajdonban található vállalkozása –, komoly hangsúlyt helyeznek arra, hogy folyamatosan magasan és megfelelően képzett munkaerő tudjon áramolni a céghez. A Heidenheim központjában található, nemrég átadott képzési központjukban integráltan folyik a fiatalok oktatása: a duális képzésben résztvevő fiatalok felváltva töltenek időt a cégnél – itt elsajátítják a munkafolyamatokat és beletanulnak a szakmába –, illetve elméleti oktatást is kapnak egy erre szakosodott állami intézményben. A fiatalok általában egy 3-3,5 éves szerződést írnak alá a céggel, ezek után dönthetnek úgy, hogy tovább tanulnak, a cégnél helyezkednek áll már teljes munkaidőben, vagy más cégnél folytatják a munkát. Utóbbi ugyanakkor igen ritka: a cégvezetők szerint aki már egy adott cégnél kezdett el betanulni, ritkán hagyja el a vállalatot, sokan pedig akár 40 évet is lehúznak egy helyen. A duális képzés népszerűségére jellemző, hogy a fiatalok közül, gyakorlatilag akármilyen idős fiatalokat nézünk, körülbelül 50 százalék tanul ilyen oktatási rendszerben a tartományban.

Folyamatos innováció és konzervatív növekedés a kulcs

A tartományban a GDP-hez mért kutatás-fejlesztési (K+F) arány 5,1 százalék, ezzel magasan vezetnek Európában. Magyarországon ennek a töredéke, a GDP alig több mint 1 százalékát fordítjuk (és annak is nagyobb részét a cégek, kisebb részét az állam) kutatás-fejlesztésre.

Bár a nagy cégek, mind például a Mercedeset gyártó Daimler-Benz vagy a gépipari Bosch adják a helyi kutatás-fejlesztés döntő részét, a kisebb vállalkozások is kiveszik a maguk részét a K+F-ből. Az innováció 80 százalékát ráadásul maguk a cégek valósítják meg, a maradék 20 százalékért felelősek csak az egyetemek, kormányzati szervek. A kutatás-fejlesztés a helyi autóipar dominanciája miatt erre a területre is koncentrálódik: a K+F költések háromnegyede itt csapódott le 2011-ben. A járműipar területén értelemszerűen a nagyobb szereplők (a már említetteken kívül a Porsche, kuplunggyártó ZF), más szektorban működő SAP, a meghatározóak, ám a sikeres kkv-k is ki tudnak tűnni a bolyból.

Thomas Reinhardt, a szintén Baden-Würrttemberg tartományban található Heindenheim kerület adminisztrátora hangsúlyozza, hogy a térséget a rendkívüli számú új szabadalom benyújtása is hajtja előre. Elmondása szerint mindennek hátterében három tényező áll: oktatás, oktatás, oktatás.

Jürgen Oswald, a Baden-Württembeg International befektetésösztönző és nemzetközi terjeszkedésben segítséget nyújtó szervezet vezetője szerint a kkv-k közül többet úgynevezett "rejtett bajnokoknak" hívnak, mivel sok területen globális piacvezetők, ám olyan specializált termékeket gyártanak, amelyekről a legtöbb ember nem tud. A specializációra és a nemzetközi perspektívára talán a legjobb példa a szaúd-arábiai Mekkában levő, a világ legmagasabb szállodájának számító Abrádzs al-Bajt épületkomplexum toronyórája: a világ legnagyobb óráját egy 30 főt foglalkoztató német cég, a Perrot szállította le, az órát négy évig készítették.

Tényleg minden csupa csillogás?

A sikersztorik láttán arra is kíváncsiak voltunk, hogy vajon voltak-e buktatók a cégek növekedésében, illetve találkoztak-e különböző nehézségekkel az elmúlt évtizedek folyamán. A GEMÜ egyik vezetője, Stephan Müller nem is igazán értette ezt a kérdést, elmondása szerint azon kívül, hogy a 80-as években leégett az akkori üzemük fele, illetve a 90-es években egyik gyáregységüket elárasztotta az árvíz, nem emlékszik más komolyabb problémára.

A már egyáltalán nem kkv körbe tartozó, optikai termékeket gyártó Carl Zeissnél érdeklődésünkre elmondták, hogy a 2008-ban kitört gazdasági világválság keményen érintette őket: egy 3 ezer fős gyárukban megrendelés hiányában teljesen le kellett állítani a termelés, ám míg a vetélytársaik a dolgozók elbocsátása, üzemek bezárása mellett döntöttek, addig ők inkább egyezkedni kezdtek a munkavállalók szervezeteivel, illetve a cég tulajdonosával, hogy mit lehetne tenni. A megoldás a fizetések csökkentése, illetve fizetés nélküli szabadságolás volt, ám amikor fél év múlva befutott egy nagyobb rendelés, akkor ők voltak az egyetlenek, akik a meglévő kapacitásukkal tudták vállalni a kért mennyiséget. A dolgozók az elvont járandóságukat év végén pedig visszakapták.

A gyári munka ugyanakkor abban itt sem különbözik a más országokban tapasztalható munkától: monoton a munkavégzés, sokszor három műszakban. A kemény ipari munkát ugyanakkor megfizetik. 2012-ben a feldolgozóiparban havonta átlagosan bruttó közel 4 ezer eurót, vagyis 1,2 millió forintot kapott egy munkavállaló, a cégvezetők elmondása szerint egy mérnök pedig akár bruttó hatezer eurót (1,8 millió forint) is megkereshet, ám egy összeszerelést végző dolgozó is 2500-3000 eurós (750-900 ezer forintos) bruttó bérre számíthat.

Ami viszont igazán foglalkoztatja a cégeket, az a szakképzett és felsőfokú végzettséggel rendelkező munkaerő egyre jobban jelentkező hiánya. A térségben 4 százalék körüli a munkanélküliségi ráta – erre már volt példa a 60-as években, akkor hívták be a török, olasz, görög vendégmunkásokat –, a feszített munkaerőpiacon gyakorlatilag csak az nem talál munkát, aki nem akar. A cégek foggal-körömmel igyekeznek a már meglévő munkavállalóikhoz ragaszkodni, a képzett külföldi munkaerőt pedig tárt karokkal fogadják. Ha van mérnök ismerősötök, aki elégedetlen az otthoni munkahelyével, akkor szóljatok neki, hogy jöjjön, mi szívesen látjuk – ez az a mondat, melyet naponta többször is hallottunk ott tartózkodásunk alatt.

A tartományban erős a tendencia arra, hogy Németország, illetve Európa más részeiről is képzett munkavállalókat vonzzanak be. A nagyobb városokban már most is meghaladja a 40-50 százalékot a külföldön születettek aránya, ez az arány pedig a következő években tovább emelkedhet, mivel helyből nem tudják pótolni a hiányzó munkaerőt.

A cikk a Visitor's Program of the Federal Republic of Germany at the Invitation of the Federal Foreign Office program keretében készült.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is talál!